Színház, 2019 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2019-07-01 / 7-9. szám
BÁNK BÁN crnogorska című remekműve, amely monumentálisabban oldja meg a Bánk bán problematikáját. Velence és Montenegro a török ellen szövetséget köt, a montenegrói fejedelemhez velencei nőt adnak feleségül, aki szépségével és unalmában bajt okoz, fellázadnak ellene, az idegen nő ellen a montenegrói férfiak, polgárháború tör ki, a hazafiak bosszúszomjukban maguk vezetik be a törököt a járhatatlan hegyi utakon, és a végén majdnem mindenki meghal, csak a megőrült velencei nő marad életben. A Jelisaveta nagyszerű tragédia, a szerbek nem is kedvelik túlságosan, noha ez az első szerb jambikus dráma, de még ezt a babért is a középszerű Laza Kosticnak ajándékozták. A Bánk bán már magyar nemzeti drámának számított, 1845-től a Nemzeti rendszeresen játszotta, ezért egyszerűen lehetetlen, hogy Jaksic ne látta volna, mivel a forradalom kitöréséig Pesten a festőakadémián tanult. (Erről a szerb történészek hallgatnak; vagy úgy tesznek, mintha nem tudnák, vagy tényleg nem tudják, nem nagyon következetesek, mert a Petőfi-hatást becsülettel elismerik.) Évtizedek óta küzdök azért, hogy ezt a javított Bánk bánt magyarul is bemutassák egyszer; bevallhatom, lankadok. A kötelező olvasmánnyá emelés a legnagyobb művektől is elidegeníti a tanulóifjúságot; ma ez már nem így van, mert az ifjúságot nem tanítják. (Schiller Mariann, a Radnóti Gimnázium vezető magyartanára, aki még tanít, remek bírálatot közölt Nádasdy teljesítményéről a Revizoron, ezért amiről ő ír, azt én nem tárgyalom, olvassák el a neten.( Margócsy István tömör, pontos utószava is pompás, melegen ajánlom.) Nádasdy nem akarta modernizálni a darabot, csak megmutatta prózában, hogy mi van benne. Ez az eljárás a nagy nyelvekben egyáltalán nem szokatlan, évszázadokon át Shakespeare-t is prózában vagy legföljebb alexandrinusban fordították franciára, nem ártott neki. Az sem ártott, hogy a tragédiáit hepienddel adták elő a németek, a nyomukban pedig a magyarok is a 19. század első felében. Rómeó és Júlia egymásé lett, a közönség boldogan távozott. Az persze előbb-utóbb feltűnt a hivatalosságnak, hogy a Bánk bán színrevitele nem hozza lázba a közönséget a 20. század második felében, ezért is engedték meg Illyés Gyulának, hogy átigazítsa. Megtette, amit megtehetett, csak hát az ő dramaturgiai képzelete korlátoltabb volt, mint Kotzebue-é, amely Katonára - és a térségben másokra is - hatott. Igen színvonalas volt a 18-19. századi német nyelvű színjátszás Közép-Európában, sok színész kezdte Zágrábban vagy Lembergben, aki aztán nagy német karriert futott be, és akárcsak a Monarchia színházépületei, a dramaturgia is azonos volt a nemzeti nyelveken. Illyés ezt már nem kapta meg, ő a harmincas évek poros, naturalisztikus hagyományán nőtt fel, akárcsak Németh László, és ők már nem tudták, amit Molnár Ferenc igen, hogy egy-egy új darabjuk előtt Kotzebue-t kellene olvasgatniuk, hogy belejöjjenek a formába. A Nádasdy-féle fordításnak - meg a szép számú jegyzeteknek - az a hozadéka biztosan megvan, hogy már azelőtt végigbogarásztam a kötetet, mielőtt a felkérést a Színháztól megkaptam volna. Érdekes volt így szembesülni ezzel a dramaturgiával. Voltak évtizedek, amikor magyar szakon a felvételin az egyik professzor rendszeresen azt a kérdést tette fel a jelentkezőknek, vajon a Bánk bán klasszicista-e, vagy romantikus. Bármit is felelt a jelölt, ki lett rúgva, mert a másik válasz volt a helyes. (És hát valóban, mindkét stílus jelen van benne.) Ez a két irányzat a Nádasdy-szövegből nem látszik. A nyelv nem vonja el a figyelmet a cselekményről, amely igen derék módon van bonyolítva, és csak az ötödik felvonás elhúzódó befejezése tűnik fárasztónak. (A színházaknak van egy nagy fegyverük, a húzás, szokták is alkalmazni szorgosan.) Schiller Mariann, „Magyarról magyarra - Egy dráma túlélési esélyei”, Revizor, 2019.05.02., https://revizoronline.com/hu/cikk/7868/katonajozsef-nadasdy-adam-bank-ban/?cat_id=81first=0. SZliste____23