Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1971-02-01 / 2. szám

„Együtt ül a társaság. Mai emberek. A kezek láncot tartanak. Ödipuszt idézik. S egyre-másra jelentkeznek a thébai lelkek, Jokaszté, Kreon, Ödipusz. A tömegtransz növekvő izgalmában átélik újra a tragé­diát. De nem egészen úgy, ahogy Szophok­­lész megírta. A fiatalok és öregek kóru­sának harca unszolja-tüzeli Ödipuszt, ló­dítja sorsa felé. És a játék értelme, hogy a saját vérét keresi, és a saját vére ellen küzd az ember. Apja ellen, a kizökkent­­hetetlen, kegyetlen aggok ellen, és any­jáért, kedveséért, akiben önmagára, saját vérére emlékezik, és elbukik. Ez az Ödi­pusz is a Szfinx jóslatát teljesíti be, de a jóslat értelme más itt az apák önkénye ellen törő küzdelemben, a természetes, szabad társadalmat kiharcoló ember lel­kének tükrében. Vakon bolyong ő, de sor­sának értelme győztesen csap föl a fiata­lok harci kórusában.” A győzedelmes ifjúságba vetett hit máshol is megformálódik műsoraikban. A Szabad Zrí indulója című kórus ha­sonló optimizmust sugall. Megjelent Pa­­lasovszky egyik verseskötetében is, és ha csupán erre a szövegre támaszkodunk, könnyen hajlunk arra, hogy csak a meg­hökkentőt, a zrí keltette utcai zsargont érzékeljük. De ha a leírásokkal együtt a sorok mögé halljuk a refrénekben fel­transzformált kórushangokat, kitetszik, hogy a frisseség, a fiatalság, a cselekvés dicséretét zengik a jobbára indulathan­gokból, jelszavakból összeállított szöveg­gel. Nem az egyes szavak fontosak, ha­nem a dinamika, a ritmus s az összha­tás, mely a természetes mozgásból abszt­­rahált kórusmozgással válik teljessé. A szavaló és mozgáskórusokra alapuló műsorok a húszas évek végére két alap­vető formát öltenek. Az egyik típus a műsoros estekből nő ki: a rövid mozgás­kompozíciókat, etűdöket a bennük kife­jeződő közös gondolat tartja össze, hoz­za közös nevezőre. Ezek közül a legjelen­tősebb Madzsar Aliz és Róna Magda ko­reográfiája Kozma József zenéjére, a Bi­lincsek. A műsor hét tételből áll, vagyis az ember megkötöttségének hét válto­zatából: Önmagunk börtönében, A bál­vány, A falak, A Gép hatalmában, Egy­más rabjai, Emberi bilincsek, s az utolsó, Mikor a gondolat tetté válik, lényegé­ben a megszabadulás élményét adja. Az egyes jelenetek pontos koreográfiájával nem szolgálhatunk, de szimbolikáját ta­lán érzékletessé tehetjük az egyik rész­letes ismertetésével. Palasovszky és Róna Magda táncolták az Egymás rabjait. A Férfi és a Nő rövid „bilincs-lánccal” van egymáshoz kötve. A zene hangjaira tán­colni kezdenek, de mert mindegyik más mozdulatot akar, csak rángatják egy­mást, mígnem lépteiket összeigazítva tán­colnak olyan táncot, melyet ugyan egyi­kük sem kívánt táncolni, de amelyet a táncok megengednek. Ekkor elszakadnak a kötelékek, s elszabadulva mindegyikük kedve szerint mozoghat. A furcsa csak az, hogy bár nem figyelnek egymásra, ugyanazokat a mozdulatokat végzik, mint amikor még összetartoztak. Emlékeikben, reflexeikben megőrződött a másik. Vagy ilyen jellegű volt Róna Magda egy magánszáma, a Gótika. A harmoni­kus, szende szobor a zene hangjaira meg­elevenedik. Rémeket és gyötrő vágya­kat