Színházi Élet, 1990 (1. évfolyam, 1-31. szám)

1990-07-29 / 16. szám

Csönd az Operában Fedett zenekari árok, tokba zárt hárfák és nagybőgők, egymásra rakott kottatartók, üres színpad (most látszik csak, milyen szédítően magas és tágas ez a tér) — elhalt dallamok, ki­zengett hangtömbök, kihunyt varázslatok esz­köztára. A falhoz támasztott díszletek láttán né­mi csalódottságérzet: Velence mediterrán pom­pája és a fáraók büszke Egyiptoma egyaránt fénytelen pasztellszínekbe vont, törékeny fa, szakadozott vászon. Radames diadalmas bevo­nulásának útja s a Grál-templom márvány­kövezete­t kopott, szögszaggatta deszka. Ahol tíz hónapon át ének, muzsika, tánc telített élet­tel minden szegletet, ott most nyugalom, csönd honol. A nyári Operaházban lepel borítja a né­zőtér széksorait, s csak egyetlen lámpa gyér fé­nye világítja meg a leeresztett vasfüggönyt. Pu­ha szőnyeg, sötétlő páholyok gyűrűje. Az em­ber akaratlanul is halkabbra fogja szavát. Már leszerelték és éppen fóliába csomagolják a többmázsás bársonyfüggönyt, a büféből elvit­ték a presszógépeket, kulcsra zárták az öltöző­ket meg a próbatermeket. Visszhangosan ko­pog a cipősarok a folyosókon. Bejárva az épület zegét-zugát aztán kiderül: nem mindenhol állt le a színház élete. A színpa­don az állandóan megújításra szoruló padlóza­tot javítják, a varrodában új kosztümök szabás­mintái fölé hajolnak az arcok, a díszletkészítők­nél pedig szorgos kezek már össze is illesztet­ték a jövőre felújításra kerülő Gioconda díszle­teinek kereteit. Sokan dolgoznak máris a követ­kező szezon előadásainak előkészületein a lát­szólag elárvult falak között. Mondják: javítot­tak a produkciókat kiszolgáló színpadi gépeze­ten is, amelyre az utóbbi időben annyi panasz volt. S amely talán már hibátlanul működik majd. Meglátjuk. Vezérlőpultja mellett egyelő­re üres a szék... Diósi Imre és Szomory György riportja Lepel borítja a nézőtéri széksorokat 18

Next