Színház és Filmművészet, 1955 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1955-06-01 / 6. szám
mozdulatokkal —, hogy Adela készül a halálra is, ha már az élettől elzárják. Spanyol hősnő! Lope de Vega nemrég játszott HősotM-jának csodálatos leányalakja jelenik meg újra, másként, más körülmények között, de ugyanazzal az elszántsággal, leányos szeméremmel, majd asszonyos szenvedéllyel. Ő — és csakis ő — sarkaiból tudja kiforgatni Bernarda házát. Nagyszerű alakítás. De van még egy hozzá méltó a Bernarda háza előadásában és ez Máthé Erzsié. E tehetséges színésznő az utóbbi esztendők során ért jelentékeny művésszé. Fejlődésének első nagy szintézise ez a mostani alakítása: a különös Martirio. Ezt csak négy művész tudja megcsinálni, hogy menny és pokol így együtt lehessen egyetlen leánylélekben. Martirio eleinte szelíd és megadó. Csak titkon szenved és igyekszik hűteni magát. S aztán annál erősebben támad fel benne a féltékenység nénjei ellen; gyűlölni tud ő, ki addig csak gyöngéd érzéseket ismert, ki tudja magáról, hogy gyűlölete mennyire lealjasítja. Állandóan gyötri a lelkiismeret s néha közel van hozzá, hogy Adela mellé álljon, de ilyenkor ádáz görcs húzza össze izmait és nem lép húgáért egyetlen lépést sem. Ha nem zsarolja, fenyegeti, kész beárulni — tudván-tudva, hogy alávalóság amire készül. Végül Bernarda méltó társává lesz a gyűlöletben. Máthé Erzsi mindezt ki tudja fejezni, mindezt és még sok mindent: mi nézők, saját érzelmeinken mérhetjük meg, hogy mennyit. Arra ocsúdunk ugyanis a harmadik felvonásban, mikor teljes szívünkkel Adela boldogulását kívánjuk s ez a Martirio az útjába áll, arra ébredünk — szinte hitetlenül, hogy ez lehetséges —: szeretjük, sajnáljuk a szerencsétlen gonosz leányt. S mármost miként lehet egy gonosz leányt ennyire sajnálni? Ez a Máthé Erzsi nagy művészete! Sivó Mária — Augustius, a vénleány — riadt és tehetetlen; rajta lehet lemérni, mi a különbség egy elnyomorított lény gyönge akaratocskája s az erővel teljes ifjú Adela szenvedélyes akarása között. Megindítóan ügyefogyott, különösen az anyjától reámért pofon pillanatában. Apor Noémi — Magdalena — szerepe alig körvonalazott. Itt fölöslegesen nagyvonalú volt a költő s így a művésznő alig tudja megtalálni e leányalak magatartásában a sajátosat, az egyénit. Amit játszik, így is dicséretes. Kohut Magda sem kapott útbaigazítást Amelia szerepére, színészi felfogása azonban határozottabb. Zárt, kemény leányalakot játszik, ki tiszta érzésekkel mártíréletre készül: feláldozza magát testvérei boldogságáért. Finom és hallgatag, karcsú, szívós és ezenfelül kissé embertelen. Mint egy gótikus kőszent, Gombaszögi Frida az agg Mária Jozefa szerepében szomorúan mosolyogtató. A figura azonban mélyebb emberi kapcsolatok nélkül jár-kél a darabban s így ez az alakítás csak betétszerű lehet. A kiváló színésznő tehetségének köszönhető, hogy majdnem hitelessé válik és végülis belesimul az előadásba. Pártos Erzsi Bernarda szolgálóját és bizalmasát, Ponciát játssza. A rendezői felfogás hibája is, ahogy mást játszik, mint amit szerepe szerint adnia kellene. Ez a figura méltó ellenfele Bernardának, ha nem is oly zordon, de éppoly erős. Erejét csak társadalmi elesettsége miatt nem tudja kifejteni. Pártos Erzsi túl közönségessé, hangossá, szinte szószátyárrá teszi ezt az asszonyt. Kedélyes és ez rendjén van, de emellett miért oly derűs és jelentéktelen? Ebben a sötét házban ő az egyetlen, aki emberségesebb külső világot képvisel, s Pártos Erzsi nem érezteti ennek jelentőségét. Hiába alakít jól a mesterség szabályai szerint: ha nem fogja föl helyzetét, nem tölti be hivatását a drámai cselekményben. A kisebb szerepek alakítói közül Majláth Mária, Titkos Ilona és Pintér Zsuzsa érdemel említést. Okosan és jól választott hát a Nemzeti Színház, mikor kamaraszínházában Federico Garcia Lorca színjátékát mutatta be. Meglelte hozzá az alkalmas műfordítót is, András Lászlót, ki költői értékeinek teljességében szólaltatta meg magyarul a Bernarda házat. S mindezt tetézi az emlékezetes, jelentékeny előadás! A Nemzeti Színház újszerű feladatot vállalt és sikert arat. Többi színházainknak ebben is — a bátor kísérletezésben, újatkeresésben — érdemes követniük az ország első színpadát. SEBESTYÉN GYÖRGY 455