küzd le, retteg a kísértéstől és sóvá­rogja a szabadulást, majd ismét vissza­tér merev, de most már leleplezett nyu­galmába. A táncos szobor voltának meg­felelően nem hagyja el szoborfülkéjét: karja s táncban eddig nem alkalmazott, mimikája fejezi ki a vergődést. A másik típusú kompozíció, amelyet szívesen jelölnek mozgásdrámának, szín­darabszerű, epikus cselekménnyel ren­delkezik. Ilyen a Babiloni vásár, a Srác és Vagabund Hipokráciában, meg az Európa. Ezeket így ismertette a korabeli kritika: „A Babiloni vásár - pantomim. Eszmé­je: tánc az arany körül, amely ebben az esetben nem aranyborjú, hanem aranygó­léin. Ezt a változtatást a tánc követelte meg, mert az aranyszobor mozdulatai, rit­mikusak, összhangban a körülötte és alatta folyó tánccal. Vörös fezes vásári árusok kínálják holmijaikat. A tömeg vásárol, to­long, de akinek aranya nincs, az hiába epekedik. Aztán hirtelen változással fel­magasodik az aranygólem alakja. Az alatta merev pózban ülő árusok most mozdulat­lan kórussá válnak, amely litániaszerű monotonsággal ismétli egyre az eléje tán­coló tudósnak, hegedűművésznek, munkás­nak, széplánynak, mindenkinek - Aranyat észért! - Aranyat vérért! - Aranyat verej­tékért! - Kacajért! Könnyért! - és min­denki megszédül, odaveti az aranyakért a legkedvesebbet: a hegedűt, a kalapácsot, a könyvet, a szépséget. Aztán az arany­gólem egyetlen görnyedő csoportba tereli össze valamennyit, és megkezdődik az ostorozás, kancsuka csattog, jajszó és szenvedés mozdulatai, míg a szörnyeteg kacag felettük. Az Európa Georg Kaiser­­nek egy igen ügyesen táncszínpadra alkal­mazott komédiája. Ismert mitológiai me­se, modern, majdnem freudi lélektannal alátámasztva. Zeus és Hermés leszáll az unalmas Olymposról, és mint két halász­legény elrejtőznek egy fűzfa tetején. Lát­ják, hogy igen furcsa országba jutottak, mert itt a férfiak szinte lányosan finomak. Zeus elhatározza, hogy magáévá teszi a csodált és meghódíthatatlannak hirdetett királyleányt, Európát. Agenor király, Európa apja elhatározza ugyanis, hogy annak adja lányát, akinek a tánca leg­jobban tetszik. A táncverseny végbe is megy az unatkozó leánysereg előtt, de Zeus hiába lesz az első táncával, Európa kineveti. Az isten mérgelődve tűnik el, és bosszút tervez. Mikor aztán Európa és udvarhölgyei a tengerparton gúnyolódva eltáncolják Zeus pompás mozdulatait, Zeus bika képében megjelenik, és a csú­folódók közé rohan. Európa azonban nem ijed meg, ellenkezőleg: nagyon megtetszik neki az állati vadság. Enyelegni kezd a bikával, majd szinte megrészegülve, az állat hátára fekszik, és az elragadja őt. Másnap reggelre Zeus eltűnik, de Euró­pa megtalálta, amire vágyakozott. Agenor király udvarába harcosok érkeznek, és as­­­szonyokat követelnek. A király kineveti őket, de Európa s vele a többi lány be­ront, s kitörő örömmel dobják oda magu­kat a medve módra topogó harcosoknak. Georg Kaiser eszméjét igen szépen meg­tartva a fanyar komédia hangulatában, a mozdulatszínpad számára remekül men­tették át Madzsar Aliz és Róna Magda. Palasovszky Ödön rendezése modern volt AURUS LEÁNYA - RÉSZLET PALASOVSZKY ÖDÖN SZÍNHÁZÁNAK ELŐADÁSÁBÓL (1931 45

Next