Színház, 2021 (54. évfolyam, 1-11. szám)

2021-11-01 / 11. szám

KÖNYV féled az életedet, én persze önmagamról locsogok - meg­­szoktátok megszólaltatjuk azokat, akik legközelebb állnak hozzád. [...] Környezetünket és egymást együtt alakítottuk, azonos szótárból válogatjuk szavainkat.”­ Léner Péter arra is ügyelt, hogy ne csak Bodrogival legyen közös nyelve, hanem az olvasókkal is. Ezért egy-egy mondat­tal felidézi a magyar történelem jeles eseményeit József Attila öngyilkosságától (1937. december 3.) az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásáig és Kádár János haláláig (1989. március 22. és július 6.). Ezzel arra figyelmeztet, bárhogy is változik a világ, bárhogy magyarázzák utólag az eseményeket, vannak makacs tények, melyek - ha tetszik, ha nem - összetartják a nemzetet. Kétségtelen, hogy Léner Péter egyről-másról mást gon­dolhat, mint beszélgetőtársa, mégsem mond ellent, hiszen az a célja, hogy könyvének főszereplőjét minél jobban meg­ismerje közönsége­s az utókor. Nem példa nélküli a magyar színháztörténetben, hogy a művészek életük vége felé azt ér­zik, hogy eljárt felettük az idő, s a színház pályakezdésük óta bizony gyökeresen megváltozott. Bodrogi Gyula sem kivétel, azt vallja, hogy „a színház az szórakozás”. „Teljesen mindegy, hogy a III. Richárd kapcsol ki, vagy a Mágnás Miska, vagy egy intellektuális szeánsz, legyen a színházban valami, amiért az emberek odamennek.”­ Mégsem vonul vissza, igazgatójától, Vidnyánszky Attilától azonban már csak kis szerepeket kér. Ő maga ezt így magya­rázza: „[...] nem szeretném, hogy megtámadjon a gondolat, kell-e ez még nekem egyáltalán. Akkor elkezdeném nem sze­retni. Szörnyű lenne, ha nem szeretnék bemenni a színházba, ha félnék bemenni.” Márpedig a könyv csaknem minden lapja azt sugározza, hogy Bodrogi Gyulának lételeme a színjátszás, s társulat nélkül nehezen tudja elképzelni az életét, s hatvan év óta ugyanaz a színházi rituálé határozza meg mindennapjait. Léner Péter nemcsak Bodrogi Gyula alakját örökítette meg művében - a beszélgetések nyomán színházi életünk el­múlt hat évtizede is megelevenedik, melyet a soha nem hallott történetek még tovább árnyalnak. Élet-nagytakarítás A tervek szerint ez lett volna a címe a Corvina Kiadó színhá­zi sorozatában közreadott klasszikus beszélgetőkönyvnek. Bíró Kriszta készített életműinterjút Molnár Piroskával, akivel együtt szerepelt az Örkény Színházban a Macskajáték című előadás­ban. A regényíróként is ismert művésznőt a kiadó hajdani igaz­gatója, Kúnos László kérte fel erre a munkára, és a választás ki­válónak bizonyult. Hála a bizalmas viszonynak, Molnár Piroska megnyílt, s olyasmiről is beszélt, amit mások a szőnyeg alá szok­tak söpörni. Bíró Kriszta kérdései nyomán az is kiderül, hogy a könyv főhőse egészen máshogy viszonyul a színházhoz, a si­kerhez, önmagához, mint ahogyan azt nézőközönsége elképzeli. Bár Molnár Piroskát sokan kérdezik, ő pedig szívesen nyi­latkozik, ilyen mély vallomást eddig nem tett. Magától érte­tődő őszinteséggel tárulnak fel magánéletének legféltettebb titkai, szomorú és tragikus pillanatai, de a szakmai témákban sincsenek számára tabuk. Mértékadó, pontos jellemzéseket olvashatunk azokról az alkotókról, akik meghatározóak a szí­nésznő pályáján. S önmagát sem kíméli: „[...] harmincéves korom körül kezdtem csak