Színház, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1990-09-01 / 10. szám

H­atvan évig volt színházi ügynök. A virágvasárnapi színészvásárnak ő volt a nagy felhajtója. Megszorult íróknak, facér bonvivánoknak és a táncos szubrettjükkel összeveszett direktoroknak ő volt a mentőangyala. Bel­földi csillagok és külföldi sztárok vendég­játékát ő ütötte nyélbe. Hatvan esztendeig bizalmasa volt minden titkos és nyílt drá­maírónak, minden komédiásnak és igaz­gatónak, aki Csiky Gergely, Blaha Lujza és Evva Lajos óta írt, szavalt, nótázott, tán­colt és kasszát csinált. Belelátott a közön­ség bálványainak szívébe és erszényébe; tudta, miféle kozmikus erők mozgatják a festett egek csillagrendszerét, sőt azt is tudta, mitől hullanak a hullócsillagok. Száz dolgot hallott, látott, tapasztalt és mindig tudta, mit kell ezekből elhallgatnia és mit kellő helyen továbbadnia. Hatvan évig látott-fűtött, utazott, alkudozott, ka­pacitált, izgult és hajszolta önmagát; a nyolcvanadik születésnapján Réti Pál végre szabadságot engedélyezett magá­nak, hogy megírja emlékiratait. Kész a könyv. Tulajdonképpen kaláka­munka, szeretetből mások is segítettek a megírásában. Első pillantásra látszik, Réti Pál nem író, de valamivel több annál­ érdekes dolgok tudója. A könyv tele van élettel és igazsággal, nem baj, hogy ri­valda-élet és festett igazság. Elsüllyedt emberek és események, melyek valaha patetikus helyet töltöttek be a világon, most újból kibukkannak a múlt tengeré­ből. Hangok, melyekből már csak dongó­­zümmögésnyi maradt meg, most megint jupiteri mennydörgéssé dagadnak. Látjuk Bölöny Józsit, a vajszívvel és vastag bu­­gyellárissal megáldott színházrajongót, akinek egy tenyérnyi vidéki színpad töb­bet ért, mint a hatezer holdas bihari birto­ka. Újból látjuk a vidéki direktorok Catóját, Krecsányi Ignácot, látjuk a nagyszerű Makó igazgatót, aki a budai Arénában fölléptette volna Saljapint, igen, föllép­tette volna, ha a masztodon-énekes nem kér egy estére kétezer dollárt! Egymás után jönnek ők, akik valaha az élet királyai voltak, és akiknek fénye megfakult, nagy­sága összetöpörödött az idők aszalóké­ményében. Milyen kényúr volt valamikor Tamásy, milyen izgalommal járt Cyrano­­előadási jogának megkaparintása, milyen nagy dolog volt az, de milyen nagy dolog, mikor Küry Klára Budapestre jött! Jól tette Réti Pál, hogy megírta emléke­it. Kár lett volna, ha ezek az alakok és adatok nyomtalanul feloszlanak és szét­­foszlanak a múlt ködében. RÉTI L. PÁL KÜRY KLÁRA Blaháné... Pálmay Ilka... Hegyi Aranka... Ez a három név díszítette a 90-es években a Népszínház színlapját. És mégis, az igaz­gatója, Evva Lajos azon fáradozott, hogy új, friss erőket is bemutasson. Blaháné, Pálmay, Hegyi nem játszhatott minden­nap, s arra kellett gondolni, hogy a többi estéken is megtöltsék a színházat. Ezért állandóan úton voltam, sorra kerestem fel a vidéki színtársulatokat, hátha találok olyan énekesnőt, aki a Népszínház színpa­dára lépjen. Így kerültem Kolozsvárra, ahol felhívták figyelmemet Ditrói színtár­sulatának 19 éves szubrettjére, Hajnal Klá­rikára. Megnéztem több darabban, mind­egyikben tetszett. Megtudtam, hogy édes­apja ismert ügyvéd, régi nemesember, aki féltő gonddal nevelte lányát. Körutamról visszatérve felkerestem Evva Lajost. Ezzel fogadott: - Most járt nálam tótfalvi dr. Küry Osz­kár ügyvéd és figyelmembe ajánlotta kis­lányát, aki a kolozsvári színház tagja. Azt mondják róla, nagyon tehetséges. Nem színésznőnek nevelték, s végül csak any­­nyiba mentek bele, hogy az operaház énekmesterétől, Pauli Richárdtól ének­órákat vehetett. A leány egyszerre azzal állt elő, hogy ő színpadra akar lépni, és már választott is szerepet, a Tiszt urak a zárdában című operett szubrettszerepét. S addig rimánkodott, míg engedni kellett kívánságának. Ditrói Mór felléptette a múlt évben. Azóta ott játszik. Nem azért, mert az ő lánya - vélte az ügyvéd -, de hát a kolozsvári sajtónak is tetszik, valamelyik ifjú újságíró meg éppen szőke csodának nevezte el. - Hát, ha már csakugyan ilyen tehetsé­ges - mondotta nekem Evva -, Isten neki, utazzék le Kolozsvárra és nézze meg. Fel­hatalmazom, hogy ha magának is tetszik, hívja meg a nevemben vendégszereplés­re. A családi neve voltaképpen Küry Klára. De színpadra Hajnal Klárika néven enged­ték. Szót sem szóltam, ismét leutaztam Ko­lozsvárra. Ismét megnéztem Hajnal Klárit és ismét nagyon tetszett. Nyugodt lelkiis­merettel kötöttem meg a vendégszerep­lési szerződést, fellépti díj nélkül, csupán a költségek megtérítésével. De hát jött ő szíves örömest. 1892-ben történt meg a vendégfellépés, két darabban, a Nebánts­­virágban és a Franchon asszony lányá­ban. Hajnal Klárika nem ment vissza Kolozs­várra, de azután Budapesten is nyoma veszett. Mint már a Népszínház szerződte­tett tagjának, a családi tanács visszaadta a Küry Klára nevet. Küry Klára mint Glavári Hanna (Lehár: A víg özvegy) (1907) HERCZEG FERENC ELŐSZÓ RÉTI L PÁL SZÍNÉSZVÁSÁR CÍMŰ Mt 13

Next