Színház, 2010 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2010-10-01 / 10. szám

sem nagyon, kivételt csupán a közelben zajló NATO-hadgyakorlat elegáns egyen­ruhában feltűnést keltő kimenős katonái jelentettek. A győri 7. Magyar Táncfeszti­válra érkeztek ugyan fellépők a közeli Ausztriából és Szlovákiából, de a relatíve csekély útiköltségen kívül más nem na­gyon szólt mellettük, produkcióik ugyan­is mélyen a hasonló műfajú magyar átlag alatt szerénykedtek. Győrben néhány kül­földi szakíró idén is megjelent (ismerős arcok, a fesztivál visszatérő vendégei), lát­hatóan szeretik a várost, jól érzik magukat, és hazájukban minden bizonnyal meg is jelentetik élményeket felsoroló, udvarias cikkeiket. Mindez a semminél ugyan vala­mennyivel több, de ettől még nem nevezhe­tő nemzetközinek a fesztivál. Két igényt elégíthetne ki egy valóban nemzetközi fesztivál: a hazai közönség és a szakma megismerhetné az európai és esetleg más kontinenseken uralkodó trendeket, külföldi üzletkötők pedig - majdani menedzselés céljából - felfedez­hetnének értékes magyar előadásokat. E két dologra valóban komoly és szerte­ágazó az igény, de emlegetésükkor a fesz­tiválszervezők Montecuccolit szokták idézni, a pénzcsapok mellett ücsörgő po­litikusok és/vagy gazdasági potentátok meg rákezdenek „jelen gazdasági helyzet­ben...” kezdetű mondataikra. A végered­mény általában a „kicsit savanyú, kicsit provinciális, de legalább a miénk” jellegű fesztiválok ismételt újrarendezése. Pedig többen vagyunk a hazában, akik e téren is mernénk nagyot álmodni, szerény eszkö­zeimmel ösztökélem is néhány, a 2010 tavaszán kezdődött új időszámításban markánsan hívő táncos kollégámat, hogy nagyszabású nemzetközi táncfesztivál szervezésével használja ki a nemsokára felpörgő általános prosperitást. Addig, míg ez megvalósul, mi mást tehetünk, mint elemezzük-értékeljük-feldolgozzuk a citromküllemű, de narancslelkű magyar táncfesztiválj­ainkat. A fentiekben olvasható, fanyalgó sorok ellenére a veszprémi fesztivál kiemelkedő hozadéka évek óta, hogy mozgósítja a hazai alternatív táncszcéna minőségi elit­jét, és szerepeltetésükkel szorgosan hin­tegeti az alternatív esztétika és gondolko­dás magvait. Ez különösen lényeges vidéki városokban, amelyek legtöbbjében a mű­vészi alternativitásnak vagy semmilyen, vagy csak igen szűk kínálata létezik. Ván­­dorfi László, a fesztivált befogadó Pannon Várszínház igazgatója bölcs, széles látó­körű és közösségi szellemű patrióta, azzal, hogy a saját színházának műsorával szemben is évente alternatívát kínál a helyi közönségnek, a színházi nevelés területén FENT: Duda Éva Lunatikája LENT: Pataky Klári Valami történ(e)t című előadása

Next