Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6. szám

hogy Shakespeare a legjobb világosító és a legjobb díszlettervező. A szavak pontosabban és pompásabban díszítik be a színpadot, szebb holdfényt kevernek és szikrázó napsütést, mint amit a szín­ház technikusai tudnak. 12. A regényes Romeo és Júliáknak nagy szí­vük és bő torkuk volt. Szívdobbanásai­kat áriákban vagy duettekben énekel­ték el. Zeffirelli Romeo szívét mellény­kéjéből a pulcderbe hozta le, és olyan előadást teremtett az Old Vic-ben, ahol a fiatal veronai legénykét kézzelfogható szerelmi vágy hajtja útján előre. Zeffirelli fölfedezte a veronai szerel­mesek altestét, Major Tamás fölfedezte Romeo és Júlia agyát. Romeo és Júlia, amint gondolkoznak? Miféle Júlia az, akinek nemcsak szí­ve és hangja van, hanem esze és aka­rata is? Idegesítő dolog, ha szopránéne­­­kesnő és tenorista szerelméhez szokott fülek hallják ezt. És nyugtalanító azok számára is, akik a „bimbózó lány” és a szerelmes „kamasz” „örök” szerelmét, mindannyiunk szerelmét akarják viszont­látni, és ki tudja, hányadszor. Meg kell azonban kérdezni, mit aka­runk voltaképpen a színháztól? Shakes­­peare-t, a maga vad szélsőségeivel és el­lentmondásaival, a művészien ábrázolt életet, vagy ábrándjainkat, a megszokott és kényelmessé lett ízlésmatricákat. Az „öröknek” tekintett Romeo nem öregebb kétszáz esztendőnél. Az igazit már las­san mindenki elfeledte. A közönség nem emlékezhet rá, hiszen ük-ük-ük-ük-ük­­apáink és -anyáink láthatták volna csak az igazit. A dráma- és színháztörténé­szekben - ők is csak nézők - a polgári Romeo közhelye él. A romantika színháza és a filmművé­szet romantikája kiérlelt egy Romeo és Júliát - ezt ismerjük mindannyian -, de amikor ez eljutott a csúcspontra, meg is ölte önmagát. A költő halála után, 1672-ben, biz­tonsággal fejezi ki a közízlést Samuel Pepys: „A Romeo és Júliát láttuk, amit most adtak először, hanem már maga a darab is a legrosszabb, amit valaha is hallottam.” A restauráció kora nem ked­vez Shakespeare-nek, és csak a XVIII. században fedezik föl. Garrick átigazí­tott átiratban játssza, hogy színészi zse­nijének s a közönség ízlésének kedvez­zen. Voltaire közvetítésével így került Shakespeare Franciaországba. Voltaire előbb rajong érte, majd kiábrándul és megállapítja, hogy semmi tehetsége nem volt. Kezdetét veszik a francia fordítá­sokkal az átdolgozások. Lessing ajánlja be a német nyelvterületnek, és ettől kez­dődően végeláthatatlan a Shakespeare körüli félreértések és félreértelmezések sora. Goethe nem tartja színpadi tehet­ségnek, de mint színidirektor műsorára tűzi és átdolgozza a weimari színház szá­mára. A szolgák darabnyitó bohócjele­­nete helyett a goethei változatban a Ca­­pulet-ház szolgái díszítik a termeket az esti bálra, és közben gyermekded dalo­kat énekelnek. Goethe értetlenül szem­lélte Mercutio és a Dajka szerepét, za­varta a dráma megannyi komikus ele­me, és átdolgozásában igyekezett eltün­tetni, mint ahogy az ő átiratán alapuló Schreyvogel-szöveg is lecsökkenti a fen­ségest zavaró komikus szerepeket, meg­oldja a darab végét, Júlia fölébred sze­relmese öngyilkossága