Szinház, 1946 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1946-09-25 / 37. szám

berséges halál lesz, mint akivé az utolsó jelenetekben kibontakozik, akkor az igazgató tökéletes alakítást köszönhet majd színészéi.... És Tolnay Klárinak is, ha Euridikéje egy kicsit kevésbbé pontosan lesz emberi, ha a szerelem két boldog napján ki tudja bontani a megvalósult emberség csillogó lepkeszárnyait és izzó, színes, titok­zatos, dallamos, káprázatos lesz a vaskos, sáros, riasztó emberhernyókhoz képest fény­ben libegő szabad pillangó és Darvas Ivánnak is, ha valamivel több naiv fiatal­sággal fogja viselni Orfeusz sorsának jel­képes jelentőségét. Nagyon jó előadás, hála Istennek. Apáthi Imre, a rendező méltó a Makrancos hölgy rendezőjéhez, csak a befejező élőképet törölje sürgősen. A bolygó hollandi mennybemenetelét látnunk indokolt, mert valami zenét illusztrál, de itt a költő olyan világosan sugall egy ábrázolhatatlan láto­mást, hogy azt satnya színpadi kasírozott­­ságban láttatni kész szentségtörés. Nagyon kifejező Fábry Zoltán díszlete és Öt­szög Tivadar zenéje. Nemes küzdelem az előadás a szfinx talányának titkáért, majd­nem diadalmas küzdelem, minden­esetre ritka élmény, éppen az, amit ha megka­punk egy színházban, hálásan ismerjük el, hogy joga van magát Művész Színháznak nevezni. A közönség úgy látszik megértette a költői és az a színház legnagyobb dicső­sége. Még egy szót Peéry Piri fordításá­ról. Hiteles, színházszerű és irodalmi, csak egy kicsit zenésebb és kevésbbé retorikus lehetne, amely utóbbi tulajdonsága miatt érezhetőn hosszabb, körülményesebb és lassúbb az eredeti szövegnél. Ide mintha a Kosztolányi játékosan röppenő, könnyű páthoszú, latinosan heves, libbenő szavai kellenének. Márkus László Euridike Oh drágám, simuljunk egymáshoz, jó szorosan— ketten erőseb­bek vagyunk (Tolnay Klári, Darvas Iván) Euridike: Borzasztó arra gondolni, hogy elkerülhettük volna egymást (Tolnay Klári, Darvas Iván) (Kálmán felv.)

Next