ráébredni, hogy más is van rajtam kívül a világon. Addig egy elborult, pökhendi, ki-ha-én-nem figura voltam. Lassú változás volt, és nagy szerencsém, hogy olyan klassz emberek közé kerültem Kaposváron, akik erre szép tapintatosan ráébresztettek. Nem megszégyenítve, és nem bántva, hanem tapintatosan. Valahogy rávezettek, ráve­zetődtem. El kellett múlnia az emberből a gőgnek, annak a meggyőződésnek, hogy mások nem tudják azt, amit én. De­hogynem tudják, ugyanolyan jók vagy jobbak, mint én. Ezt én ott megtanultam Zsámbékitől, a kollégáimtól, Aschertől.”„ A beszélgetés legfőbb célja az volt, hogy bemutassa színhá­zi életünk tekintélyes személyiségének fél évszázados színészi pályáját, felidézte legendás bemutatóit. A mindent megszépí­tő messzeség azonban nem homályosította el Molnár Piroska éleslátását, s ritkán tapasztalható visszafogottsággal, nosztal­gia nélkül emlékezik. A legérzékletesebben a főiskolás éveket és pályakezdésének részleteit ábrázolja. Nemcsak mesteréről, Pártos Gézáról rajzol hűséges portrét, a Vas utcában folyó munka szellemiségét is képes érzékeltetni: „Pártos [Géza] és Sulyok [Mária] nagyon értettek ahhoz, hogy az embernek le­gyen egészséges önbizalma. Ők inkább emeltek rajtunk, nem akartak lenyomni. Gáti [József] próbálkozott efféle hülyesé­gekkel, de hát őneki is a kedvence voltam.”A Kaposvárról szólva pedig nem a rebellis, politizáló szín­ház képének árnyalását tartotta a legfontosabbnak, sőt hatá­rozottan állítja, hogy a politikával nemigen foglalkoztak, ha­nem azt emeli ki, hogy egészen más légkörben folyt a munka ebben a társulatban, mint másutt. Ez pedig a színház igazga­tójának, Zsámbéki Gábornak volt az érdeme. Jellemző történetek világítják meg, miért nem lehetett si­keres Székely Gábor és Zsámbéki Gábor 1978 és 1982 között zajló nemzeti színházi működése. Bízzunk benne, ha majdan a korszakról nem a napi politikai erőviszonyokat reprezentáló szintézis készül, az összefoglalás írója ezeket az adalékokat is felhasználja. De nemcsak a múlt fontos Molnár Piroskának, szeretet­tel beszél jelenlegi társulatáról is. S amiatt sem szégyenkezik, hogy itt nem játszik súlyos szerepeket: „Ne akarjuk azt ne­velni, aki önmaga nem akar nevelődni. Aki csak felhőtlenül szórakozni akar, az szórakozzon. Nem látok ebben semmi rosszat. Természetesen ez teljesen más közeg, mint Kaposvár, de a Thália bevallottan nem művészszínház.”­ Ha valaki a Corvina Kiadó mindkét kötetét elolvassa, megismerkedik a második világháború utáni színházi élet csomópontjaival. Értesül arról, hogyan folyt a színészképzés, mi volt a Nemzetiben, miért éppen Kaposváron születtek ki­emelkedő bemutatók, a Kádár-rendszerben hogyan befolyá­solta a politikai hatalom a színházi életet. S napjaink színházi viszonyaival is szembesül. De a legfontosabb, hogy megismeri két kiemelkedő színészegyéniség sorát, őszinte gondolatait, a múlthoz és a jelenhez fűződő viszonyát. Várjuk a folytatást! Léner Péter, Bodrogi, Budapest: Corvina Kiadó, 2020, 208 oldal, 2990 Ft Molnár Piroska, Kvittek vagyunk. Beszélgetőtárs: Bíró Kriszta, Budapest: Corvina Kiadó, 2020, 208 oldal, 3490 Ft 1 Léner Péter, Bodrogi (Budapest: Corvina, 2020), 5-6. 2 Uo. 205. 3 Molnár Piroska, Kvittek vagyunk. Beszélgetőtárs: Bíró Kriszta (Buda­pest: Corvina, 2020), 137-138. 4 Uo., 41. 5 Uo., 154. 46 S/NIV

Next