Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6. szám

Krejca érdeme, hogy visszaadta a da­rabnak politikai jellegét. Ha bárkit éjjel álmából fölriasztva megkérdenek, miről szól a Romeo és Júlia, kis eltérésekkel halálos biztonság­gal fújja: két viszálykodó család gyer­mekei egymásba szeretnek, de a szülők gyűlölködése boldogságuk közé áll. S ebből - amit mindenki közhelyszerűen tud már - mindig csak a szerelmet, a boldogság beteljesülésének lehetetlensé­gét mutatják be. A szerelmesekre össz­pontosítanak az előadások, és lassan el­felejtkeznek a gyűlölködésről, a háborús­kodásról, a szembefeszülő politikai in­dulatokról. Ezt fedezte föl Krejca és ad­ta vissza a drámának. Politikai dráma­ként rendezte újra. S ha a prágai elő­adást nem láttam is, de láttam Major­ral Moszkvában Efrosz Rómeójának be­mutatóját, ahol ugyancsak politikai hang­súlyokkal értelmezték a szerelmi tragé­diát. Ezeknek az előadásoknak - köztük természetesen Majorénak is - legfőbb lényege, hogy míg a „szerelmes” Romeo rendezések a darabot a fiatalok szem­szögéből bontották ki, sőt, őket ma­gukat is olyannak ábrázolta a színház, amilyennek saját magukat látják belül­ről, az új rendezések külső látószögét vették fel, „politikai” Rómeójukhoz, és a társadalom működésébe helyezve csak mint annak részét tekintették szerelmü­ket. Filmtől kölcsönzött kifejezéssel úgy is mondhatnók: a romantikus felfogás a veronai szerelmeseket szűk közelképben mutatta meg, a romantikájától megfosz­tott előadások pedig madártávlatból, olyan szélességű látószöggel, ahová bele­fért duettjükön kívül a teljes társadalmi kép is. 13-Sztankay István Rómeójába sorra bele­játszanak színészősök Rómeói. Kiállásá­ban, versmondásában, szerelmi lelkesült­­ségében itt van Beregi, Ódry, Uray, Sza­bó Sándor, Kállai, Ladányi, Darvas, La­tinovits Rómeója. Nemcsak azok segítik és munkálnak szerepmegoldásában, aki­ket láthatott, hanem azok is, akiket nem ismerhetett: az elődök mind, mert a színházművészet egyik talányos furcsasá­ga, hogy a színész (és a néző) olyan elő­adások emlékét és hagyományát is ma­gával cipeli ízlésében-idegeiben, ame­lyek még születése előtt zajlottak le, és nem is ismerik megoldásukat. Mégis, ezek a szerepfölfogások ott játszanak a színház körül mint kísértetek, és bele­­huhognak az új alakítások megformálá­sába. Törőcsik Mari Júliája viszont megta­gadta valamennyi ősét. Száműzte Paulay Erzsi, Környey Paula, Bajor Gizi, Sze­­leczky Zita, Fényes Alice, Tolnay Klári, Várady Hédi és Ruttkai Éva alakításait. Nem tart közösséget velük. Egyetlen őse van csupán. A szerep legelső valószínű megformálója, a négyszáz évvel ezelőtti angol fiatalember. Törőcsik ugyanis nem leány-Júlia, nem a nyílófélben levő asz­­szony, nem a szerelmi érzést kóstolgató bakfis, az ismeretlen érzelemtől elkábuló és megmámorosodó gyermeklány, sem a szüleivel engedetlenkedő dacos teremtés, még csak nem is a szabadságáért küzdő gyerekemberke. Törőcsik: fiú-Júlia. Törőcsik: Robert Goffe. Nem színháztörténeti bogarasság ez, mint Laurence Olivier londoni Júlia­­alakítása, hanem egy finom és törékeny nő alakjára ráúsztatott fiúábrázolás. Színháztörténetileg ezt megmagyarázhat­ná az Erzsébet-kori szokás, a női sze­repeknek fiatal férfiakkal játszatása. Ez azonban csak magyarázná és menteget­né, de nem indokolná a szerep fiú-fölfo­gását. Az okok között nem legdöntőbb a szí­nésznő alkata és életkora. Számunkra, nézők számára ez nem tenné kínossá vagy akár zavarossá a művészi élvezetet, még ha egy váltókorában levő színésznőnek mindig megrázó belső közdelemmel jár is, ha 14 éves kislányt kell alakítania. Törőcsik egyike a leglégiesebb színpadi jelenségeknek. Törékeny, lányos bája, kissé éneklő beszéde, éteri mosolya, szí­nészi alkata és érett mesterségbeli tudása könnyűvé tette volna neki a szerep szok­ványos elkészítését. Holdsugárból szőtt lehetett volna, virágillatszerű. Úgy su­hanhatott volna a színpad deszkái fölött lebegőn, mint Titánia tündérkísérete, vagy Mari­ királyné mogyoróhéj fogatán, ő a szerepnek mégis háládatlanabb és SHAKESPEARE: ROMEO ÉS JÚLIA(NEMZETI SZÍNHÁZ) — HORVÁTH TERI (DAJKA) ÉS TÖRÖCSIK MARI (JÚLIA) (IKLÁDY LÁSZLÓ FELV.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék