Színház, 1977 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám
feljebb a győri Üvegfigurák rendezőjének, Nagy András Lászlónak a műsorfüzetben tett kijelentését (azért „szeretjük T. Williams darabját, mert saját életünk alapproblémáival birkózhatunk, és ezeket oszthatjuk meg”) érezzük egy kissé túlzónak a produkció láttán. Williams első jelentős alkotásában, a „kis testi hibás” széplelkű Laura történetében - ugyanúgy, mint többi írásában - igyekszik elkerülni az édeskésszomorkás, túlságosan átlátszó lovestory-sémát. Ennek eszköze nem a néhol igencsak émelyítő líraiság, hanem a dramaturgia. Tom kettős szerepének (annak, hogy a cselekmény aktív résztvevője időnként kilép a színről, és mint narrátor értelmezi az eseményeket) az a célja, hogy a nézőt ne hagyja teljesen eltévülni az érzelmes szózuhatagoktól, és hogy továbblendítse a nagyjelenet előkészítését szolgáló terjengős (a darab háromnegyedét kitevő) bevezetést. A szövegkönyvben ezen kívül más elidegenítő effektusokat is javasol a szerző: vetített gúnyrajzok, változatos hanghatások, sőt a Brechtnél jól ismert ironikus jelenetcímeket tartalmazó feliratok alkalmazását. Mindez arra utal, hogy az író inkább a harmincas évek Hollywoodparódiájának, mintsem melodrámának szánta eredetileg darabját, melyből még a Williamsnél oly ritka - direkt társadalomkritika sem hiányzik. Úgy látszik azonban, a történet fővonala erősebbnek bizonyult, hisz a rendezők általában - nemcsak nálunk, de külföldön is - elvetik ezt a lehetőséget. Marad tehát a veszélyes egyensúlyozás a darab „realista” és érzelgős elemei között. Nagy András László sajnálatosan elvetette a lépést. Nem sikerült összhangot teremtenie a darabban rejlő tendenciák - azaz a lehetséges szerepfelfogások - között. A négy tehetséges színész négyféle stílusban játszott. Spányik Éva, a Mama szerepében ismét remekelt. Bár viszonylag könnyű helyzetben volt, az idő megszépítette emlékekből életerőt merítő anya ugyanis - minden látszat ellenére - a darab legvalószerűbb alakja. Állandó intelmeivel, ismétlődő meséivel, jószándékú zsarnokoskodásával Spányik Éva egyszerre volt idegesítő és nevetséges „ronda vén boszorkány”, és mégis esendő, állandóan elbukó és megint újrakezdő, sajnálatra és tiszteletre méltó emberi lény. Jancsó Sarolta Laurája azonban elkeserítően könnyfakasztó, a tehetséges fiatal színésznő színtelen, naturalistaszentimentális alakításával csalódást okozott. Hasonlóképpen egysíkú volt Dóczi János Tómként, a darab kulcsszerepében. Játéka az ellenkező végletet mutatja. Fanyar, prózai alkatától (melyet remekül kamatoztatott győri debütálásakor A hallgatag hölgyben), annyira idegen a darab érzelmessége, hogy mindvégig kívülállóként mozgott a színpadon, s így nem sikerült érzékeltetnie a Narrátor és az ifjú Tom alakja közti szükséges átmeneteket, s épp idegensége miatt maradt adósunk az „elidegenítéssel”. Vitéz László rövid, de korántsem hálátlan - s színészi alkatához nagyszerűen illő — szerepében igen jó teljesítményt nyújtott. A „külvilág üzenetét” hozó látogató köznapiságának hangsúlyozásával nem egyszerűen életre keltette, de nevetségessé is tette az „álomlovag” alakját. Neki köszönhető a csókkal végződő nagyjelenet egészségesen ironikus „hangszerelése”. A lélekelemzés komolytalanságának leleplezésében mintha egy kissé Tennessee Williams paródiája is benne lett volna. Amíg összeszoknak Ez Tennessee Williams egyetlen egész estét betöltő „vígjátéka”. (Bár a legutóbb bemutatott művében, a This is an Entertainmentben a híradások szerint ismét a „könnyebb” műfajjal próbálkozott.) A vígjáték szó nemcsak azért került idézőjelbe, mert Tennessee Williams maga is „komoly komédiának” nevezi darabját, hanem azt is jelölendő, hogy szerzőnknek a humor nem éppen erős oldala. Inkább csak arról van szó, hogy Williams valamelyest lecsökkentette a konfliktust, az egymással összecsapó erők mértékét. A számos súlyosan idegbeteg, súlyosan alkoholista, súlyosan aberrált hős után ebben a darabban mindez arányosan kicsinyített méretben jelenik meg. Williams megelégszik egy veterán katona, George állandó remegésével, egy csúnya Piróth Gyula és Csomós Mari Tennessee Williams Amíg összeszoknak című színművében (Szolnoki Szigligeti Színház) (Nagy Zsolt felvétele)