Szinészek Lapja, 1929 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1929-06-01 / 6. szám
Szerdahelyi Kálmán 1820)-b)29 Száz esztendeje — 1928 február Ifiui — a miskolci vörös teili])lolli ]parochiáján egy újszülött csecsemőt iklaknak' ibe a disznóbőrbe költött vaskos matlikulába. Az apa nemes Szerdahelyi .lAíse, a kassai szinjátszó társaság egyik vezető faktora, az anya egy német bárói famíliának sarja, Schwertner Juliánná. A kis gyermek a szent keresztségben Kálmán nevet kapott. A Korona melletti furcsa ívben épült emeletes, sárga házban vettek téli kvártélyt Szerdahelyiék és ott született meg nagy örömük és büszkeségükre az első gyermekük és fia! Akkor ott tölte az egész téli évadot a híres kassai társulat. Az első úttörő, Kelemen László-féle garnitúra méltó utódai, a fáklyavivők, a földön járó csillagok. I legjelesebbjei még Kelemen uram gárdájából valók. Kántorné, Déryné, Szentpétery, Szilágyi,Megyery, Egressy, László. A társulat lelke Szerdahelyi József, a volt jurátus, katvarista. Csudás zenei talentum. Fordítja, átírja, hangszereli az operákat, korrepetál, dirigál, maga is kitimő énekes s ha kell, lent ül az orchesterben és mestere mindannyi instrumentumnak. Gyermekeit úri nevelésben részesíti. Privát tanítók oktatják őket. De féltve őrzi a teátrum édes-mérges atmoszférájától. Még tájára sem engedi a színháznak. Kálmánkát ábrándjaiban ott látja a vármegye vezető urainak előkelő sorában, a kis Nellikét pedig valamelyik borsodi vagy abauji nemesi kúria parancsoló úrasszonyának... De a játékos sors áthúzza az apa komoly ])lánumát. A diákgyerek tizenöt esztendős korában megszökvén a kollégiumból, a])jó vándortru))pal nekivág az ország uttalan urainak, szülők haragja és a dicsőség áhitozása kisérik. A szépséges Nellike hajadonná serdülvén, Thália papnője lesz és a magyar opera egyik csillaga. A Thesius kordéján is csak a saroglyában kucorgó suttyó gyerek nevét alig három esztendők múlt in mára, két magyar hon ismeri, művészetét adorálja, asszonyok, lányok szive bálványa lesz, az úri rend fiatalságának eszményképe, drága cimborája ... 1847 telén szekerezik társaságával le a fiácskába. Az egyik ekhóson az élemedettebb hölgyek között jól bebugyolálva a társulat üdvöskéje, Prielle Xelli k. a. utazik. Odafurakodva a holtig szerelmes Csöngey Dávid. Lenge kvekkerjében, kék frakkjában, avult nanking-pantallóival, félig fagyva pengeti pántlikás gitárját. Még a pajkos nóta is csendül ajakon, nem csoda, belső tűz emészti, a szerelem csapkodó lángja. Jelenleg Nellike képét koszorúzza szíve oltárán. Irigyeli is Kálmán gyerek... llostokolván valami útszéli csárdában, elcseni Dávidka bűvös gitárját, felviszi egy jegenyefára és szépen befekteti a tetején vártázó varjúfészekbe. Amíg a szerencsétlen amarózó azt nagy kínlódva lehozza, ő foglalja el nagy gaudium közepette a Nellike melletti üres kuckót... Ez volt az utazás »a szerelem bölcsője« felé, ahogy Nelli később Nagybecskereket emlegeté. Itt nyílt ki két szívben az égő szerelem csudás, a)i’os virága. Sokaknak rébusz volt Cornélia lángralobbanása a szegény kis színészlegényke iránt. Hiszen ugyancsak válogathatott a kérőkben: Kolozsvárott Haller, Lázár Kálmán, Pánffy Miklós grófok, Kállay Gyula, a bojár nabob Puscovano elfekedtek a kezéért, rendre kosarat kapván; érthetetlen, hogy egy nincstelen, vándorszínész sihedertől fogadja el a jegykendőt. Alátkások, lettek. És az Othelloskodó gyerek tűzbedobta Petőfi szerelmetes leveleit... A forradalom híre Aradon élte őket, hol pár napi abanománt játsztak le Kolozsvárra menet. Csernovi.