Színház, 1989 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

a­ tár, amennyiben mint az uralkodó osztály tagja — mi­niszter mamája, királynő — elveszti kapcsolatát a maga Szabadság-hegyén a valósággal, és neki is le kell mennie az emberek közé, hogy visszahódíthassa életét. Gáli darabja — mint moralitás és parabola — égbe­kiáltóan aktuális. Központi kategóriája a hazugság. A Mamának hazudni annyi, mint magunknak hazudni (azt, hogy a Mama kedvéért hazudunk, pedig dehogy, életformánkat védjük így) és a népnek hazudni. Olyan rend tárul elénk, melyben csak a hazugság nyújthat hatalmat és biztonságot, de ez a rend már gyönge ah­hoz, hogy megvédje hazugságait. Az igazság szabaduló rabok és rosszkor érkező halálhírek képében áttöri a hazugság arcvonalát. András, a középső fiú, a közbülső tag a farkas és a bárány között, diadalmasan átmegy a válságon, és megigazul. Gáli a darabot ennek az And­rásnak a szemszögéből írta meg, és a Kádár-korszak igazságszolgáltatása jó ítélőképességről tett tanúbizony­ságot, amikor a Szabadság-hegyet, mint a forradalom szellemi előkészítésének dokumentumát, beleszámította a később tizenöt évre mérsékelt halálos ítéletbe. And­rás válsága annak az értelmiségnek a szégyenét fejezte ki, mely nemcsak hazudott, hanem maga is a hazugság eszközévé vált, szemmé a láncban. Ennek a rétegnek az erkölcsi válsága forradalmasította a kifosztott és megalázott társadalmat. Manapság, amikor egész nem­zedékek szembesülnek, drámaian rövid idő alatt egy évtizedeken keresztül megdönthetetlennek vélt hazug­ságépítménnyel, a Szabadság-hegy parabolája régi-új értelemmel telítődik meg. A kiábrándulás megnyilatko­zási módjai ma mások, mint a Szabadság-hegy idején: akkor a lángoló hit fordult visszájára, ma a szisztema­tikusan űzött öncsalás válik tömegesen lehetetlenné. Ez a különbözőség azonban nem számolja fel Gáli da­rabjának időszerűségét. Az írói maradandóság nem fo­lyamatos és egyenlő erejű hatóképességben nyilatkozik meg, hanem abban, hogy a felépített szerkezet újra és újra otthont kínál a változó történelmi tapasztalatok­nak, és a kontinuitás érzetével ajándékozza meg a ké­sőbbi korok önismeretét. Gáli darabjából — ha ma játszanék el — szinte ma­gától hullana ki néhány túlzottan korhoz és röghöz kö­tött mondat. A „Hazudjunk? Ne hazudjunk?” dilem­máját időnként túlbeszélik. Zsuzsa, a rabfeleség túl át­tetszően gonosz, egyetlen mondatával sem teszi hihető­vé, hogy éveken át be tudta csapni a Mamát. A morá­lis terhek elosztásában is túl nagy porció jut rá. De a darab struktúrája szívós és szilárd. Óriási dramaturgiai telitalálat, hogy a vészjós fordulatok — János fogságá­nak, majd halálának a híre — az első két felvonás vé­gén következnek be, és a Mama, a két hírtől szíven ta­lálva, a következő felvonásoknak csak a közepén tűnik fel, amikor a hazugság a színpadon alig fokozható to­vább. Az író ily módon megkímél bennünket az apró­lékos pszichologizálás terméketlen unalmától. A Mama új állapotában lép elénk magányából, és régi, de még roncsolóbb kisugárzású hazugságokkal szembesül. Már nem halott fiáért, hanem a még élőkért csatázik, és az olvasó — továbbá a reménybeli néző — közben érzék­letesen rekonstruálhatja, hogy mi mehetett végbe ben­ne, míg nem volt a színen. Ez a struktúra, mely a mű­élvezőt aktivitásra, az árok betemetésére ösztönzi, igen életképesnek bizonyult. (Csak zárójelben jegyzem meg, mert szorosan véve nem tartozik ide: a bemutató Ma­mája, Gobbi Hilda megértette, hogy a szünetekből az általánosítás magasabb szintjén kell előbukkannia, és túllépve a szöveg által vázolt szociológiai kereteken, népmeséi figurává magasztosult, egyszerűsége