Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1971-06-01 / 6. szám
Nemzeti Színház Romeo és Júliáját illeti, bárcsak minél több fiatal láthatná. Alkotóműhely = Huszonötödik Színház A Huszonötödik Színház még meg sem alakult, máris előítéletek és előítéletek szövődtek köré. Színházi közéletünk olyan játszótér, amelyben a régiek úgy érzik, hogy bejátszották az összes fellelhető zugot, és nem szívesen fogadják maguk közé az újonnan érkezettet. A szakma képviselői közül igen sokan felszisszentek, amikor Gyurkó László meghirdette programját, és teljes elfordulást ígért a megszokott színházi gyakorlattól. Lehet, hogy elhamarkodott volt a tökéletes ,,más”-ságot tűzni ki célul: berzenkedést váltott ki. De az is lehet, hogy az ebben való belső hit kellett az elrugaszkodáshoz. Ahhoz, hogy a Huszonötödik Színház sok tekintetben más legyen, mint a többi huszonnégy. Műhely és együttes - ez a két címszó adja az első évad varázsát. Három sikeres bemutatót tartott a színház, az összkép rendkívül vonzó. Már az egyéni teljesítmények összegezése is vonzóvá teszi. Németh László Gyász című regényének színpadra állítása mindenekelőtt Berek Kati színészi megújulását hozta. Játéka bensőségesebb lett, lírai elemekkel gazdagodott. Színészpedagógusként és rendezőként is debütált: le sem tagadhatná, hogy Jobba Gabi Tour-ja az ő teremtménye. Berek Kati nem erőszakolta rá egyéniségét tanítványára, de átsugározta intellektuális erejét és szenvedélyét, líráját és kemény konokságát. A sikerhez természetesen Jobba Gabi tehetsége kellett: ritkán látható stílusbiztonsággal mozog a „brechti” környezetben. Értelmezi is a mondott szöveget, éli is; belülről ábrázolja a játszott figurát és összefoglaló képet, „véleményt” is alkot róla. Elidegenít anélkül, hogy lemondana az érzelmekről. Beleél — anélkül, hogy belefelejtkezne. A Szókratész védőbeszéde Haumann Péter one-man showja. Haumann a „tiszta értelem” színházát alkotta meg Platón intellektuális dialógusából vagy inkább monológjából. Az értelem ebben a vonatkozásban ráció és szenvedély, morális gondolkodás és cselekvés, logika és humanizmus egységét jelenti. A színész a Bach-fúgák mintájára építette fel puszta szavakból a mű gondolati építményét. A sallangtalanul tiszta, világos szerkezetű, arányos és harmonikus előadás a színészi ökonómia remeke. Ha a három bemutató nem hozott volna mást, mint ezt a három alakítást (és ebből kettő a felfedezés erejével hatott), akkor is sokszorosan igazolná a Huszonötödik Színház vállalkozását. De jócskán kaptunk egyebet is. Műfaji kuriózumot: régi kínai drámát és monodrámát. A játéklehetőségek kitágítását: pantomimot, kórust, a zene, az ének és a tánc szerves beépítését az előadásba. A mesterség megbecsülését: Berek Kati, Jobba Gabi és Haumann Péter „mellesleg” a legmagasabb profi szinten űzik a színészetet. Az együttes gondolatának diadalát. És még sorolhatnánk. De fontosabb ezeknél, hogy a három eltérő fogantatású, műfajú és hangvételű előadás azonos célról, arculatról, következetes színházszemléletről vall. S ebből mindjárt kitűnik, hogy a profil nem jelent sem műfaji, sem stílusegyhangúságot. A Huszonötödik Színház elutasítja a pszichológiai drámát, a zárt dramaturgiát, az irodalmi színházat. A Huszonötödik Színház elkötelezett politikai színház. A Gyász egyén és társadalom konfliktusának „volt mítoszát” ábrázolja, a Szókratész védőbeszéde a morális ember, a Tour igaztalan halála az embertől elidegenített társadalom modelljét alkotja meg. Gondolati összefüggés épít hidat közéjük. Azt vizsgálják, hogy egyén és társadalom állandó kölcsönhatásában miként formálódik illetve deformálódik mindkettő. A Gyász Kurátor Zsófija maga is „szörnyeteggé” válik az értetlen-embertelen középkori erkölcsiség szorításában. Szókratész (függetlenül az ókori gondolkodó társadalmi-történelmi szerepének objektív igazságától) maga a rendíthetetlen erkölcsiség. Nem ér föl hozzá semmi, ami a társadalomban ellentmond ennek az erkölcsiségének. Halálában is érinthetetlen és kimozdíthatatlan marad. Akárcsak Ton O. De az ő igaztalan halálával már „kizökken az idő”, felborul az erkölcsi világrend. Az athéni demokrácia még jóhiszeműen ítélhette el Szókratészban a politikai ellenfelet, Ton O azonban már manipuláció, konstruált vád áldozata. Az ő halála az elnyomó társadalmi rend apologetikája. Az ártatlanság ebben a mélyen társadalmi, „brechti” drámában önmagában nem katartikus, csak a világrend helyreállásával együtt válik azzá. Minden meghirdetett programnál világosabban foglalja össze ez a három bemutató a Huszonötödik Színház törekvéseit. A mítoszokból kibontakozva meghatározni az ember valóságos helyét a társadalomban - erre tettek nagyon rokonszenves és máris sikeres kísérletet. Macskajáték — Örkény-színház A Macskajáték pesti színházi sikerében egyetlen dolog van, ami nem meglepő: hogy Örkény István kitűnő drámát írt. Minden más tulajdonképpen annak köszönhető, hogy a bemutató eseményei véletlenül a megszokottól eltérően alakultak. Csupa „szabálytalanság”. Közülük is a legmeglepőbb, hogy egy pesti színház - a Pesti Színház - hajlandónak mutatkozott „utánjátszani”, alig egy hónappal a szolnoki premiert követően. És hogy a szolnoki előadás rendezője, valamint két szereplője meghívást kapott a fővárosi bemutatón való részvételre. Az eredmény: egy korábban is figyelemre méltóan dolgozó fiatal rendező, Székely Gábor kiugrása, az évad egyik legjobb előadása és Sulyok Mária olyan parádés alakítása, amely még az ő gazdag és sikeres pályáján is kivételes teljesítmény. A „szabályos” szolnoki bemutató nem az első eset, hogy vidéki színház mutat példát a magyar dráma iránti ügyszeretetből. A Macskajáték a rendező és az író együttműködésének eredménye: úgy látszik, mindössze ennyi kell a jó műhelymunkához. Miért jó a Macskajáték? Miért az utóbbi évek legjobb magyar drámája a Tóték és Csurka Ki lesz a bálanyája mellett? Ha ezt a három színdarabot valamikor a jövő században újra előveszik majd a drámatörténészek, akár dokumentumként is, használhatják őket, annyira hitelesen tükröződik bennük az ötvenes-hetvenes évek magyar társadalmi és közgondolkodása. Sőt: a stílusa is. Azért jók ezek a művek - azért is jók -, mert földközelből, a köznapi valóság szintjéről indulnak el, és ez a valóság mindig a mi hazai viszonyainkat jelenti, szociológiai, néplélektani, stilisztikai értelemben egyaránt. Csüllögh, a Balanya Csurkára hasonlító író hőse konfliktus nélküli drámát szeretne írni, hogy megszabaduljon minden felesleges absztrakciótól: „Az emberek éppen úgy beszélgetnének, dolgoznának benne, mint az életben, semmi cselekmény, semmi konfliktus.” Ez természetesen önironikus-parodisztikus .