Színház, 2005 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2005-06-01 / 6. szám

KRITIKAI TÜKÖR Színház vannak percek, amikor könnyen bedőlünk a király bohócériájának, s valóságnak hisszük, ami tünékeny illúzió, s látszatnak véljük, ami véres valóság. Többszörösen is megcsavart, elemeit színjátékot látunk, amelyben a színlelés valósága felelget a valóság tünékeny égi másának. Csányi Sándor méla Bertoldja épphogy csak ízlelgeti a szerepjátszást, mulyán, léhán tiltakozgat a rá osztott szerepkör ellen. Schneider Zoltán Landolfja, Mészáros Tamás Ordulfja profimód s szerepzubbonyukból időnként vidor iróniával kipillantva abszolválják a rájuk szabott hosszú perceket. Füzér Anni jelmezei szokás szerint külön tanulmányt érdemelnének: Henrik palástja valódi textilköltemény, a király rusztikus ingei, hosszú hacukái nemkülönben. Keres Emil Giovannija, a puha léptű, precíz inas vehemensen vonul a függöny elé, s szárazon jelenti be a felvonások kezdetét. Szó se róla, színházban vagyunk. Valóság és képzelet, játék és realitás határai elmo­sódnak, ám rendre kiderül: az áttűnések pszichológiája izgalmasabb, mint a rideg való tudomásulvétele. LUIGI PIRANDELLO: IV. HENRIK (Radnóti Színház) fordította: Füsi József, dramaturg: Morcsányi Géza, díszlet-jelmez: Füzér Anni. Szcenikus: Kövesy Károly, a rendező munkatársa: Vámos Anna. tolmács: Török Tamara, rendezte: Stefano de Luca. szereplők: Szervét Tibor, Kováts Adél, Kovalik Ágnes, Epres Attila, Karalyos Gábor, Kocsó Gábor, Schneider Zoltán, Mészáros Tamás, Csányi Sándor, Keres Emil. A magyar irodalom történetén belül külön történettel bír a rekonstrukciós és restau­ráló törekvések sora: bizonyos művek pótlólagos megalkotása, félkész vagy befe­jezetlen szövegek kiteljesítése, kész textusok remélt tökéletesítése. Természetesen igen­csak különbözik egymástól, mondjuk — XIX. századi példákat hozva —, Arany Jánosnak (és Vörösmarty Mihálynak) az elképzelt, talán sosem volt, „elsüllyedt” verses epikai opu­sok utóidejű, imitáló létrehozását célzó kísérlete vagy — a XX. században - Illyés Gyula Teleki László Kegyemét, Katona József Bánk bánját újrafogalmazó, átigazító vállalkozása, a jelenben — a XXI. században — pedig Csontos János József Attila töredékeit el­­varró, egésszé kerekítő mintegy százötven verse. Mindegyik esetben más a filozófiája, esztétikája, lélektana az eltökélésnek. Más a kiváltó ok, és más a végeredmény. De kö­zös a tény, hogy a jelen lévő, aktivizálódó, aktualizálódó múlt olyan literáris, műfaji, formai, stiláris üzenetet küld, amelyet a fo­gadó, újraértelmező jelenkor pusztán ön­magából nem tudna (legalábbis ebben az asszociatív hangfekvésben nem tudna) elő­hívni. A szokottnál is intenzívebben válik az új produktum kulcsává a viszonyítás, át­hallás, összejátszatás. Csokonai Vitéz Mihály 1793-ban papírra vetett­­ vázlatban maradt befejezésű — da­rabja nem először mozgatta meg az erede­tit veszni nem hagyó utókor fantáziáját. Nemzeti gödör Szabó Zola (Tökkolopi), Dióssi Gábor (Fegyverneki), Moldvai Kiss Andrea (Éva), Chován Gábor (Serteperti) és Menszátor Héresz Attila (Tempefői)

Next