Szinház és Mozi, 1955. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1955-06-03 / 22. szám

ÉLETEM TÖRTÉNETE A családban nálunk há­rom gyerek, két fiú és egy lány, színész a­kart lenni. Azt hiszem, azért három, mert csak annyian vol­tunk ... Tizenhét éves ko­romban aztán, 1945 áprili­sában, a Zeneakadémián az »Új arcok — örök hangok« című matinén néhány ver­set szavaltam. Sikerem volt. Örültem a tapsnak, a sikernek, másra nem is gondoltam. Előadás után felkeresett a Vígszínház akkori igazgatója, Jób Dá­niel, gratulált és­­ szer­ződtetett! Pályafutásom tu­lajdonképpen innen kezdő­dik. Napokat töltöttem a színházban, szinte minden este végignéztem az elő­adást. Molnár Ferenc szín­művét, a »Hattyú«-t ját­szotta a társulat, Tolnay Klárival a címszerepben. A »Hattyú«-ban nem játszot­tam, szerepet először »A mi kis városunkéban kap­tam, azt, amelyet annak­idején Fényes Alice alakí­tott. Jól emlékszem, hogy az első próbára milyen iz­gatottan készültem, hiszen a rendező az annyira tisz­telt Somlay Artur volt. El­ső próbám azonban elma­radt. Elmaradt, mert közöl­ték, hogy Tolnay Klári hir­telen megbetegedett, szere­pét este nekem kell elját­szani. Ezt a szerepet tud­tam egy kicsit, annyit lát­­tam-hallottam. Mégis hal­latlanul izgultam, váratla­nul beugrani,­­ hozzá ilyen nagy szerephen.. De bíztak bennem és este megálltam a helyem. Azóta vallom, hirdetem és hiszem, hogy a színésznek (másnak is!) a bizalom a legfontosabb. Ha a színházak vezetői, rende­zők és igazgatók, nem bíz­nak a fiatal színész tehetsé­gében (vagy ha bíznak, de nem adnak ennek kifeje­zést), az ifjú ember magára marad s bizony nagyon­­nagyon nehezen tud előre­haladni. Hamarosan a Nemzeti Színházhoz kerültem. Olyan rendezőkkel dolgoztam együtt, mint Gellért Endre és Major Tamás, olyan szí­nészekkel, mint Bajor Gizi, Rátkay Márton, Somlay Artur. Szép szerepeket kap­tam s időközben eljátszot­tam életem első filmszere­pét a­­Beszterce ostromáé­ban. A filmezést is megsze­rettem, s ezzel kapcsolat­ban most több olyan levél­re szeretnék felelni, amely­ben a nézők azt kérdik: miért nem játszom filmen is főszerepet? A kérdés — azt hiszem — jogos is, nem is. Jogos, hiszen színházá­ban gyakran alakítok úgy­nevezett »főszerepet«. Fil­men azonban eddig még nem akadt olyan főszerep, amely az én színészi adott­ságaimhoz közelálló lett volna. S noha szívesen ját­szottam volna el egy ilyen »főszerepet«, legalább ilyen örömmel vállaltam például legutóbb a »Budapesti ta­vaszinak rikkancs-szere­pét, amelyre büszke va­gyok, mert meggyőződé­sem: ha a közönség nem magába roskadva, hanem életkedvvel jön ki a mozi­ból, abban nekem is részem van. Négy éve, hogy a Ma­gyar Néphadsereg Színhá­zához kerültem. Sok szép szerep után itt kaptam meg Zilia szerepét »A néma le­­venté«-ben, Heltai Jenő pompás darabjában. Életem nagy élménye, hogy Ziliát eljátszhattam. Időközben — 1951-ben — férjhez mentem Gábor Miklóshoz. Szabad­időnkben együtt vagyunk a kis Jutikánkkal, aki éppen május 31-én, a gyermekna­pon mit kétesztendős. Né­ha bizony magam is meg­döbbenek, amikor őt né­zem, hogy én már milyen öreg vagyok!... Ruttkay Éva szerepet tanul

Next