szinte gigantikus méreteket öltött.) Így a hazugság, elszaba­dulva János konkrét sorsától, általános atmoszférává, társadalmi aurává, a moralitásjáték valódi hősévé vá­lik. Ma már persze a hazugság, sőt még leleplezése is, konvenciórendszerünk része. Ásítozva hazudunk, és ásí­­tozva mutatunk rá mások — és nagy ritkán a magunk — hazugságaira. Ilyen korszakban örülhetünk egy olyan darabnak, melyben a hazugságnak, a kiábrándulásnak és az újrakezdés vágyának még sokkoló hatása van. GÁLI JÓZSEF Szabadság-hegy Dráma három felvonásban SZEMÉLYEK MAMA BOGLÁR PÉTER BOGLÁR ANDRÁS ZSUZSA PELLEG ISTVÁN ÁVH ŐRMESTER Szín:­terem nagyságú könyvtárszoba, a Boglár család napközbeni tartózkodóhelye. A hátsó fal dupla üveg, középen ajtó, kis teraszra nyílik. A hóval borított te­raszról szabályszerű répaorrú, szénszemű hóember vi­gyorog be a könyvtárszobába. A teraszról le lehet látni a városra, de innen a szobából úgy tűnik az idegen­nek, mintha a terasz roppant űr felett lebegne. Balra a teraszra nyíló ajtótól, az üvegfal előtt fiók nélküli nagy íróasztal. Jobbra a teraszajtótól, végig az üveg­fal előtt télikert, fikuszok, kaktuszok stb. A növény­társaság dísze egy ember nagyságú óriáspálma. A pál­ma távolabb valamivel a többi növénytől, a jobb sa­rokban áll. A jobb oldali falon végig beépített könyv­tár. A padlótól a mennyezetig érnek a könyvek. Ezt a falat szinte észrevétlenül kétfelé osztja egy kis tapétaajtó. Közvetlenül a tapétaajtó előtt olvasó­garnitúra. Állólámpa, kisasztal, karosszék. A középső könyvespolcok egyikén, szembeötlő helyen sorakoznak a Szikra ideológiai könyvei a jól ismert kiadásban, és orosz nyelvű, cirill betűs szakkönyvek. Ugyanezen a középső polcon üldögél egy csomó fehér és barna já­ték mackó. A bal oldalon két ajtó. Az egyik — bal­oldalt, elöl — a miniszter szobájába, a másik az elő­szobába vezet. A két ajtó közötti falrész ugyancsak könyvtárnak szolgál. Itt az egyik középső polcon, szem­ben a tapétaajtóval, a könyvekhez támaszkodva áll Boglár József, Boglár Péter édesapjának fényképe. A kép alatt miniatűr barokk asztalka, rajta bőrkötésű telefonkönyv. Bal oldalon elöl zeneszekrény, alsó része bárszekrény, mellette lemeztartó, könnyen mozdítható három szék. A miniszter szobájába nyíló ajtó és a könyvtár közötti falrészen egy-egy ízléses szénrajz: Sztálinváros látképe, Tiszalöki Erőmű. A színpad egész szélességében perzsaszőnyeg. Mind­két oldalon a fal mentén három-négy díszpárna, ülő­alkalmatosságúak. Hamutartók az asztalon. Az álló­lámpák ernyője, a díszpárnák és asztalkák térítői nép­­művészeti munkák. Bal oldalon hátul a sarokban gu­rulóasztalka feketekávés készlettel. A kényelmes be­rendezési tárgyak ellenére az egész inkább hodálynak, mint lakószobának hat ELSŐ FELVONÁS Február végi délután. Kint szikrázik a hó. Ahogy al­­konyodik, úgy telik meg egyre jobban lágy színekkel az eleinte bántó fehér ragyogás. Bent idilli hangulat. A Mama a karosszékben ül a kis olvasóasztal mellett. Erős alkatú, de nem elhízott asszony. Mozdulatai ha­tározottak. Egy ősz hajszála sincs. Sötétbarna ruhát visel, fehér gallér rajta a dísz. A kisasztalon kosár stoppolni való zoknikkal. A Mama most nem varr, fiára figyel. A Mama lábánál díszpárnán kuporog Zsuzsa. Fekete hajú, kreol fiatalasszony. Ahogy bordó tréningruhájában, fejét egy kicsit a karosszék karfá­jához döccintve a távolba mereng, egészen lágy jelen­ségnek hat. Ő is Boglár Pétert hallgatja, aki az író­asztalhoz támaszkodva levelet olvas fel. Boglár Péter hatalmas darab ember, nem kövér, de nemsokára az lesz. Kicsit kopaszodó, félénk, gyerekes mosoly gazdá­ja. Kigombolt háziköntösét palástként viseli

Next