Színház, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1990-10-01 / 11. szám

Amúgy a barikádnak sem állnak mindig ugyanazon az oldalán. A színházi pillanatot megörökítő fotón természetesen az sem látszik, hogy az 1984 őszén újra színházban együtt pró­báló két színésznőt a közös munka mikép­pen hangolta újra közös hullámhosszra. Próbák után egy konyak mellett üldögél­tek az Anna presszó valamelyik kényel­metlen asztalkájánál, s lázasan alakítgat­ták, formálták szerepüket, színpadi pilla­nataikat s az egész előadást. A túlságosan bohózatira sikerült­ sikerített alaphangú színjátékba fanyar és tragikus ízeket csempésztek, hogy a nagy vidámságban azért a közönség olykor hallja a kaszasu­hogást. A konyakot kortyolgatva, vissza­visszaidézve egy-egy régi pillanatot, haj­dani nemzeti színházas emléket - úgy volt!, nem úgy volt!, te akkori, de én akkor! -, pletykálkodva, fecsegve, emlé­kezve magánéletük közös szilánkjait is beleépítették az előadásba. Aztán 1986 nyarán Ruttkai Éva elbúcsú­zott a színpadtól, szeptember 27-én az élettől. Szeptember elején Margittai Ági - aki átvette Ruttkai Éva szerepét a Pesti Szín­házban - látogatóban járt nála. Vacsoráz­tak, beszélgettek, körbe-körbe bolyongtak a konyakospoharak, Ruttkai Éva színész­akadémiát tartott, elmesélte-előadta, ho­gyan is kell eljátszani Eleonóra szerepét. A nagy színésznő átadta a fiatalabb színésznőnek a szerepet. Életét, sorsát nem adhatta át. És a Tangó előadásaiból azután már hiányoztak Gobbi Hilda és Ruttkai Éva életének közös szilánkjai. Gobbi Hilda minden este, amikor 1986 őszén a Tangó előadásában színpadra lépett, tudta: Ruttkai Éva nincs a színpa­don. 1986. november 12-én is tudta, amikor este a színházba érkezve­­ egy szerkesztő­ségi vagy nyomdai akárki hanyagsága következtében-azt kellett olvasnia a Pesti Műsor aznap megjelent számában, hogy Eleonóra szerepét aznap este Ruttkai Éva játssza. A nézőtéren, előadás előtt valaki a mű­sorújságot böngészte, és zavartan, halkan odaszólt a feleségének, de hiszen Ruttkai Éva meghalt! E zavart félmondat nem hallatszott fel a színpadra. Vagy talán mégis? A papírzize­­gés, ahogy a nézőtéren többen újra és újra tétován belelapoztak a sajtóhibás műsorújságba? Mikor kezdődött aznap este a színjáték? Kinek mi járt a fejében? Volt, aki csodában reménykedett? Volt, aki csodában reménykedett. Gobbi Hilda - aki tűzzel-vassal ragasz­kodott lelkét erősítő, önáltató tévedésé­hez: halála előtt ő beszélt utoljára Ruttkai Évával - 1986. november 12-én, amikor a Pesti Színház nézőterén elsötétedtek a lámpák, lassan elcsitult a suttogás, az újságzizegés, és elkezdődött a játék, tud­ta: Ruttkai Éva nincs a színpadon. És amikor karácsony előtt Páger Antal is örökre az égbe költözött, Gobbi Hilda úgy döntött: az 1984. december 13-án bemu­tatott Tangó-előadás nincs többé. Azóta Gobbi Hilda, Ruttkai Éva, Páger Antal-Eugénia, Eleonóra, Eugeniusz-az örökkévalóság valamely kellemes zugá­ban keveri a zsugát. Lehet, hogy Gobbi Hilda ott is bemutatja a kártyatrükköt - ahogy egyik kezéből a másikba átpör­geti a lapokat -, amit egy bűvésztől tanult a Tangó bemutatója előtt? Biztos, hogy nekik ott is osztanak jó lapokat. A színháztörténész meg összekotorász­­sza a fotókat, följegyzéseket, kritikákat, videofelvételt, a fellelhető hivatalos papí­rokat - a forrásbázist, ahogy szakszerűen illik mondani -, és megpróbálja felidézni, miről szólt, miről nem szólt, milyen volt, milyen lehetett ez a furcsa Tangó a Pesti Színház színpadán, a haldokló szocializ­mus harmincötödik esztendejében. (1986. május 14-én délután nyitották meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban Huszá­­rik Zoltán emlékkiállítását. Plakát: a halott Huszárik Zoltán világító szemű, szomorú arca mögött a halott Lati­­novits Zoltán, Szindbád elmosódó szi­luettje. Ruttkai Éva késik, már lassan kiürül a terem, amikor lihegve, fáradtan megérke­zik. Kórházból jön, kezelésről. Beteg. Köny­­nyek nélkül sír. Margitka nagyon beteg. A kórházban mondta az egyik orvos, hogy bent fekszik Dajka Margit, nagyon beteg, meg fog halni. Meg fog halni! Nem mer­tem bemenni hozzá. Nézegetjük Huszárik Zoltán rajzait, kéz­iratait, fényképeit, valaki mosolyogva odaköszön, egy kislány autogramot kér a meghívóra. Indulni kell, este a Pesti Színházban Tangó. A társalgóban üldögélünk, Ruttkai Éva újra és újra mondja, meséli, magyarázza: Margitka meg fog halni, Margitka meg fog halni! Páger Antal - kilencvenedik éve felé ballag - kedvenc karosszékében üldögél, nem hallja, nem akarja hallani Ruttkai Éva rajongását. Dörmög, szuszog, morgoló­dik: Mikor kezdünk?, mennyi az idő?, egy pohár vizet kérek!, a zakómat! Gobbi Hilda lázasan fecseg: Margit, mi van a Margittal?, ugyan már!, most hallot­tam, hogy Amerikába készül, jaj hát, na, kisfiam, hozzon nekem egy kávét... meg egy konyakot... Néma zaj. Megszólal a hangszóró, harmadik fi­gyelmeztetés. Eugénia, Eleonóra, Eugeniusz boldo­gan indul a színpadra. Kezdődik az előadás.) Páger Antal önarcképe Esküvő, 1951 34

Next