Színház, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 10. szám
Hatvan évig volt színházi ügynök. A virágvasárnapi színészvásárnak ő volt a nagy felhajtója. Megszorult íróknak, facér bonvivánoknak és a táncos szubrettjükkel összeveszett direktoroknak ő volt a mentőangyala. Belföldi csillagok és külföldi sztárok vendégjátékát ő ütötte nyélbe. Hatvan esztendeig bizalmasa volt minden titkos és nyílt drámaírónak, minden komédiásnak és igazgatónak, aki Csiky Gergely, Blaha Lujza és Evva Lajos óta írt, szavalt, nótázott, táncolt és kasszát csinált. Belelátott a közönség bálványainak szívébe és erszényébe; tudta, miféle kozmikus erők mozgatják a festett egek csillagrendszerét, sőt azt is tudta, mitől hullanak a hullócsillagok. Száz dolgot hallott, látott, tapasztalt és mindig tudta, mit kell ezekből elhallgatnia és mit kellő helyen továbbadnia. Hatvan évig látott-fűtött, utazott, alkudozott, kapacitált, izgult és hajszolta önmagát; a nyolcvanadik születésnapján Réti Pál végre szabadságot engedélyezett magának, hogy megírja emlékiratait. Kész a könyv. Tulajdonképpen kalákamunka, szeretetből mások is segítettek a megírásában. Első pillantásra látszik, Réti Pál nem író, de valamivel több annál érdekes dolgok tudója. A könyv tele van élettel és igazsággal, nem baj, hogy rivalda-élet és festett igazság. Elsüllyedt emberek és események, melyek valaha patetikus helyet töltöttek be a világon, most újból kibukkannak a múlt tengeréből. Hangok, melyekből már csak dongózümmögésnyi maradt meg, most megint jupiteri mennydörgéssé dagadnak. Látjuk Bölöny Józsit, a vajszívvel és vastag bugyellárissal megáldott színházrajongót, akinek egy tenyérnyi vidéki színpad többet ért, mint a hatezer holdas bihari birtoka. Újból látjuk a vidéki direktorok Catóját, Krecsányi Ignácot, látjuk a nagyszerű Makó igazgatót, aki a budai Arénában fölléptette volna Saljapint, igen, fölléptette volna, ha a masztodon-énekes nem kér egy estére kétezer dollárt! Egymás után jönnek ők, akik valaha az élet királyai voltak, és akiknek fénye megfakult, nagysága összetöpörödött az idők aszalókéményében. Milyen kényúr volt valamikor Tamásy, milyen izgalommal járt Cyranoelőadási jogának megkaparintása, milyen nagy dolog volt az, de milyen nagy dolog, mikor Küry Klára Budapestre jött! Jól tette Réti Pál, hogy megírta emlékeit. Kár lett volna, ha ezek az alakok és adatok nyomtalanul feloszlanak és szétfoszlanak a múlt ködében. RÉTI L. PÁL KÜRY KLÁRA Blaháné... Pálmay Ilka... Hegyi Aranka... Ez a három név díszítette a 90-es években a Népszínház színlapját. És mégis, az igazgatója, Evva Lajos azon fáradozott, hogy új, friss erőket is bemutasson. Blaháné, Pálmay, Hegyi nem játszhatott mindennap, s arra kellett gondolni, hogy a többi estéken is megtöltsék a színházat. Ezért állandóan úton voltam, sorra kerestem fel a vidéki színtársulatokat, hátha találok olyan énekesnőt, aki a Népszínház színpadára lépjen. Így kerültem Kolozsvárra, ahol felhívták figyelmemet Ditrói színtársulatának 19 éves szubrettjére, Hajnal Klárikára. Megnéztem több darabban, mindegyikben tetszett. Megtudtam, hogy édesapja ismert ügyvéd, régi nemesember, aki féltő gonddal nevelte lányát. Körutamról visszatérve felkerestem Evva Lajost. Ezzel fogadott: - Most járt nálam tótfalvi dr. Küry Oszkár ügyvéd és figyelmembe ajánlotta kislányát, aki a kolozsvári színház tagja. Azt mondják róla, nagyon tehetséges. Nem színésznőnek nevelték, s végül csak anynyiba mentek bele, hogy az operaház énekmesterétől, Pauli Richárdtól énekórákat vehetett. A leány egyszerre azzal állt elő, hogy ő színpadra akar lépni, és már választott is szerepet, a Tiszt urak a zárdában című operett szubrettszerepét. S addig rimánkodott, míg engedni kellett kívánságának. Ditrói Mór felléptette a múlt évben. Azóta ott játszik. Nem azért, mert az ő lánya - vélte az ügyvéd -, de hát a kolozsvári sajtónak is tetszik, valamelyik ifjú újságíró meg éppen szőke csodának nevezte el. - Hát, ha már csakugyan ilyen tehetséges - mondotta nekem Evva -, Isten neki, utazzék le Kolozsvárra és nézze meg. Felhatalmazom, hogy ha magának is tetszik, hívja meg a nevemben vendégszereplésre. A családi neve voltaképpen Küry Klára. De színpadra Hajnal Klárika néven engedték. Szót sem szóltam, ismét leutaztam Kolozsvárra. Ismét megnéztem Hajnal Klárit és ismét nagyon tetszett. Nyugodt lelkiismerettel kötöttem meg a vendégszereplési szerződést, fellépti díj nélkül, csupán a költségek megtérítésével. De hát jött ő szíves örömest. 1892-ben történt meg a vendégfellépés, két darabban, a Nebántsvirágban és a Franchon asszony lányában. Hajnal Klárika nem ment vissza Kolozsvárra, de azután Budapesten is nyoma veszett. Mint már a Népszínház szerződtetett tagjának, a családi tanács visszaadta a Küry Klára nevet. Küry Klára mint Glavári Hanna (Lehár: A víg özvegy) (1907) HERCZEG FERENC ELŐSZÓ RÉTI L PÁL SZÍNÉSZVÁSÁR CÍMŰ Mt 13