Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
dukciók maradnak, mert a többiek s főleg a „nép” képtelenek az ő szintjüket elérni. A mozgás nemcsak a mozdulatok összessége, a fogalomba a térképzés is beletartozik. A luzitán szörny előadásának térkompozíciója is felvet néhány problémát. Major Tamás aktivizáló színházat akar teremteni, s ennek érdekében a nézőteret is bevonja a játékba. De nem elég konzekvensen. Két momentum ennek igazolására. A „nép” az egyes részek kezdő és befejező másodperceiben végigrohan a nézőtéren, egy ízben pedig Törőcsik Mari áttörtet egy szűk széksoron. Kérdés, hogy ettől, ha csak ennyi játszódik a nézőtéren, aktívabb lett-e a közönség? S ezzel függ össze a Csurka László-Törőcsik Mari páros jelenetének hatása. Amikor Csurka, a vád képviselője a színpadról a közönségnek címezi beszédét, akkor a néző úgy érzi, ő is az elnyomottakhoz tartozik. Majd lemegy a nézőtérre, s a nézők köréből hallgatja a vádlott, Törőcsik viszontvádbeszédét, s most a néző egyszeriben a hivatalos vád oldalára kerül. A rendező szándéka szerint a közönség vádlott vagy vádló? Csurka László helyváltoztatása nyitottá teszi a kérdést. S mivel ez a játék, melynek alapján kinek-kinek a maga módján el kellene döntenie, hogy hová tartozik, csak egyszer zajlik le, értelme nem tudatosodhat. Az ehhez hasonló váltásokat többször meg kellene ismételni. Akkor a nézőknek valóban választaniuk kellene, hova tartoznak, s ezáltal aktivizálódhatnának. * Egészen különleges szerepet szán a mozgásnak a 25. Színház. Erre részben a kötöttséget is kényszerítik (parányi színpad). A néhány személyes kórus mozgatásáról van szó. Ezzel a kórussal, két előadásuk tanúsága szerint (Gyász, Tour igaztalan halála) kettős feladatot oldatnak meg. Egyrészt mindennemű díszletezés lehetetlensége miatt mintegy élő díszletet, környezetfestést szolgáltatnak. Ebben a minőségükben reális-naturális mozdulatrendszerrel ábrázolnak Gyászban a falu öregasszonyai; a száríatókötél kihúzása; az átrendezések szükséges cselekedetei; a Top0-ban az alkirály kísérete, a kíváncsiskodók stb.). Ugyanakkor az antik kórusok szerepét is átveszik, s ehhez a főhősök belső világának kivetítését reprezentáló elvont mozgáskompozíciók (esetenként a jelenetek elválasztását jelzők is) bizonyos fokú stilizáltságot követelnek. Minden érdekessége mellett egyetlen ponton vitatható az elképzelés; a megvalósítás szintjén. A színészek figurateremtő mozgásművészete és az absztrahált kórusmozgatás az idézett két előadásban sehogy sem jutott szintézisre. Ezen koncepció további sikeres megvalósítása érdekében a kétféle mozgást közelíteni kellene egymáshoz, többek között a közösségi színház elveinek megfelelően úgy is, hogy a színészek is vegyenek részt a kórus munkájában. * A mozgás fontossága mellett kardoskodni nem stílus, divat vagy színpadi kísérlet kérdése. A színházi, színészi munka alapja. Mindenkor az volt, és az is marad. Ahogy a színész képezi a hangját, skálázik, hogy széles érzelmi és gondolati tartományban kifejezőképes legyen, ugyanúgy kötelessége törődni a testi kondíciójával, felkészültségével. Mint ahogy egynéhány jelentős alakításban elválaszthatatlanul összefonódik, a figurateremtés valóban egyenrangú eszközeivé válik, többek között a magas fokú, precízen kidolgozott mozgás-mozdulatművészet és a tökéletes beszédtechnika. Sulyok Mária és Bodnár Erika Macskajáték-beli zseniális figuráira, vagy az elsősorban mozgásban gondolkodó Pathó István