Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1947-11-11 / 46. szám

Raszkolnyíkov Ii— Darvas Iván Vánkxlnyi ,Slii­ji„­ Nagry svsore Hoíiéje van Darvas Ivámn­ak, adi a «Baji és büntködés“ előad­á­sain ^má«vod'nik «nevropoisa báiiban játssza Hoc­u­m Romanoviics R­aszikol­­nyíkiovot. Ez a fiatal szinte az — Bilisakolnyi­kov II. — nem is kénytelan a csoldlárak vagy a lecsó téglára várni, hogy az első sz­ereposztá­s mel­lett sítóhoz jusson. Nem is lenne tisztességes és iltendő dolog tőle, hi­szen az árosa diák üzenepét kü­lön­ben sájél­­Saíniigazgatója, Vák­onyi Zol­tán já­tssz­a. Darvas Iván feszülő am­bíciója nem okozhat kazánrobbanás, mert hiszen­ ott van a b­kton­sági sze­rep , minden kedden és némize­ken játszhatik. Ő alakítja a Bűn és bün­­hödés közt gyötröd­ő gyilkos diákot. — Pardon! — szól közbe az Ol­vasó, aki láth­atatlanul is ott van minden riportnál. “ Pardon! Hiszen ez egy súlyos, komoly s­terep, és ez a­­fiatal fin nag­yon jól jálsza. De ki ez az új színész, akinek jóformán még a­ nevét sem hallotta­m"! Az új színész, miközben gyors tempóban kapkodja mágiára Raisz­­kolnyikov ingét-nadrágjét és csiz­máját — bemutatkozik: — „Tehetségtelen és fejlődésképte­len elsőéves“ — ezzel az indokolás­sal dobtak ki a Sziniakadémiáról 1911-ben. Én azonban nem hagytam magam! A következő évben megint beiratkoztam­ elsőévesnek. Horkai Márton volt az osztály főnökömi Ő figyelt fel rám és ami attól kezdve történt, azt mind neki köszönh­etem. Tanított, golulonát viselte, árpám he­lyett apám volt. S­a játsom be első szerepemre is; az Eurydikében Or­­pheust játszottam, a fiatalembe­rt, aki rádöben, hogy az életben a sze­relem sohasem lehet ideális és ezért inkább megöli magát. Ebben­ a sovány, ma­gas, égőszemű, szókébai fiatalem­berben van valami az' alrakétában­, de a 'di­atdalmas Sieg­­friedsből is. Olyan, mint egy sápadt, vékon­ydingájú Niobelling. De idei a színpadon látja, kömnyen elhiszi, hogy skülsejét n­omonak imaszk­kal,­­hanem játékával is el tudja felej­tetni. — Második szerepemet a Temetet­­len holtakban játszottam. Itt a da­rabbal együtt buktam meg. Raszkol-­nyikov a harmadik. — Van-e kiülön­bség a Várkonyi ás a Darvas Rraszkolnyikovja közötti — Ment volna szabad különbség­nek lennie, hiszen engem is Várkoa­­nyi rendez. Ha van is különbség, az esők külsőleg látszik. Raszkolny­­­­kovhoz nekem talán hálásabb a kül­sőm. — Ha saját magának kellett volna felépíteni a diák alakját, akkor is így al­akíljanál — Eleinte máskép képzettem el Raszkolnyikovot. Egyszerűbb meg­oldást imlasztottam volna: úgy ját­szottam volna el, mint a vicéki szí­nészek. Tíznapi próba után a ren­dező utasításai nyomán aztán rájöt­tem, hogy úgy kell helyesen csinálni, ahogyan most játsszuk. — Jó Jó — dörmög közibe az Ol­vasó. —­­.Racipelnem én azt a színésat látni, aki eg­y ilyen kérdésre máskép mer válaszolni. Erről nem vitatkozunk. Inkább­ Dar­vas Ivánnak szegezzük a következő kérdést: —­ Raszkolnyikov után mi követ­­k­ezik? — ígéretet kaptam arra, hogy el­­játszhatom a Hamlet