Színház és Filmművészet, 1956 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1956-04-01 / 4. szám
Tartózkodás, meleg baráti szív, katonás egyenesség jellemzi Angyal Sándor vonzó alakítását Horatio szerepében. Becsületessége oly megnyerő az alaknak, hogy hihető: Hamlet titkainak letéteményese ez a férfi s nem hiányzik feltűnően az alakításból, hogy szellemileg is társa a főhősnek. Rácz Mihály, mint Laertes, őszinte temperamentummal teremti meg a figura elhamarkodottságát, azt az ellenpólust, amelyet a tetteit gondolattal megalapozó Hamlettel szemben képvisel. Hosszabb s indulatosabb dikciójába tájszólás keveredik, ami ezúttal nem nagyon kívánatos. Általában a kisebb szereplők szóképzése és orgánuma sok kívánnivalót hagy. Nem vonatkozik ez Solti Bertalan nemesen szóló színészkirályára és Hegedűs Ágnes színészkirálynőjére s a Rosencrantzot és Guildensternt jellegzetesen megformáló Horváth Ádámra és Major Pálra, sem a szellemet hitelesen megszólaltató Thuróczy Gyulára. Egy-egy igen jó alakítás még Hortobágyi Artúré és Novák Istváné a két sírásó szerepében. Siki Emil kosztümjei jól és stílusosan szolgálják a királyi udvar hangulatát, színpadképeinek túlnyomó része is megfelel a tragédia zord légkörének is, a forgószínpad technikai lehetőségeinek is. Gertrud szobájából azonban végképp hiányzik, hogy királyi asszony lakja s Claudius terme teljesen elhibázott. Ez a szín, a maga végtelenbe vesző lépcsőzetével úgy tűnik, mintha Helsinger várának legforgalmasabb pontja volna, afféle királyi lépcsőház, amely mindenképp alkalmatlan akár imára, akár fondorkodásra." MÁTRAI-BETEGH BÉLA Békétlen szerelem agy feladatra vállalkoztak e pécsi bemutató pécsi szerzői. — Horváth Mihály, Lippenszky István és Bárdosi Németh János — amikor daljátékuk tárgyául Csokonai Vitéz Mihály és Vajda Júlia csodaszép, fájdalmas végű szerelmi történetét választották. Az életvidám, bővérű költő megindító és reménytelen küzdelme Lilláért, számtalan útvesztőt rejt magában azok számára, akik a daljáték eszközeivel próbálják életre kelteni e legszebb magyar szerelmi epizódot. A „Békétlen szerelem“ szerzői azonban kikerülték a legnagyobb veszélyt: a daljáték Csokonaija kissé „szobrot áll“ ugyan az utókornak, nem egyszer hasonlatos a jól-rosszul sikerült olajnyomathoz, ám sehol sem ütközik ízléstelenségbe s ami ugyanekkor erénye a szövegíróknak: a költőből nem lett bonviván. A szerzők sokat bíztak a zeneszerzőre: ahol a librettóból kifogy a szusz, ott átveszi a szerepet a muzsika — S méghozzá igen jó muzsika! — és ez az egyik oka annak, hogy komolyabb zökkenők nélkül gördül a cselekmény mind a három felvonáson át. A „Békétlen szerelem“ meséje a darab elején szélesen hömpölyög. i Egyszeriben képet kapunk — az insurgensek zászlóavatási ünnepsége ürügyén — az akkori világról: deákok, szenátorok, katonák és tisztek tűnnek elő s egy-egy villanásban benne van az akkori társadalmi élet sok színe és ellentmondása. Később azonban jóformán csak a szerelmesek harca és enyelgése körül folyik a cselekmény. Ám mindez feloldódik a sok muzsikában és a rengeteg komédiázásban. A szerkezet fogyatékosságait elmossa a darab látványossága s a színészek lelkes igyekezete is. A szövegkönyv írói különben jó érzékkel ragaszkodtak a történeti tényekhez, bőségesen idézik Csokonai verseit s ez hasznukra válik és dicséretükre szolgál. Erősen garabonciás jelleg uralkodik a szerzők Csokonaijában s ez elég is ahhoz, hogy rokonszenves hős legyen és ne ágáló, érzelgős hősszerelmes. Júlia sem mutat többet magából, mint amennyit a históriából tudunk róla, viszont a műfaj igényeinek ez megfelel. Ami aztán az írói ábrázolásból kimarad (az árnyalatok ábrázolása), azt a zene elvégzi. A darab legjobban sikerült alakjai a komikusok. Gubás Márton, a kelekótya városi szenátor és fia, az ütődött Gazsi, éppenúgy Csokonai-versekbe való atyafi, mint Bédi János csizmadia-fűzfapoéta, vagy Gergő, a debreceni deák. A szerzők itt érezhetően felszabadultak a nagy költő alakjának nyomása alól és kedvükre rajzolhattak környezetet Csokonainak. Lippenszky és Bárdosi Németh tehetségét elsősorban ezek a széllelbélelt figurák bizonyítják. Hitelesek, élők, vérbőek. Ezek négyen aztán akkora komédiát csapnak a darabban, hogy elfeled-