Színház, 1985 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
feladatot megoldania; íme, disznóságok kimondása nélkül is lehet malackodni. Az agyafúrt, szellemes és kevésbé mulattató házastársi félrelépéseket tárgyaló darabok idején nem egyszerű leckét adott föl önmagának a Cy Coleman-Michael Stewart szerzőpáros. Nem túlságosan bonyolult, szellemességében az Elvámolt éjszakát és a Bubust meg sem közelítő, Szeretem a feleségem című játékukban azt bizonyítják be mulatságosan, hogy a házastársi hűség és tisztesség nem polgári csökevény, és nem veszett ki iránta az igény a mai fiatalságból sem. Ennek a nem túlságosan jelentős eszmeiségű darabnak a pikantériája éppen abban van, hogy a modernség mezében tetszelgő fiatalok párcseréje minden belső és külső tusa, viaskodás ellenére sem sikerül, mert mind a négyen saját társukat szeretik. A manapság meghökkentő történethez Cy Coleman érzelmes, olykor már-már érzelgős muzsikát komponált, amely viszszavezet a zenés műfaj ősforrásáig, az operettig is. Verebes István fordítása különösképpen élvezhetővé tette ezt a meglehetősen egysíkú komédiát. A Broadway nagy sikere és a belőle készült, nálunk is játszott olasz-francia film, az Örült nők ketrece - a főszerepben Ugo Tognazzival és Michel Serrault-val - kényes témát visz színre mulatságos formában. A homoszexuális pár története önmagában talán nem is volna oly nevetséges, ha azt nem szőné át egy remek ötlet: Georges-nak, az Örült nők ketrece nevű homokos bár tulajdonosának fia eljegyzésre készül, méghozzá egy bigott erkölcsű családból származó lánnyal. Miután a szülők meg akarnak ismerkedni a fiú anyjával és apjával, a két travesztitának el kell játszania egy normális házaspár szerepét. Alkalom a mulatságra a fiú anyjának megjelenése is; őt pillanatnyi „eltévelyedésében” ejtette teherbe annak idején a bártulajdonos. Miután mindez roppant szórakoztató formában történik, a St. Tropezben játszódó komédián - amely Vinkó József adaptálásában került színre - azok is szívből kacaghatnak, akik a vicc szerint nem szeretnék, ha ez a párkapcsolat államilag kötelezővé válnék. Önálló műsorok Időrendben elsőként a színház egyik fiatal tagjának, Straub Dezsőnek, valamint vendégként Pálos Zsuzsának és zenei közreműködőként Nádas Gábornak adott lehetőséget tehetségük bemutatására az Együtt, ameddig bírjuk című előadással a kamarahelyiségben. A műsorban van sanzon, tréfa, páros jelenet, monológ, és mindkét színész valamennyi műfajban kitűnően megállja a helyét. Az egyes számok közül kiemelkedik Fekete István nagyon szép, Móra Ferenc-i ihletésű szövege, amelyet Straub Dezső átélten, bensőséges lírával ad elő, valamint Gyárfás Miklós szellemes jelenete egy házasság viszontagságairól, ebben Straub Dezső mellett Pálos Zsuzsa csillantja föl önironikus humorát és jó színészi képességeit. Nádas Gábor egy dobos és gitáros kíséretével zongorán működik közre, és az előadás kezdetén néhány saját számát adja elő. Bevezetőjében arra szólítja föl a közönséget, hogy ha valamelyikre ráismer, azt tapssal honorálja. Lehet, hogy az aznapi nézők kevésbé ismerték muzsikáját, ezért a taps nem akart bejönni; ha ez más alkalommal is előadódik, akkor fölösleges ilyen módon kierőszakolnia egy tehetséges zenésznek az elismerést. Az is kérdés, hogy szükséges-e Nádas Gábort színészként - akár a legkisebb szerepben is - fölléptetni. Ezt a feladatot a társulat bármely tagja jobban ellátta volna. Egészében azonban ízlésesen megszerkesztett műsor résztvevői lehettünk, ami azt is bizonyítja, hogy a színház jó célra hasznosítja a Kis Színpadot. Ugyanitt játsszák azt a produkciót, amelyet a kitűnő és tehetséges íróköltő, humorista Romhányi József írásaiból állítottak össze. Az est jó keresztmetszetet ad a korán elhunyt művész munkásságából; az ötletesnél ötletesebb rímek csokorba fűzése Romhányi Ágnes szerkesztői munkájának köszönhető. Az előadásból kitűnik, milyen sokoldalú mester volt a barátai által rímhányónak becézett költő. Néhány kín- és kecskerím, kifacsart norvég fölvonultatása mellett elhangzik Romhányi több humoros jelenete is, amelyek közül kiemelkedik az Alkotás és gyermekáldás. Ebben J. S. Bach, a most háromszáz éve született komponista, kimondja azt az egyébként közhelyszerű igazságot, hogy a sok gyerek nem akadályozta meg az alkotómunkában, Mária Terézia pedig arról tájékoztat, hogy hatalma megerősítéséhez is szüksége volt a sűrű gyermekáldásra. Igaz, a beavatott néző ennél jóval többet tud a zene és a történelem e két nagy egyéniségéről, és úgy véli, nagyságukat nem kizárólag ez jellemzi, humornak azonban ez az ötlet is megteszi. Más kérdés, és ezt csak nagyon félénken merem ideírni, nehogy kegyeletsértésnek tűnjék az általam is nagyrabecsült költővel szemben - aki mellesleg műfordítónak, operák és daljátékok librettistájának, dramaturgnak is kiváló volt -, hogy ez a fajta, nagyobbrészt a verbális humorra épülő rímzsonglőrködés elegendő-e egy egész estére. Meggondolandó, hogy műsorát nem lett volna-e jobb más szerzővel társítani. Dicséretes tett, hogy a nemrégiben hatvanadik évét betöltött Kabos Lászlónak, a közkedvelt komikusnak, aki a Vidám Színpadnak alapításától, tehát 1951-től - kis megszakítással - tagja, külön műsort biztosított a színház. A Kabos-show ennek az egyre mélyülő humorú művésznek nemcsak a hűségét díjazta - végtére is több mint három