Szinház és Mozi, 1955. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1955-07-22 / 29. szám
Színésznő AZ ANYUK VILÁGKONGRESSZUSÁN, serendes vasárnap délután. Ruttkai Éva szerepet tanul. a magyar film főszerepét. A filmnek »Egy piccoló világos« a címe. No, de nem az új filmről óhajtunk írni, nem is asörről, hiszen feketekávét kortyolgatunk. Ruttkai Éva hazajött Lausanne-ból, ahola magyar nőküldöttség tagjaként részt vett az anyák világkongresszusán. A szereptanulást megzavarva, a Lausanne-ban lezajlott eseményekről, élményeiről kérdezzük. A férj, Gábor Miklós is leteszi a könyvet (Victor Hugo *Ruy Bias) című drámáját, ezt olvassa alapos okkal, mert az új évadban eljátssza és hallgatja a beszámolót. Halkan beszélgetünk, nehogy felkeltsük a szomszéd szobában édes délutáni álmába merült kis Julikát. Igen, tulajdonképpen a Julikéról van szó, a sok kis Julikáról szerte a világon... Az ő pihenőjük, zavartalan álmuk biztosítása hozta öszsze a sok ezer mamát a föld minden tájáról »Le Congrés des Mérés« címmel alausannei Avenue Bergieres pompázatos új palotájába, a Comptoir Suisse-be. — íme, ez a fiók papír — mutatja Ruttkai Éva —, mind teleírtam élményeimmel, tapasztalataimmal. Napokig tudnék beszélni a témáról, nem könnyű kiragadni valamit. Minden érdekes és megragadó volt, életreszóló élmény. Az anyák összefogása s az a vágya, hogy békében neveljék fel a gyereküket, megrendítő jelenetekben, szónoklatokban nyert kifejezést. Sírtam, sokat sírtam, mert a szívem mélyéről törtek elő a könnyek, amikor a lidicei, vagy japán anyák, az oradouri, vagy algíri nőküldöttek elmondták tragédiájukat. És a meghatottság csalt könnyeket a szemembe, amikor a francia anyák virágözönnel árasztották el a vietnami aszszonyokat. Véres, szörnyű napoló emlékét idéztél, ott a nők. Lausanne-ban világosodott meg számomra, milyen egyformák a szenvedők és milyen közösek az érzelmi húrok. Bármilyen, számomra ismeretlen nyelven beszélt valaki, követni tudtam elbeszélésének minden mozzanatát, mert hanglejtéséből, szomorúságából, vagy reménykedéséből rájöttem, mit akar mondani. Nem kell lapozgatni a jegyzeteiben, hiszen az élmény még friss, mélyen maradt meg emlékezetében. — Most is magam előtt látom Nina Popovát, a Szovjet Nőszövetség elnökét, amint a szovjet nép békevágyáról tesz tanúságot, Branca Fialhót, a brazil, Beverley Ley-t, az újzélandi küldöttet, öt gyermek anyját, Zohra Ben Sliman-t, a tuniszi, Lina Merlin-t, az olasz delegáció vezetőjét, aki szenátor is hazájában. Valamennyi felszólalás közül Eugenie Cotton asszony szónoklata gyakorolt rám, mint anyára és mint művésznőre a legnagyobb hatást. Milyen gyönyörűen beszélt! Milyen tiszta hangsúllyal, drámai erővel! Lenyűgözi a hallgatóságot. Tűz és lendület, ernyedtség és harcvágy váltakoztak beszédében, s amikor versre került a sor, gyújtó, lelkesítő volt, szónoki hangsúlyában utólérhetetlenül mesteri... Sok barátot szereztem a kong-