szerepeire (Dundo Maroje, Athéni Timon, Sötét galamb) és Sztankay István alakításaira, például az Iván, a rettentő tolvajára gondoljunk. A színpadi mozgás jelentősége, formája átalakulóban van. A mozgáshoz az aprólékos kidolgozottság éppenúgy szükséges, mint az akrobatikus ügyesség. Ez ma már alapvető követelménye a korszerű, mai színháznak. Színház Algériában Algírban hetente három alkalommal játszanak színházat. A milliós városnak négy színháza van - THÉATRE NATIONAL ALGERIEN, ELMOUGGAR, SALLE IBN KHALDOUN és LE PETIT THEATRE (gyerekek számára) jelenleg azonban csak a Nemzeti Színház működik. Elég nagy, kényelmes és modern színházi épület ez, s forgalmas városrészben, a Port Said téren áll. A színház vezetőjével készített villáminterjút a Theater heute. - Természetesen nem létezik „arab színházi tradíció” - mondja Mustapha Kateb. Minden, ami színházzal kapcsolatos, a franciáktól ered. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem nőtt fel egy arab színészgárda. - De itt, Algírban valóban csak egyetlen színházban s hetente mindössze három alkalommal van lehetőségük játszani? - Üres nézőtérnek nem érdemes. A nép hamar beleszokott a mozinézésbe, de a színházat még nem szerette meg. Van egyébként Algériában más városban is színházépület, Oranban és Constantinban például. - Saját produkciójukkal? - Igen és nem. A világ minden részéről vendégül látunk együtteseket, s nemcsak együtteseket, hanem rendezőket is. Berlinből például Manfred Wekwerth-t, aki igazán nagyon jó eredménnyel dolgozott nálunk. Elsősorban tehát nem nemzeti, hanem eleven színházi életre van szükségünk. Volt egy forradalmunk és tovább szeretnénk építeni. Ez a kiindulási pontunk. A hagyománynélküliségnek is vannak előnyei. Egyébként — folytatja Kateb — leginkább talán a drámaírás terén kezd kialakulni valamiféle arab, azaz helyesebb, ha azt mondjuk, hogy afrikai „tradíció", s végül is, a nemzeti jellegű színház csak a saját, itt születő drámairodalom talaján bontakozhat ki. A „nemzetiesség” számunkra különben sem oly körülhatárolható fogalom, mint Európa számára. Az észak-afrikai országokban arabul beszélnek, de kétnyelvűek vagyunk. Már az alapfokú iskolákban is tanulnak franciát. A „nemzeti” tehát nagyon is tág fogalom. Az a tapasztalatunk, hogy az algériai népnek nincs, vagy nemigen van nemzeti öntudata, az ugyanazon nemzethez való tartozás tudata valahogy nem magától értetődő, születésénél fogva eleve adott. Az ország története inváziók sorozata volt. Előbb a kartágóiak s a rómaiak, majd a germán vandálok és a keletrómaiak igázták le az országot; a hetedik század végén létrejött az arab uralom. Nyolcszáz év múlva elfoglalták a törökök, a múlt század elején pedig a franciák 1962-ig maradtak. A hódítók közül csak a rómaiak s a franciák hoztak magukkal színházi kultúrát. Ha egy nép ilyen kétezer év után nyer önrendelkezési jogot - nem lehet rajta azonmód számonkérni nemzeti öntudatát. De a színház majd hozzásegíti. Az algíri Nemzeti Színház nemcsak színielőadások, hanem koncertek, táncjátékok, varieték színhelye is. Az utóbbi években 23 országból érkeztek táncegyüttesek: Marokkóból, Tunéziából, az Egyesült Államokból (Open Theatre), Franciaországból, Belgiumból, Csehszlovákiából, Svájcból és Olaszországból pedig színháztársulatok. Saját, hazai bemutatóik szerzői között Brecht (Krétakör), Büchner (Woyzek), és Peter Weiss (Luzitán szörny) szerepelnek. S persze afrikai drámaírók is: Roiched, Ali Salem, Kateb Yachine. 26