Színház, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1990-08-01 / 9. szám
hamutartóba dobta. Tíz nap múlva, húsz nap múlva, valamikor a hamutartót ki akarta üríteni. A mozdulat közben megremegett a keze, megállt, tétovázott, aztán a könyvespolcon díszelgő üvegserlegbe öntötte a gyufaszálakat. A serleget az íróasztalra tette. Tíz év alatt félig égett gyufaszálakkal telt meg a kehely s mellette egy krigli, Latinovits Zoltán hajdani söröspohara. 1976. június 4-én korán reggel hajnalig beszélgettek, Ruttkai Éva még mélyen aludt - Latinovits Zoltán halkan felöltözött, s elindult vásárolni. Bagó kutyának sem volt kedve ellenére egy kiadós séta. Amikor mindenféle jóval felpakolva hazaértek, Ruttkai Éva még csak ébredezett. Latinovits Zoltán a bekeretezett Paul Kleeképpel a kezében az ágy szélére ült: Látod, ez a házad, süt a nap, nem lehet semmi baj! Elindult a Balatonra. Este már halott volt. A bekeretezett reprodukció szentkép az íróasztalon. Reggel, amikor a vásárlásból visszaérkezett s ingerülten mesélte, hogy a kapu előtt ügyetlenkedett s leejtette az ásványvizes üveget - napokig hevertek a járdaszélen a szétszóródott üvegcserepek -, egyikük sem gondolt arra, hogy a babusgató mondat - Látod, ez a házad, süt a nap, nem lehet semmi baj! - végrendeletté szilárdul Ruttkai Éva emlékezetében. Latinovits Zoltán halála után ragaszkodott a házhoz, közös otthonukhoz, reménytelenül boldog mindennapjaik palotájához, s ■ LÁDAFIA ■ a Paul Klee-kép, ahányszor rápillantott, mindig az utolsó mosolyra, Latinovits Zoltán utolsó üzenetére emlékeztette őt. Amikor Latinovits Zoltán elpiszkolódott ballonkabátját néhány nappal korábban tisztítóba vitte, akkor sem gondolt Ruttkai Éva arra, hogy majd néhány hét múlva táskájában megtalálja a tisztítócédulát, elballag a kabátért, szekrényébe akasztja, saját ruhái közé, mintha még élne, aki e kopott ruhadarabot hordani szokta. Latinovits Zoltán fogason felejtett szalmakalapja tíz évig mozdulatlanul pihent az előszobában. Esténként, amikor Ruttkai Éva hazaérkezett, megállt a lépcső alján, fölnézett, és mosolygott a szíve: ott a kalap, itthon van a ház ura. Haláláig csak ő tudta, miért őrizgeti az íróasztalon a törött, aranyozott, cirádás fakeretdarabot. Hajdan egy tükör függött az emeleti szobában, Latinovits Zoltán halála után édesanyja magával vitte, talán régi családi darab volt, valamikor Gundelék barátságos otthonát díszítette. Aranyozott, cirádás fakeret ölelte körül a tükröt, egyik darabja kettétörött. Latinovits Zoltán óvatosan lecsavarozta a sérült részt, Ruttkai Évával úgy gondolták, majd ha megjavíttatták, visszakerül eredeti helyére. Többször elhatározták, elviszik valami ügyes mesteremberhez reparálásra a kettétört keretdarabot, de mindig akadt fontosabb, percrabló napi teendő. S a temetés után már nem volt értelme a törött keretdarabot egybeforrasztani. A lakásból eltűnt a tükör, Ruttkai Éva életéből Latinovits Zoltán: A dolgozósarok Az íróasztalon két darab faragott aranyciráda, az örökre törött múlt. Tárgyak: személyiségünk törmelékei. Amire emlékszünk, amire nem emlékszünk, amire nem akarunk emlékezni, amire rosszul emlékezünk: az életünk. Gobbi Hilda tárgyakat, egyéniséget jellemző életdarabokat kért Ruttkai Évától, amikor a Színészpanteonban a Latinovits Zoltán emlékét őrző vitrint rendezgette. Színpadi kellékek, festékek, levelek, kéziratok, könyvek, fényképek között volt látható a Bajor Gizi Színészmúzeum tárlójában egy - a hivatalos leltár szerint - négy lábon álló ezüst dísztárgy (Gundel nagypapától). Gyűrött, szakadozott, régi fénykép: 1944. október elején ajándékozta unokájának Gundel nagypapa a dedikált képet. A talán legizmosabb, talán legokosabb -ma már kibetűzhetetlen a reszkető kézzel papírra vetett régi írás - unokájának, Latinovits Zoltánnak. S mert a négy lábon álló ezüst dísztárgy előkelőbb ebédlőasztalok terítési kellékének látszik, könnyen elképzelhető, hogy a nagy hírű vendéglősdinasztia sarja a Gundel nagypapa emlékét őrző örökségként vigyázott e finom ezüsttárgyra. A színész Latinovits Zoltánt körüllengő ódon polgári patina hangulatát, Szindbád úr merengő tekintetét idézte a múzeumi tárlóban ez a családi ízeket őrző antik ezüst. Már réges-régen elhervadtak a koszorúk Ruttkai Éva sírján, amikor Mezei Mária hajdani otthonában, ahol férje jóvoltából ,minden mozdítatlanul őrzi a nagy színésznő emlékét (még fürdősapkái is ott kehely, gyufaszálakkal 36