előtt, könnyes szemmel összeölelkeznek az ellenséges­kedő szülők, és egy tapasztalatokban gazdag szerelmespárra hull le a függöny, akiket a szöveg az isteni gondviselésben való bizalomra int. A magyar Romeo és Júlia sem született szerencsésebb csillag­zat alatt, miután a XVIII. század végé­től kezdve a Weiss-féle átdolgozást ját­szották, ezt az ötfelvonásos szomorú já­tékot, nyolc szereplővel (Kappellett, Kappellettné, Júlia, Romeo, Benfoglio, veronai doktor, Pietro, Romeo szolgá­ja, Laura, Júliának barátja). Lassan a Shakespeare-fordítások és a Shakespeare-kutatás fejlődésével vissza­térnek a színházak az eredeti szöveghez, de nem az eredeti lényeghez. A német nyelvterület leghíresebb Rómeója Joseph Kainz volt, erkélyjelenetéről ránkmaradt fényképen egy Macquard-stílusú balluszt­­rád előtt áll, és átkarolja Júliája derekát. Ebből a szelíd pózból - amennyire kö­vetkeztetni lehet egy ilyen felvételből - nem a szenvedély árad, hanem a szép szavakkal való kurizálás eleganciája. Reinhardt 1907-es és 1928-as rendezései helyezték aztán vissza a művet olasz kör­nyezetbe, és ez a felfogás napjainkig meghatározó volt. George Cukor 1936-os Rómeója Leslie Howarddal és Norma Shearerrel erké­lyeket adott, dús lombokat és igazi holdvilágot, és nyújtotta a nyitó képsor méltóságteljes vonulását, amint a két család házanépe misére vonul egymás mellett a templomba, és míg a családfők már esztétikusan viselik rangjukat s mél­tóságukat, a sorban hátul haladó szol­gák pörlekednek és tusakodnak. (Ez a képsor ironikus átfogalmazásban idéző­­dik föl Zeffirelli Makrancos hölgyének esküvői jelenetében.) Hirtelen minden addigi Romeo re­ménytelenül naftalin és masztix szagú lett. A pályájuk csúcsára érkezett kövér színésztenoristák helyett ott állt kar­­csúan és okosan Leslie Howard és ott állt a modern amerikai asszony, Norma Shearer. Cukor filmje a lenge kulis­­­szák helyett tömör épületeket kínált és ez hosszú időre eldöntötte a Romeo szín­­revitelét. Nem lehetett visszatérni már a teátrális Rómeókhoz, a színháziakat hos­­­szú időre felváltotta a film-Romeo. Az elmúlt évtizedekben nem is szü­lettek különösen nevezetes Rómeo-elő­­adások, minden felújítás, még a színház­ban is, inkább a filmművészet diadala volt. A forradalmat voltaképpen a West Side Story okozta. Bernstein és Jerome Robbins visszatért a vad és szilaj sze­relmi történethez. Igazi indulatok lobog­tak itt, és igazi vér folyt a színpadon és a filmen. A legalpáribban teátrális lett ismét az egész történet. Fittyet hánytak a professzorok Shakespeare-jére, és fül­siketítően ordibáló kamaszokkal népe­sedett be a színpad. Maga Bernstein me­részségében elvetette a smokkok Rómeó­ját. Annyira azért nem ragadtatta el ma­gát, hogy a „bimbózó” szerelem gyen­gédségét is száműzze. Zenéjének egyet­len stílustörése Tony és Maria dallam­anyaga, akik a „sweet” legandalítóbb zenei marcipánjait éneklik. A „Tonight” olyan édeskés, mint egy XIX. századi vidéki Romeo-előadás erkélyjelenete. Kiszabadult végre a mű az édeskés TÖRŐCSIK MARI JÚLIA SZEREPÉBEN A NEMZETI SZÍNHÁZ ROMEO ÉS JÚLIA ELŐADÁSÁBAN (IKLÁDY LÁSZLÓ FELV.) 6

Next