Suertes-szere­­pét és később én lehetek komi­kus egy francia vígjátékban. Na­gyon örülök neki, mert régi vágyam, hogy ilyet is, olyat is játszhassam. — Mit­­szeretne játszani? — Most a Liliomfit és a Liliomot. Később,­izenöt-h­úsz év múlva a Hamletet. De ezek csak állomások; szeretném azt is v­égigjátszani, ami közöttük inti. — Red véne pa­s­sziója? — Rajzolgatok és olvasok. Mielőtt szerepet kaptam, munkatársa voltam a Pesti Izének. Szeretem, Karinthyt és Kosztolányit. Most Marcus Aure­­lius Vallomásai-t olvasom. — Mit szer­etne csinálni ! — Szeretnék utazni! Felvidéki vas­­gyok és 1938-ban kerültem ide, de Bécsen és Prágán túl még nem jár­tam. Szeretném Párist látni. Olasz­országot és a többit mind... — Valódi, vagy mílv­ész'név a Dar­vas IvAni — A vezetéknevem tényleg Darvas, keresztnevem azonban nem Iván,­­ha­nem Szilárd. Amikor mint színinö­vendék kis­­ft^l*8^taszerepeket­ játszot­tam a Nemzetiben és nevem a sze­reposztások végén kezdett feltűnni. Darvas Szilárd, az újságíró megkért, hogy válasszak magamnak más ke­resztnevet. Szót fogadtam neki. Ki­öltöző csengője mérgiesen fel­­berreg és már hajlandó lennék egye­dül­­hagyni a megkínzott áldozatot, az Olvasó azonban leesa­, és megrán­gatja kabátujja­mat: — Hé, várjan­k csak egy kic­sit! Azt olvastam valahol, hogy­ Darvas Iván n­ösül és elveszi partnerét. Én erre is kívá­ncsi vagyok, tessék ezt is megkérdeznii­ tőle! Az áldozat már válaszol is: — Érdemesnek sem tartottam,, hogy megcáfoljam a hírt. Nem is egyedül tőlem függ, hogy nősülök-e vagy sem. De vigyázzunk! — kiáll fel zaimatoe-pe­sti­esen — hiszen még csak huszonkét éves vagyok! A válasz­­kielégít, de az olvasó tü­relmetlen. Tovább kívancsiskodnia, mert pletykált vár. Nincs imás bábra, gyorsan 'kiugrani az öltözőből'. Ha vala­mib­e még ki vámosi, kérd­ezze meg­­!... Hudai Péter Girbiin­ ili iskoláslányM —­­iligh­iri táncmívész. Egy kis svájci iskoláslány mindig görbén ült a padiban. Gyógytornára fogták. Itt kiderült­, hogy nagyszerűen mozog, így indult el pályafutásá­n­ Hilde Barrmann, a most Budapesten ven­dég­szereplő világhírű svájci tánc­­os m'ozdu­latművésznő. Most, a berni operaház balet­emesbere. Kist­ermelü, gyorsanozgá­sú, gyors­­l­eszű­­dü, barna hajú fiatal nő. Ala­,­cson­y termetét sarkal­atlan saruval hang­súlyozza. F­irosa, cimiklyás. Pes­ten ismeretlen, ruhát visel, amelyrő­l kiderül, hogy nem egyéni tervezés, nem is svájci népviselet, hanem a legújabb párisi modell. Egy hete van Budapesten. Meg­lepte a város elevensége és az em­­b­erek barátságos közvetlensége. Nem szokta még meg a háborús romok látványát és elszomorítja a sok kols dús az utcákon. Hilde Baumann mogsem láncolta­t láncol. A hangsúlyt a mozgásra he­lyezi. A kosztüm csak jelzésre, alá­festésül szolgál. Jóformán csak ma­­g­vará®at a­ laikusok számára. Ernst Ed­­sst svájci követ a sajtó­­fogadáson be­jelen­tettte, hogy Hil­de Baumann budapesti fellépése csupán el­ső látószeme a m­ost újrakovácso­­lódó magy­ar-svájci kultúrkapcsola­­toknak. (Fred Einsmann, Bern­fetz.)

Next