Színház, 1985 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

feladatot megoldania; íme, disznóságok kimondása nélkül is lehet malackodni. Az agyafúrt, szellemes és kevésbé mulattató házastársi félrelépéseket tár­gyaló darabok idején nem egyszerű leckét adott föl önmagának a Cy Cole­­man-Michael Stewart szerzőpáros. Nem túlságosan bonyolult, szellemességében az Elvámolt éjszakát és a Bubust meg sem közelítő, Szeretem a feleségem című játékukban azt bizonyítják be mulatsá­gosan, hogy a házastársi hűség és tisz­tesség nem polgári csökevény, és nem veszett ki iránta az igény a mai fiatal­ságból sem. Ennek a nem túlságosan jelentős eszmeiségű darabnak a pikanté­riája éppen abban van, hogy a modern­ség mezében tetszelgő fiatalok pár­cseréje minden belső és külső tusa, vias­­kodás ellenére sem sikerül, mert mind a négyen saját társukat szeretik. A ma­napság meghökkentő történethez Cy Coleman érzelmes, olykor már-már ér­zelgős muzsikát komponált, amely visz­­szavezet a zenés műfaj ősforrásáig, az operettig is. Verebes István fordítása kü­lönösképpen élvezhetővé tette ezt a meg­lehetősen egysíkú komédiát. A Broadway nagy sikere és a belőle készült, nálunk is játszott olasz-francia film, az Örült nők ketrece - a főszerepben Ugo Tognazzival és Michel Serrault-val - kényes témát visz színre mulatságos formában. A homoszexuális pár törté­nete önmagában talán nem is volna oly nevetséges, ha azt nem szőné át egy remek ötlet: Georges-nak, az Örült nők ketrece nevű homokos bár tulajdo­nosának fia eljegyzésre készül, méghozzá egy bigott erkölcsű családból származó lánnyal. Miután a szülők meg akar­nak ismerkedni a fiú anyjával és apjával, a két travesztitának el kell játszania egy normális házaspár szerepét. Alkalom a mulatságra a fiú anyjának megjelenése is; őt pillanatnyi „eltévelyedésében” ejtette teherbe annak idején a bártulaj­donos. Miután mindez roppant szóra­koztató formában történik, a St. Tropez­­ben játszódó komédián - amely Vinkó József adaptálásában került színre - azok is szívből kacaghatnak, akik a vicc szerint nem szeretnék, ha ez a párkap­csolat államilag kötelezővé válnék. Önálló műsorok Időrendben elsőként a színház egyik fiatal tagjának, Straub Dezsőnek, vala­mint vendégként Pálos Zsuzsának és zenei közreműködőként Nádas Gábor­nak adott lehetőséget tehetségük be­mutatására az Együtt, ameddig bírjuk című előadással a kamarahelyiségben. A műsorban van sanzon, tréfa, páros jelenet, monológ, és mindkét színész valamennyi műfajban kitűnően megállja a helyét. Az egyes számok közül ki­emelkedik Fekete István nagyon szép, Móra Ferenc-i ihletésű szövege, amelyet Straub Dezső átélten, bensőséges lírá­val ad elő, valamint Gyárfás Miklós szellemes jelenete egy házasság viszon­tagságairól, ebben Straub Dezső mel­lett Pálos Zsuzsa csillantja föl önironi­kus humorát és jó színészi képességeit. Nádas Gábor egy dobos és gitáros kíséretével zongorán működik közre, és az előadás kezdetén néhány saját számát adja elő. Bevezetőjében arra szólítja föl a közönséget, hogy ha vala­melyikre ráismer, azt tapssal honorálja. Lehet, hogy az aznapi nézők kevésbé ismerték muzsikáját, ezért a taps nem akart bejönni; ha ez más alkalommal is előadódik, akkor fölösleges ilyen mó­don kierőszakolnia egy tehetséges ze­nésznek az elismerést. Az is kérdés, hogy szükséges-e Nádas Gábort szí­nészként - akár a legkisebb szerepben is - fölléptetni. Ezt a feladatot a társu­lat bármely tagja jobban ellátta volna. Egészében azonban ízlésesen megszer­kesztett műsor résztvevői lehettünk, ami azt is bizonyítja, hogy a színház jó célra hasznosítja a Kis Színpadot. Ugyanitt játsszák azt a produkciót, amelyet a kitűnő és tehetséges író­­költő, humorista Romhányi József írá­saiból állítottak össze. Az est jó kereszt­metszetet ad a korán elhunyt művész munkásságából; az ötletesnél ötletesebb rímek csokorba fűzése Romhányi Ágnes szerkesztői munkájának köszönhető. Az előadásból kitűnik, milyen sokoldalú mester volt a barátai által rímhányónak becézett költő. Néhány kín- és kecske­rím, kifacsart norvég fölvonultatása mellett elhangzik Romhányi több hu­moros jelenete is, amelyek közül ki­emelkedik az Alkotás és gyermekáldás. Ebben J. S. Bach, a most háromszáz éve született komponista, kimondja azt az egyébként közhelyszerű igazságot, hogy a sok gyerek nem akadályozta meg az alkotómunkában, Mária Terézia pedig arról tájékoztat, hogy hatalma megerősítéséhez is szüksége volt a sűrű gyermekáldásra. Igaz, a beavatott néző ennél jóval többet tud a zene és a történelem e két nagy egyéniségéről, és úgy véli, nagyságukat nem kizárólag ez jellemzi, humornak azonban ez az ötlet is megteszi. Más kérdés, és ezt csak nagyon félénken merem ideírni, ne­hogy kegyeletsértésnek tűnjék az álta­lam is nagyrabecsült költővel szemben - aki mellesleg műfordítónak, operák és daljátékok librettistájának, drama­turgnak is kiváló volt -, hogy ez a fajta, nagyobbrészt a verbális humorra épülő rímzsonglőrködés elegendő-e egy egész estére. Meggondolandó, hogy műsorát nem lett volna-e jobb más szerzővel társítani. Dicséretes tett, hogy a nemrégiben hatvanadik évét betöltött Kabos László­nak, a közkedvelt komikusnak, aki a Vidám Színpadnak alapításától, tehát 1951-től - kis megszakítással - tagja, külön műsort biztosított a színház. A Kabos-show ennek az egyre mélyülő hu­morú művésznek nemcsak a hűségét díjazta - végtére is több mint három

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék