Színház és Filmművészet, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-11-01 / 11. szám
dokolja ez a magatartását, mégis az az érzésünk: a jellemző, a típus helyébe az érdekes lépett. Pedig tud Vakland igazi koreai társadalmi típust is alkotni. Példa rá Lya apja, Cho Aodi Yang, a h szinmaaista koreai üzér, akit félelmetesen gonosznak ábrázolva, sikerül meggyűlöltetni a nézőkkel. Újfent az érdekesség keresését kell látnunk Másán, a koreai kommunista hős alakjának megrajzolásában. Masant, mint modern, leláncolt Prométheust mutatja be, akinek ellenségei szinte a máját tépdesik, anélkül, hogy deklaratív kijelentéseiken kívül mást tehetne ellenük. Koreában azonban a cselekvő kommunista hősök a típusok, nem a helyzetüknél fogva tehetetlenek. Pedig tud Vailland kitűnő pozitív alakokat is ábrázolni, mint például Paganell, derék amerikai őrmester, akit a közönség, hosszú időre a szívébe zárt. A valóságnak ezek a torzításai nyilvánvalóan a nyugateurópai, közelebbről, a párizsi színházak sajátos akusztikájából adódnak. Párizsi írónak más eszközökkel, más módszerekkel kell harcolni eszméi igazságáért, mint a mieinknek. Vaillandnak ez a hazai társadalmi viszonyokhoz való alkalmazkodása, persze, azzal a hátránnyal jár, hogy bizonyos elemeket fel kell áldoznia mondanivalója elhitető erejéből. 2. A cselekvő kommunista hős hiányának (Másán), a felemás negatív hős (Foster ezredes) rajzának a következménye a drámai konfliktus jellegtelensége. A konfliktus tartalma a Foster ezredesben nyilvánvalóan a koreai hazafiak és az imperialista betolakodók harca lehetne. Erre azonban aligha kerül sor, mert a kommunista hősi fogoly, a drámai küzdelemben való esélye eleve kilátástalan. Ugyanígy megbénítja helyzete a másik hős, Lya harcát, mert ő konspiratív módszerekkel kénytelen küzdeni az ügy érdekében, lepleznie, titkolnia kell cselekedeteit. Kettőjükön kívül rádiótáviratok, partizántámadások külső hangja, tehát közvetett benyomások képviselik a koreai nép erejét; közvetlenül cselekvésben az amerikaiakat látjuk, — a konfliktus túlsó oldalát, az innenső valójában hiányzik. Az elmaradt drámai küzdelem helyét az amerikai tisztek, a koreai báró, stb. jellemportréi töltik ki. Ezek leleplezése hasznos ugyan, de fontos lett volna a koreai nép erejének az ábrázolása is, a megkötözött partizán bármily izzó kijelentései sem pótolhatják ezt. A dráma eszmei mondanivalója igazán az elmaradt drámai küzdelem kibontakozása során válhatott volna szuggesztívvé, így hagyhatott volna igazán maradandó nyomot közönségünk emlékezetében. 3. A Néphadsereg Színháza egészében színvonalas előadásban, az ügy fontosságához méltóan, mutatta be Roger Vailland drámáját. A rendező Várkonyi Zoltán Sztanyiszlavszkijnak a Tartuffe előadása rendezésében alkalmazott módszerét követte és sikerrel alkalmazta a nagy rendező-pedagógus elveit a Foster ezredes sajátos feladataira. A bemutató legproblematikusabb színészi feladata, kétségkívül, a Foster ezredest alakító Szabó Sándornak jutott; le kellett lepleznie alakításában ennek a művelt, széplelkű, lovagias és »humanista« embernek a lényegét, akivé a harmadik és negyedik felvonásban vált. A veszély az első és második felvonásban leselkedett rá, ahol az ezredest alapjában véve rokonszenves, kivételesen művelt és emberséges tisztnek ábrázolja az író. A színész nem könnyű feladata itt az volt, hogy az ezredes felületi jellemvonásai mögött már az előadás első felében éreztesse lényének lényeges vonásait, azt az embert, aki a negyedik felvonásban parancsot ad a koreai partizán kivégzésére, a város felgyújtására. Szabó Sándornak felfogásban sikerült megoldania feladatát. Szerepe kettős jellege azonban arra kényszerítette, hogy az első-második felvonásban helyenként feláldozza az átélést a tudatosságnak; azaz: olykor mintegy hideg fejjel figyeli azt az énjét, aki játszik; ez a »külső kritika« egyelőre még akadályozza a teljes átélésben, itt többször érezzük a színész nagyszerűen fejlett technikáját, mellyel mintegy át akarja magát vágni a nehézségeken. A harmadik-negyedik felvonásban, ahol nem kell szerepe ellen játszania, ott életszerű és meggyőzően leleplező a játéka, itt a színész és a szerep teljes egységét éreztük. A legsikerültebb alakítás Szabó Sándoré mellett a Cho Aodi Yaungot leleplező Mányai Lajos játéka. A rendezői és színészi munka diadala ez az eredmény; a Sztanyiszlavszkij-rendszert igazolta kettőjük fáradozása, amikor a Mányai egyéniségéből, érzéseiből kiindulva, ezektől soha el nem szakadva, teremtették újra ezt a távoli, idegen, undorító embert. Egyetértek Ruttkay Éva szerepfelfogásával: meggyőzően bontja ki előttünk ennek a különös lánynak bátorságát, okosságát, egyre nyilvánvalóbb hősiességét. Maszkja, puha mozdulatai, eleganciája éppoly meggyőző, mint küldetésébe vetett hite. Nagy siker Paganell hálás szerepében Szendrő József alakítása. Az őrmester tudatosodását hitelesen ábrázolta, ahogy erőltetettségnél 33* 17 515