Színház, 2005 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
Csokonai Vitéz Mihály nyomán: Temperoi Jászai Mari Színház, Stúdió, Tatabánya 2005. március 3. Nagyon izgalmas ötletek, érett, szép rendezés, de talán ezen az estén még nincs egészen készen az előadás. A szigorúan Csokonai-szövegekből összeállított anyag meghökkentően kortárs egyéniséget varázsol elő a középiskolában unalmas bájgúnárrá silányított, Lillába bolondult költőből (osztályunkban annak idején versenyt szavaltunk, ki tudja több pátosszal előadni a „Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!” idézetet. D. nyert, aki a végén összecsapta a bokáját, mellén feltépte ingét, s odaborult mindegyikünk bálványa, Zsuzsi elé , aki erre ijedtében nyakába öntött egy pohár kakaót, de ez mit sem változtatott a produkció sikerén, sőt). Nos, Koltaiék ebből a szirupos hősszerelmesből bontották ki pontos szövegolvasással, értő dramaturgiával és remek rendezői ötletekkel azt a szenvedő őstehetséget, aki kortársai meg nem értése és saját emberi gyengéi miatt van pusztulásra ítélve. És minden mű-Zborovszky Andrea és Menszátor Héresz Attila a tatabányai Tempefőiben XXXVIII. évfolyam 5. szám ködne is — hiszen a többiek közül különösen Honti György és Janicsek Péter remek, de teljesen elfogadható, magas színvonalú alakítás Dióssi Gáboré, Moldvai Kiss Andreáé és Chován Gáboré is —, ha nem Menszátor Héreszé lenne a főszerep, ha nem neki kellene elhitetnie velem, hogy egy kirobbanó tehetségű, mi több: zseniális költőfejedelmet fojt meg a kisszerű környezet és saját gyengesége. Sajnos mindennek kerékkötője Menszátor Héresz Attila enervált játéka: nem értem, mit lát benne Koltai M. Gábor, pedig még most a legjobb a szezonban látott három alakítása közül (A bolygó Hollandi, Kovács Kriszta társulat). Nincs egy őszinte pillanata, pedig ezúttal igyekszik, nagyon igyekszik — sajnos ez az igyekezet jobban látszik, mint az, amire irányul. Kifejezetten dühös vagyok, mert értem, tudom és látom, hogy fontos előadás született, amelyet azonban el- és leront a hibás szereposztás. Hiába no, ezt is meg kell tanulni, ez is a szakma része: az egyéni szimpátiáknak vagy elfogultságoknak határt kell hogy szabjon a produkció érdeke. De így nem, nem és nem! Menszátor miatt nem küldhetem a POSZT-ra ezt az egyébként fontos előadást; azt hiszem, ez az a pont, ahol a szubjektivitás dönt: szeretem, amit Koltai M. Gábor csinál, az előadás minden, Menszátor Hérosz nélküli pillanata élmény, igazi színház, de minden pillanat, amikor Menszátor a színen van, rossz. 1 ./''.A 1 1 ; 1 : ':)w \1 Színház Bodó Viktor (és a társulat): M, vagy mégsem. Móricz Zsigmond Színház, Stúdió, Nyíregyháza 2005. február 25. A színészi szakma megtanulásának (és gyakorlásának) műhelytitkaiba beavató előadás. Élvezetes játék, ugyanakkor jól érzékelhetően munka is a játszóknak, a „titkok Mesésének” öröme, a kulisszák mögé tekintés mindig izgalmas élménye a nézőknek. Ha picikét déjá vu-érzésem támad, az nyilván csak a nyáron Zsámbékon látott Máté-osztály által abszolvált Migrénes csirke miatt van, ahol egy osztálytalálkozó ürügyén nagyon szórakoztató helyzetgyakorlatsort láthattunk a nézőktől karnyújtásnyira terített asztal mellett-körül. Hogy most Nyíregyházán sok hasonló ötlet szerepelt (a remekül sikerült tányérdobálás, a játék az edényekkel, poharakkal, evőeszközökkel), az talán magából a műfajból is adódik, Nagyidai Gergő, Szabó Márta, Illyés Ákos és Petneházy Attila az M. vagy mégsem nyíregyházi előadásában bár azért a színészképzés helyzetgyakorlatrepertoárja nyilván gazdagabb ennél. Mégis ezek a bő egyórás előadás legsikerültebb részei, itt igazán erősek, koncentráltan egymásra figyelőn egyénítettek a fiatal színészek. Csakhogy ennek a sajátos „beavató színháznak" éppen az a buktatója, hogy mivel gyorsan pergő számokból épül fel, a legapróbb részleteket is nagyon gondosan kell felépíteni, hiszen itt minden részletnek azonnal, összefüggések nélkül kell hatnia. Az unalmas számokat könyörtelenül ki kellett vonatirtani — a hordókon ülve közösen, a végtelenségig ismételve előadott történet és az amúgy jó koreográfiára épülő, néma mozgássor túlságosan hosszú! —, de ehhez valószínűleg egy független, külső szemlélő szigorúsága kellett volna, aki egyszerűen a hatás oldaláról nézve szűrte volna ki a nem odavaló (vagy csak nem jó arányú) részeket. De nagyon jó a kezdés, nagyon jó, frappáns a befejezés, s ha még (sokat) dolgoznak rajta, esetleg igénybe veszik egy hozzáértő tanácsait, akár remek előadás is születhet ebből az alapanyagból. Egy biztos (és ez feltétlenül jó hír): az öt fiú és négy lány legtöbbje nemcsak lelkes, de kifejezetten tehetséges is.