Szinészek Lapja, 1928 (47. évfolyam, 1-11. szám)
1928-03-01 / 3. szám
SZÍNÉSZEK LAPJA Színház részére, — Miklovics József szabó, egy szép zöld magyar öltözetet adományozott 1CO forinttal egyetemben ; a Karcag-cég kalapokat ajándékozott a színházi ruhatárnak. * . . . Végre elkövetkezett az ünnepnap: 1837. augusztus 22-ike! Fz ,,Árpád ébredésé“-ben Déryné azon idők híres sztárja, az első hölgy szerepét vállalta — és nem utasította vissza, de Laborfalvi Róza sem kapott nagyobbacska szerepet, mert ő volt a második dáma És ők, a nagyok, nem ellenkeztek, elfogadták kis szerepeiket, sőt Déryné — mint naplójában olvassuk — egészen uj ruhát is csináltatott, (nem a színház költségén !) uj, fehér atlasz ruhát, fehér csepp turbánt, sőt még legyezőt is újat vett, annak örömére, hogy az uj színházban játszhatott! * ... 90 esztendő múlt el azóta, sl dicsőséges napok nagy kulturmunkáját, aranylapra jegyezte fel a színészet története. Ők eltávoztak a szereplés színteréről, de nem némult el ám azért beszédes ajkuk. Szellemük itt jár mi közöttünk és fáklyafény mellett mutatják az éj sötétjében az utat, melyen minden magyar színésznek járni kell, hogy újra ragyogjon a magyar Thália fényes napja, hogy újra magyar szó, magyar dal, magyar színjátszás erősítse a nemzeti ideált a 63 vármegyéből álló Négymagyarországon! * Magyar színészek!Legyetek résen ! Erre tanítson a mostani jubileum ! Erődi Jenő: Figyelem! Tudomásunkra jutott, hogy egyes könyvterjesztő vállalatok megbízottjai egyesületünk neve alatt szereznek előfizetéseket azzal, hogy az eladott könyvek egy bizonyos hányada az egyesület nyugdíjas tagjainak javát szolgálja. Miután egyesületi tagjaink is részt vesznek ezekben a gyűjtésekben, kérjük tagjainkat kísérjék figyelemmel ezeknek az ügynököknek működését és ha visszaéléseket tapasztalnak, adják át az illetőket a hatóságoknak. Kainz József születésének 70-ik évfordulójára. „Hadvezérnek kellett volna lennie és csatákat nyernie.“ így jellemezte egy tisztelője, mikor sírba tették. És ez a nemes pathostól fűtött, erős meggyőződésből fakadó meghatározás nemcsak Kainz nagy színészi egyéniségének szólt, de Kainznak, az embernek is, feltétlen hódolatot Kainz csodás zsenialitása előtt. Mert zseni volt, ha ő maga kételkedett is ebben. Az ő elmélyedése egy-egy költői műben, ahogy ő át tudta érezni szerepeinek minden psychológiai finomságát — egyedülálló. Aki őt Hamletben, Rómeóban látta, sohasem felejtette el. Játékstílusa a mai értelemben is modern volt. Egyénisége egy filozófus elméje, egy ifjú fizikuma, lüktető elevenség, csupa erő és grácia. Hajlékony, meleg orgánuma, félig tenor, félig bariton, lágy és kemény zengéseiben varázsmelódiák módjára bűvölte el hallgatóit. Művészi képességének gazdag skáláját szerepeinek kiemelkedő részeiben összpontosította. A lényegtelen Emlékezzünk Régiekről. (Bogyó Alajos.) A legszebb, leghatalmasabb és legnemesebb tenorhang, mely valaha férfiúnak adatott, zengett ajkáról. A múlt század hatvanas éveiben a régi „Nemzeti Színház“ operájának volt egyik erőssége. Alakja erős, karcsú középtermet. Arca férfiasan szép, kifejező nagy kék szemek, szépen ivett száj és szép hullámos fekete hajjal körített. Egészben véve férfiszépség ideálja volt. Az itt elmondottak praedestinálni látszottak őt a színészpályára, különösen az énekesére; de . . . Ha ez a „de“ nincs, ő a világ legjelesebb tenoristája, hanem ez a végzetszerű „de“ vétót kiáltott eléje. Ez a „de“ a „lámpaláz“ volt, mely előadását uralta, mely erejét, erélyét elzsibbasztotta s mely számtalan tehetségnek kerékkötője, meginhatatlan torlasza. Ez ok kényszerítést a „Nemzeti“ korai elhagyására, ahol pedig különösen Bánk Bán és Hunyady László operák címszerepében nevének dicsőséget szerez, úgy tetszik, hogy a két magyar opera lelkesítette szellemét, mig az idegen művek fojtogatták azt. Meg is vált a teljesen operai pályától. Elszerződött vidékre, hol a már életre kapott operettekben próbált szerencsét és Szép Helena Párizsa, Kékszakállú herceg, majd Boyse boszorkány stb., stb.-ben, valamint népszínművekben. Csikós, Cigány, Vén baka, de különösen Parlagi Jancsiban fényes sikereket aratott s a közönségnek becézett kedvence lett. Egyik legjobb szerepe volt különösen az utóbbi, melyben a sajátkezüleg zongorán kisért kedves dalával: „Jaj, de fényes csillag ragyog az égen!“, — melynek fényét még gyönyörű nagy kék szemeinek férfiasan bájos szemjátékával gyarapitá — olyan zajos sikereket aratott, ami csak a legnagyobbak, legjelesebbeknek jut osztályrészül. Hogy uj talaján mily fényes eredményei voltak s mennyire beleringatta magát a vidéki közönség szeretetébe, ékes bizonysága az is, hogy a divatüzletek nevéről nevezték el divatcikkeiket s közkeletűek voltak a „Bogyó-pálcák“, „Bogyó-kalapok“, gallérok, cipők, stb., stb. A nyolcvanas évek elején aztán gondolt merészet és nagyot. Felcsapott önálló színigazgatónak. Pécs város régi színházát megkapta három évre a „Szép Párizs“ (ahogy Pécsett hívták) és olyan pompás opera, operett, dráma és népszínmű társulatot szervezett, minőről napjainkban vidéki város nem is álmodhatik. De éppen, mert a pompás opera miatt a társulat fentartása nagyon is költséges volt, melyet Pécs város intelligens bár, de aránylag kicsiny közönsége nem birt meg, 1883 őszén már a nyitrai uj színházat nyitja meg, jeles, de operanélküli társulatával és nála bevált a régi színészi szállóige: „Uj színház, uj pénz!“ Jól ment sora az első és második évben, hanem a harmadikban már lelohadt a közönség szalmalángszerű lelkesedése s mivel a Zobor-hegy szépsége nem volt elég társulata fentartására, felesége vagyonának roncsaival visszavonult kedves Pécs városába s itt élte le nyugalomba napjait. Legyen nyugodt álma is a Mecsek alján!