Színház, 1995 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

FORDÍTANI NEM KELL FÉLNETEK JÓ LESZ (/.. C/HX^ ^Uotl­­ A Katona József Színház Shakespeare: Szentivánéji álom című bemutatóján (melyről a SZÍNHÁZ 1994/12. számában közöltünk kritikát) debütált Nádasdy Ádám új fordítása. Kevéssé az előadásról, inkább a szövegről zajlott az a kétórás beszélge­tés a Kossuth Rádióban, melynek rövidített,­­szerkesztett változatát az­ alábbiakban közread­juk. A beszélgetés résztvevői: Dávidházi Péter irodalomtörténész, Máté Gábor színész-rende­ző, Nádasdy Ádám költő-műfordító és Ruttkay Kálmán irodalomtörténész. Riporter: Csáki Judit. r\jdjCcjU\*M­UXxitO'-L-CK^­­— Miért fordította le a Szentivánéji álom című drámát? N. Á.: — Megrendelésre és pénzért. Gothár Péter rendező kért föl a Katona József Színház nevében. Valószínűleg azért engem, mert tudta, hogy írtam ilyen tárgyú verseket, és tudta, hogy szeretem a darabot. Ő fölkért, én meg boldogan rávetettem magam. — Habozás nélkül? N. A.: — Igen. — Nem kisebb ambícióval méghozzá, mint­hogy természetesen azt szeretné, hogy az ön fordítása jobb legyen, mint Arany Jánosé. A 2000-ben megjelentetett „használati utasításá­ban ” azt is elmondja, hogy ön szerint Arany első­sorban költeményt fordított, ön viszont színházi szöveget. R. K.: — Ezzel egyáltalán nem tudok egyetér­teni. Aranynak egyébként nem az általunk ismert szöveg az első Szer?f/Váné//-fordítása, mert még Nagyszalontán lefordította, az is lehet, hogy né­metből, és előadatta amatőrökkel, ő festette a díszletet, ő rendezte, mindent ő csinált, mert na­gyon fontos volt számára, hogy kipróbálja szín­padon. — Felvetődött, hogy talán szentségtörés Arany után lefordítani Shakespeare remekmű­vét, de erről aligha érdemes beszélgetni. Arról viszont igen, hogy ez a százharminc éves szö­veg elavult-e. R. K.: — Azt hiszem, ha Nádasdy Ádám a nyi­latkozataiban megállt volna ott, hogy azért fordí­totta le a darabot, mert szereti, mert egy modern szövegű fordítást rendeltek tőle — amire külön­ben is hajlott —, akkor nem volna semmi Máté Gábor (Oberon) és Csákányi Eszter (Pukk) baj. De ő elszólja magát, amikor azt mondja: nem tehetünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy ennek a műnek van egy Arany-féle fordítása is. Ettől kezdve folyton Arannyal szemben próbálja a ma­ga szövegének a létjogosultságát bizonyítani, ami módszertanilag, azt hiszem, nagyon helyte­len. Amikor betekintést nyertem a készülő fordí­tásba, nagyon sok kifogásom volt, a szememnek rosszul „hangzottak” bizonyos dolgok. Beval­lom, kajánul ültem a színházban, és vártam eze­ket a rosszul hangzó részeket — és nem jöttek be. Gondoltam, nyilván Nádasdy kijavította. Utá­na megnéztem a szöveget — nem javította ki. Ebből az a tanulság, hogy a színpadról jól jöhet le olyasmi is, ami olvasva nem olyan jó. Nádasdy vi­szont Aranyt abban marasztalja el, hogy már ol­vasva is nehéz, színpadon meg pláne... Én pe­dig azt hiszem, hogy ha Nádasdy szövege — amit én olvasva kifogásolhatónak érzek—jól jön le a színpadról, akkor nyilván jól van elmondva. És az Arany-szöveget is lehet jól mondani. D. P.:— És ha az Arany-szöveg történetesen „nem jól jön le”, akkor nem okvetlenül már nem jól jön le. Tudjuk ugyanis Egressy Gábor vissza­ ix • $d-C\ ux 10 Hdll^ Colhoz­­ : -tocndiLk %-a tjy" n „JÓL BŐGTÉL, OROSZLÁN!” BESZÉLGETÉS NÁDASDY ÁDÁM FORDÍTÁSÁRÓL

Next