Színház, 1989 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
a tár, amennyiben mint az uralkodó osztály tagja — miniszter mamája, királynő — elveszti kapcsolatát a maga Szabadság-hegyén a valósággal, és neki is le kell mennie az emberek közé, hogy visszahódíthassa életét. Gáli darabja — mint moralitás és parabola — égbekiáltóan aktuális. Központi kategóriája a hazugság. A Mamának hazudni annyi, mint magunknak hazudni (azt, hogy a Mama kedvéért hazudunk, pedig dehogy, életformánkat védjük így) és a népnek hazudni. Olyan rend tárul elénk, melyben csak a hazugság nyújthat hatalmat és biztonságot, de ez a rend már gyönge ahhoz, hogy megvédje hazugságait. Az igazság szabaduló rabok és rosszkor érkező halálhírek képében áttöri a hazugság arcvonalát. András, a középső fiú, a közbülső tag a farkas és a bárány között, diadalmasan átmegy a válságon, és megigazul. Gáli a darabot ennek az Andrásnak a szemszögéből írta meg, és a Kádár-korszak igazságszolgáltatása jó ítélőképességről tett tanúbizonyságot, amikor a Szabadság-hegyet, mint a forradalom szellemi előkészítésének dokumentumát, beleszámította a később tizenöt évre mérsékelt halálos ítéletbe. András válsága annak az értelmiségnek a szégyenét fejezte ki, mely nemcsak hazudott, hanem maga is a hazugság eszközévé vált, szemmé a láncban. Ennek a rétegnek az erkölcsi válsága forradalmasította a kifosztott és megalázott társadalmat. Manapság, amikor egész nemzedékek szembesülnek, drámaian rövid idő alatt egy évtizedeken keresztül megdönthetetlennek vélt hazugságépítménnyel, a Szabadság-hegy parabolája régi-új értelemmel telítődik meg. A kiábrándulás megnyilatkozási módjai ma mások, mint a Szabadság-hegy idején: akkor a lángoló hit fordult visszájára, ma a szisztematikusan űzött öncsalás válik tömegesen lehetetlenné. Ez a különbözőség azonban nem számolja fel Gáli darabjának időszerűségét. Az írói maradandóság nem folyamatos és egyenlő erejű hatóképességben nyilatkozik meg, hanem abban, hogy a felépített szerkezet újra és újra otthont kínál a változó történelmi tapasztalatoknak, és a kontinuitás érzetével ajándékozza meg a későbbi korok önismeretét. Gáli darabjából — ha ma játszanék el — szinte magától hullana ki néhány túlzottan korhoz és röghöz kötött mondat. A „Hazudjunk? Ne hazudjunk?” dilemmáját időnként túlbeszélik. Zsuzsa, a rabfeleség túl áttetszően gonosz, egyetlen mondatával sem teszi hihetővé, hogy éveken át be tudta csapni a Mamát. A morális terhek elosztásában is túl nagy porció jut rá. De a darab struktúrája szívós és szilárd. Óriási dramaturgiai telitalálat, hogy a vészjós fordulatok — János fogságának, majd halálának a híre — az első két felvonás végén következnek be, és a Mama, a két hírtől szíven találva, a következő felvonásoknak csak a közepén tűnik fel, amikor a hazugság a színpadon alig fokozható tovább. Az író ily módon megkímél bennünket az aprólékos pszichologizálás terméketlen unalmától. A Mama új állapotában lép elénk magányából, és régi, de még roncsolóbb kisugárzású hazugságokkal szembesül. Már nem halott fiáért, hanem a még élőkért csatázik, és az olvasó — továbbá a reménybeli néző — közben érzékletesen rekonstruálhatja, hogy mi mehetett végbe benne, míg nem volt a színen. Ez a struktúra, mely a műélvezőt aktivitásra, az árok betemetésére ösztönzi, igen életképesnek bizonyult. (Csak zárójelben jegyzem meg, mert szorosan véve nem tartozik ide: a bemutató Mamája, Gobbi Hilda megértette, hogy a szünetekből az általánosítás magasabb szintjén kell előbukkannia, és túllépve a szöveg által vázolt szociológiai kereteken, népmeséi figurává magasztosult, egyszerűsége