Színház, 1987 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

mindenki ezek által a tabuk által remél értelmet adni az életének, de a tabukhoz való ragaszkodás éppen az idegenséget és a távolságot teremti meg az egyén és környezete, az én és a másik között. Spiró iróniája súlyos, kegyetlen irónia. A Csirkefejé különösen az. Erre is érvé­nyes Kierkegaard megállapítása, hogy az irónia „az adott valóságot magával az adott valósággal semmisíti meg”. Továbbá, hogy „az irónia mint uralt momentum épp azáltal mutatkozik meg a maga valójában, hogy a valóság realizá­lására tanít, hogy a megfelelő hangsúlyt a valóságra helyezi’. (írásaiból, Bp., 1982, 100. és 118.) T­ragikum és ironikusság kap­csolatában az irónia gyakori eleme a tra­gédiának. Spiró tragédiáiban, drámáiban pedig állandó összetevője az ironikusság a tragikumnak. E két elem együttléte azt eredményezi, hogy az irónia lehetet­lenné teszi a teljes tragikum megvaló­sulását, mégpedig kétféle okból is. Egy­felől azért, mert az iróniát képviselő egyén szempontjából viszonylagossá és bizonytalanná minősíthető a világ vala­mennyi értékvonatkozása, le- és felér­­tékelhetővé válik és válhat bármi; másfe­lől a tiszta tragikumban értelmesnek minősülő áldozat, a tragikus hős értékte­remtő és -őrző pusztulása az ironikus világban értelmét és értékét veszti. Külön kell még szólnunk a társa­dalmi nyilvánosság kérdéséről, mely a Csirkefejnek, rendkívül eredeti és az egész mű szemléletét és dramaturgiáját meghatározó leleménye. Ez a külvárosi belső udvar az a tér, amelyben hitelesen jeleníthetők meg az udvar - egymás elől egyébként saját zugaikba elzárkózó - lakóinak lényeges létproblémái. Ebbe a közegbe a külvilágnak is csak egy megha­tározott rétege hatolhat be: a társadalmi intézmények képviselői közül azok, akik a „végeken”, a periférián (az ott lakókkal azonos szinten) helyezkednek el. Egy lakótelepi panelépületben is összeverőd­hetne a lakóknak ez a halmaza, de ott a tervezők és az építtetők gondoskodtak arról, hogy a társadalmi nyilvánosság ne funkcionálhasson. Ez az udvar a dráma fontosabb szerep­lőinek organikus élettere, és bár az ott lakók bármikor magukra zárhatják laká­suk ajtaját, a nyilvánosság gyakorlására is lehetőségük van. A Csirkefej egy udvaron játszódik, és a dráma ennek a helyszín­nek a kijelölésével azt is bemutatja, hogy ma ez az a valóságos emberi élettér, ahol a társadalmi nyilvánosság még hitelesen működhet, ahol még sorskérdések dől­nek el a környezet résztvevő közreműkö­désével. Ez is legfőbb összetevője a darab tragikus iróniájának, s ez a drámai nyilvá­nosság is a mű hitelének és dramaturgiai, világképi egységének a megteremtését szolgálja. A Csirkefej Katona József színházi be­mutatójának díszletét Khell Csörsz ter­vezte. A színpadkép tagolása lényegében az író utasításait követi, néhány részleté­ben azonban eltér attól. A kocsibehajtó (mélyen a boltozat ívét követő két­­szárnyú kapuval) itt nem balra szemben, hanem a színpad közepén látható. A Vénasszony lakásajtaja átkerült a bal oldalra, s amellett - a bal oldali díszletfa­lon - nyílik a Nő és elöl a Tanár ajtaja. A kaputól jobbra egy zöldre mázolt, bódé­szerű garázs látható, mellette elöl Apa ajtaja, melyhez egy háromfokú vaslépcső és korlát vezet. A poroió ebben a szín­padképben nem középen áll, hanem Apa lakásajtaja mellett van a falra szerelve. A bal oldali házrész kopott, málló vakolatá­val és kék nyílászáróival szemben az Apa lakásának koszos téglafala és szürke ajtaja látható. A bal oldali fal tetején betapasztott villamosvezeték, az eresz alatt fürdőkád (öntöttvas), limlommal tele. A kapualjban vashordó és régi vas­kályha. Az udvar közepén, a kőburkolat között apró földdarab­­ a „kert”, benne tuskó. Khell Csörsz díszlete legapróbb összetevőiben és egészében is a Csirkefej atmoszferikus közegét, színpadi meg­valósításának hiteles életterét teremti meg. A látványt uraló sivárság, az udvar és a lakások elhanyagoltsága, a „lelakott” tér­képként fejezi ki azt, amit a dráma Gobbi Hilda (Vénasszony)

Next