Színház, 1973 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1973-03-01 / 3. szám

képben mintegy megdermeszti Ádámot, mond­ván: „Álomkép, ne mozdulj! Érezd kezem­nek végzetes hatalmát” — nem hiszem el, hogy Ádám érzi, s nem tud mozdulni. Nem biztos, hogy csak azért nem, mert Lucifer hangja hűvös és nyugodt, hisz ha­ „végzetes” akarna lenni, az nyilvánvalóan illusztratív és nevetséges hatást tenne. — Amit maga számon kér, az mégis­csak a XIX. századi színjátszás. Színházi példával válaszolok. Nem lehet eljátsza­ni, hogy „király vagyok”; rossz színész az, aki királyként akar járkálni a színpa­don. A többieknek kell eljátszani a visel­kedésükkel, hogy ő a király. — A színházban a jelenlevők jelenléte teremt szituációt, s a király a szituációtól király. De vajon egy hangjátékban is lehet ekképp királyt teremteni ? — Ha azt hallom, „ne mozdulj”, s ezt csend követi, tudom, hogy emögött van valami. Erő. S éppen a beállt csend bizo­nyítja, hogy nagy erő. — A végén Lucifer váratlanul felhagy jól­­fésült jópof­aságával, és dühbe gurul.­­— Mert elvesztette a játszmát. Azt hitte, ha megadja az embernek a gondol­kodást, cserébe az majd úgy lép fel a má­sik nagy erővel szemben, hogy ezáltal neki biztosítsa a győzelmet. Holott sze­rintem épp a gondolkodás képessége az „ember tragédiája”. — Mi a célja Lucifernek az eszkimókép­pel ? Ez újra csak színházszempontú kérdés, mert hozzáadtunk, hogy ennek a képnek a látványa kelt elsősorban „iszonyatot”. — Számomra az eszkimókép nem a megszokottat jelenti. Ádám és Éva min­den képben találkoznak. Eleve együvé tartozásukat meg is beszélik. Egyek. De az utolsó képben — valamikor az időben, talán már napjainkban — az emberek már nem ismerik meg egymást. Két em­ber, aki tizennégy képen át együtt volt, elmegy egymás mellett. . . — A rádiófelvétel legatmoszferikusabb ré­szei már hanganyaguknál fogva is, érthető módon, a tömegjelenetek. Az egyes történelmi képeket bevezető zenei motívumok jellegzetes hangulatot teremtettek az egyes képeknek, anélkül, hogy a „korzene” igényével akartak volna hatni. ■— Nem a kort kellett jelezniök, hanem a drámát előrevinniök. A drámát viszont a nép viszi —■ mint a történelemben is. A nép hangja emberi hang, s ezeket a jellegzetes hangokat vittem végig a tör­ténelmen. Saád Katalin Az Irodalmi Színpad jövőjéről Beszélgetés Keres Emil igazgatóval — Bizonyára nyomós okok késztették arra, hogy a Thália Színház gondjai mellett az Irodalmi Színpadéit is vállára vegye. Milyen elgondolások vezettek erre a lépésre ? — Második múzsámnak, második mű­fajomnak érzem az irodalmi pódiumot. Mondhatnám úgy is, hogy összenőttem az irodalommal, otthon érzem magam az irodalmi életben, szinte személyes ez a kapcsolat, így évek során át önkéntelenül is készültem erre a feladatra. A legdön­tőbb azonban, hogy a jelenlegi igények egybeestek személyes elképzelésemmel, vagyis azzal, hogy az Irodalmi Színpadot a magyar irodalom fórumává és az elő­adóművészet otthonává tegyük. — Mielőtt ezeket az elképzeléseket kifej­tené, hadd kérdezzem meg: hogyan vélekedik az Irodalmi Színpad és a színházak viszo­nyáról általában ? — Európai körutam során — a Szov­jetunióban, Csehszlovákiában s a nyu­gati államokban is — többek között azt vizsgáltam, hogy van-e ott ilyenfajta te­vékenység, és mennyiben kapcsolódik a színházakhoz. Igyekeztem tehát a hazai eredményeknek a kontrollját megkeresni. Bár ez a téma külön fejezetet igényelne, annyit megállapíthatunk, hogy kifejezet­ten ilyen zsánerű színpad — amely állami támogatásban részesül — nincs, s ez már önmagában fémjelzi a hazai tevékenysé­get. Ugyanakkor tény, hogy a színházak mellett műfaji rangra lépett a drámán kí­vüli irodalom megszólaltatása. Tervünk, hogy a Színházi Intézettel karöltve olyan nemzetközi szimpoziont rendezzünk, melynek alaptémája a műfaj támogatása, illetve hitelének megerősítése lenne. Ma­gyarországon az előadóművészetnek rendkívül nagy hagyománya van, és ennek története ugyancsak feldolgozásra vár. Az Irodalmi Színpad megalakulása éppen ezért volt nagyon jelentős állomása a mű­fajnak, s a vállalkozás érdeme a szó szoros értelmében elévülhetetlen. Versen és drámán kívül az irodalom minden más műfaja elsősorban olvasás- Petőfi Sándor: Az apostol (Irodalmi Színpad). Oszter Sándor (Szilveszter) és a Dominó Együttes (MTI Fotó : Keleti Éva felv.) 37

Next