Színház, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1990-08-01 / 9. szám

ből megelégelhette volna - rendezői szi­gor híján - a fülsértő csicsergést. Széles Anna eltévedten bolyong a forgatagban, mely csak komponálatlanság, Lengyel Er­zsi viszont látszólag nagyon jól érzi magát benne. Csudás Csaba Zsolt és Nyírő Bea néha az emberarccal, a természetes fiatal­sággal is megpróbálkozik, de mit is te­hetne az általános műviség ellen? Em­őd György angol, Kovács István olasz paró­­diahablatya jó betét, színészi és rendezői villanás - a felvonuló további mellékfigu­rák ezt is gyorsan feledtetik. Az említett színészek legjobbjai bizo­nyára nem felejtettek el játszani, és a többiek is megbízhatóak lennének testre szabott feladatokban. Kazimir azonban nem szab semmit, illetve ennek semmi nyoma. Amit a színészek önmagukban még őriznének, azt egymástól mégiscsak elfelejtik. Mivel a körszínházi produkció be szo­kott költözni a Tháliába, ez a kérdés nem „nyári" kérdés. Hiába a múlt előtt tisz­telgő gesztus, hiába szomorú csattanó­ként a fölrobbantott Nemzeti és az elra­bolt Nemzeti-telek fényképe, Kelemen Lászlóék bizonyára részint ripacs társula­tára talmi játékkal nem, csakis kifinomult karikírozással szabadna és lehetne emlé­keztetni. A napi aktualitású politikai inte­lem - csakis megfelelő embert a megfe­lelő helyre! - ugyancsak s szükségképp süket fülekre talál, ha az előadásmód nem egyéb tátogásnál. Kazimir kiválóan ismeri és szenvedélye­sen szereti a magyar színjátszást, annak régmúltját is. Nemrég megjelent új, szín­vonalas könyvében több „páholyon kívü­li" írás is bizonyítja ezt. De vajon mennyi­re ismeri jelenlegi önmagát és társulatát? Amikor egy rövid riportban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rektori széké­ből történt elmozdításáról, kényszerű tá­vozásáról kérdezték, e tényt nem érezte kudarcnak, sőt. Félő, hogy A politikus csizmadiát hasonló, sikertelen sikerek kö­vethetik. Ludvig Holberg: A politikus csizmadia (Kör­színház) Összeállította és a dalszövegeket írta: Hegedűs Géza. Zene: Mikó István. Díszlet: Szinte Gábor. Jelmez: Márk Tivadar. Mai színpadra alkal­mazta és rendezte: Kazimir Károly. Szereplők: Szabó Gyula, Széles Anna, Inke László, Esztergályos Cecília, Csudás Csaba Zsolt, Nyírő Bea, Borbély Sándor, Jani Ildikó, Juhász Tóth Frigyes, Gyimesi Tivadar, Tándor Lajos, S. Tóth József, Em­őd György, Kovács István, Lengyel Erzsi, Orosz István. ■ Latinovits Zoltán halála után egy évvel költözött vissza az elárvult Endrődi Sán­dor utcai házba Ruttkai Éva. Csupasz falak között kezdte újra életét. Az emeleti szobában ablak alá felerősí­tett, ácsolt íróasztal, valamikor Latinovits Zoltán védett dolgozózuga. Ruttkai Éva itt gyűjtögette a romokból mentett tárgya­kat, amelyek váratlanul égbeszállt szerel­mére emlékeztették. Porcelán angyalka, vásárfia Betlehem, lapos kövek, kavicsok, rézcsengő, Nagy László és Pilinszky János arcképe, törött, aranyozott, cirádás fakeretdarab, egy ke­­ retezett Paul Klee-reprodukció, Latinovits Zoltán gyerekkorból menekített feszülete, pamutpuha, színes bohócfigura, üvegser­legben ellobbant gyufaszálak, cseréptar­tóban gyertya, mellette faágból faragott, keresztre feszített Krisztus - fején a Szí­nészkirály koronája. Így együtt az íróasztalon: Ruttkai Éva tárgyakból, emlékekből épített magánká­polnája. Vízmosra-csiszolta, puha kődarab. Bagó kutyára emlékeztette őket, amikor lábuk elé sodorta a nyárvégi balatoni hul­lámverés. Fölemelték, mosolyogtak, jé, olyan, mint egy kutya!, hazavitték, elfelej­tették. Évek múltán fiók mélyéről került elő e kődarab, szobor az íróasztalon, évti­zede némán őrzi halott gazdája birodal­mát. Talán 1977 őszén, Ruttkai Éva minden reggel felszaladt az emeleti szobába, pilla­natra gyertyát gyújtott, a gyufaszálat a SZIGETHY GÁBOR TÁRGYAK Endrődi Sándor utca 67. 35

Next