-is volt ott a patrónusuk. Az ő teátrumában játsztak. Röviddel az előadás megkezdése előtt kapták az izgalnas pesti híreket. Ünnepi darab előcibálásáról már szó sem lehetett, adták hát a vérbeli francia vígjátékot: »Egy nő, aki az ablakon kiugrik« kedves bolósítgat. Szerdahelyi elszavalta a »Talpra magyar!«-t, Feleky felolvasta a 12. pontokat. A hölgyek a hazafias hangulatot úgy érzékeltették, hogy teleaggatták magukat nemzetiszinű máslival. Nelli még ötletesebb volt, toalettjét a trikolor színeiből válogatta össze ... »Olyan voltam, mint egy lábon járó zászlik, mondta későbben és ő, az öltözködés nagymestere, holta napjáig szégyelte ezt az ízlésbeli eltévelyedést, melynek mégis volt mentsége: a lelkesedés lángja, mely édes mindnyájunkat elbobtá akkor ... A november 36-iki tanácsülésen örömmel vették tudomásul, hogy eddig 74 frízsidal ajánlotta föl egy-egy napi gageját az építendő nyugdijház javára és a kibocsátott gyűjtőíveken is szélén folynak az adakozások. A Színészek Lapja minden számában olvassuk az adakozók névsorát és egyre sűrűbben gyülekeznek a forintok a tagok és a nagyközönség megértő áldozatkészsége folytán és a nyugdijház megépítésének gondolat többé el nem gáncsolható. Pedig, de sokaknak furta legyet e terv. De ,sok rosszakaratú, sőt irigy kifogás hallatszott: »Hiúság vására«, »Nem fizzíti ki magát«, »Leéghet«, »A nyugdíj keserves pénzét így reszkírozni, elfecsérelni« stb., stb., szóval izgattak az ellen, ami a nyugdíj javát, a vagyon gyarapítását célozta. A tény az volt, hogy néhány ezer forintért egy közel 50.000 forintos telekhez jutottunk és a gyűjtés célja pedig az, hogy a költségek jó részét pénzben és anyagban összehozva, minél kevesebbet kelljen rá felvenni és a jövedelmekbel a terheket kifizetve, a ház mielőbb tehermentesen kerüljön egysületünk birtokába. Ez sikerült is, áldassék érte a józan gondolkodásuak emléke. Rendkivüli közgyűlés (1889. dec. 77—78-án, a Vármegyeház termélyen.) Az ülést lUbáry József elnök nyitotta meg a következő beszéddel: »7. Uraim! Van szerencsém önnket, bár gyönge egészséggel, de őszinte, igaz szívvel üdvözölni. Rendkívüli közgyűlésre gyűltünk össze az önök határozata következtében, melyet még februárban hoztak. Két nevezetes tárgya lesz ezen közgyűlésnek. Az egyik Bártfay Antal úr javaslata, melynek sorsa iránt lesz hivatva aközgyűlés dönteni, meg vagyok győződve, hogy dönteni fog bölcsen. A másik a nyugdíjkérdés, amely a jövő évben a megvalósulás stádiumába fog minden valószínűség szerint lépni azáltal, hogy a nyugdíjak kiszolgáltatása, szerény körülményekhez mérten, meg fog kezdetni. T. Uraim! A nyugdíjról lévén ,szó, méltóztassanak nekem, öreg embernek, megengedni, hogy ezen kérdésnél egy percre megállapodjam s szellemileg, lelkileg visszapillantást vessek a múltakra. Nem csak én, de vannak többen, akik ezen szent ügynek napszámosai voltunk, azon első pillanattól kezdve, midőn ezen eszme megfogamzott. Azok, akik velem együtt ily helyzetben vannak, igen jól tudják, hogy ezen intézmény kezdete mily szegényes volt, s mily kevés reményre nyújtott kilátást azelenteben, hogy mi, kik ezt kezdettük, annak azon értelemben való befejezését megérhessük, hogy a nyugdíjak leiszolgáltatása tényleg megkezdethessék. Éppen most olvasom egyik előkelő napilapunkban, hogy a koldusbot kivirágzott ki. Nagyon szépen van mondva, de. színészek LAB.JA