szinte gigantikus méreteket öltött.) Így a hazugság, elszabadulva János konkrét sorsától, általános atmoszférává, társadalmi aurává, a moralitásjáték valódi hősévé válik. Ma már persze a hazugság, sőt még leleplezése is, konvenciórendszerünk része. Ásítozva hazudunk, és ásítozva mutatunk rá mások — és nagy ritkán a magunk — hazugságaira. Ilyen korszakban örülhetünk egy olyan darabnak, melyben a hazugságnak, a kiábrándulásnak és az újrakezdés vágyának még sokkoló hatása van. GÁLI JÓZSEF Szabadság-hegy Dráma három felvonásban SZEMÉLYEK MAMA BOGLÁR PÉTER BOGLÁR ANDRÁS ZSUZSA PELLEG ISTVÁN ÁVH ŐRMESTER Szín:terem nagyságú könyvtárszoba, a Boglár család napközbeni tartózkodóhelye. A hátsó fal dupla üveg, középen ajtó, kis teraszra nyílik. A hóval borított teraszról szabályszerű répaorrú, szénszemű hóember vigyorog be a könyvtárszobába. A teraszról le lehet látni a városra, de innen a szobából úgy tűnik az idegennek, mintha a terasz roppant űr felett lebegne. Balra a teraszra nyíló ajtótól, az üvegfal előtt fiók nélküli nagy íróasztal. Jobbra a teraszajtótól, végig az üvegfal előtt télikert, fikuszok, kaktuszok stb. A növénytársaság dísze egy ember nagyságú óriáspálma. A pálma távolabb valamivel a többi növénytől, a jobb sarokban áll. A jobb oldali falon végig beépített könyvtár. A padlótól a mennyezetig érnek a könyvek. Ezt a falat szinte észrevétlenül kétfelé osztja egy kis tapétaajtó. Közvetlenül a tapétaajtó előtt olvasógarnitúra. Állólámpa, kisasztal, karosszék. A középső könyvespolcok egyikén, szembeötlő helyen sorakoznak a Szikra ideológiai könyvei a jól ismert kiadásban, és orosz nyelvű, cirill betűs szakkönyvek. Ugyanezen a középső polcon üldögél egy csomó fehér és barna játék mackó. A bal oldalon két ajtó. Az egyik — baloldalt, elöl — a miniszter szobájába, a másik az előszobába vezet. A két ajtó közötti falrész ugyancsak könyvtárnak szolgál. Itt az egyik középső polcon, szemben a tapétaajtóval, a könyvekhez támaszkodva áll Boglár József, Boglár Péter édesapjának fényképe. A kép alatt miniatűr barokk asztalka, rajta bőrkötésű telefonkönyv. Bal oldalon elöl zeneszekrény, alsó része bárszekrény, mellette lemeztartó, könnyen mozdítható három szék. A miniszter szobájába nyíló ajtó és a könyvtár közötti falrészen egy-egy ízléses szénrajz: Sztálinváros látképe, Tiszalöki Erőmű. A színpad egész szélességében perzsaszőnyeg. Mindkét oldalon a fal mentén három-négy díszpárna, ülőalkalmatosságúak. Hamutartók az asztalon. Az állólámpák ernyője, a díszpárnák és asztalkák térítői népművészeti munkák. Bal oldalon hátul a sarokban gurulóasztalka feketekávés készlettel. A kényelmes berendezési tárgyak ellenére az egész inkább hodálynak, mint lakószobának hat ELSŐ FELVONÁS Február végi délután. Kint szikrázik a hó. Ahogy alkonyodik, úgy telik meg egyre jobban lágy színekkel az eleinte bántó fehér ragyogás. Bent idilli hangulat. A Mama a karosszékben ül a kis olvasóasztal mellett. Erős alkatú, de nem elhízott asszony. Mozdulatai határozottak. Egy ősz hajszála sincs. Sötétbarna ruhát visel, fehér gallér rajta a dísz. A kisasztalon kosár stoppolni való zoknikkal. A Mama most nem varr, fiára figyel. A Mama lábánál díszpárnán kuporog Zsuzsa. Fekete hajú, kreol fiatalasszony. Ahogy bordó tréningruhájában, fejét egy kicsit a karosszék karfájához döccintve a távolba mereng, egészen lágy jelenségnek hat. Ő is Boglár Pétert hallgatja, aki az íróasztalhoz támaszkodva levelet olvas fel. Boglár Péter hatalmas darab ember, nem kövér, de nemsokára az lesz. Kicsit kopaszodó, félénk, gyerekes mosoly gazdája. Kigombolt háziköntösét palástként viseli