Színházi Élet, 1990 (1. évfolyam, 1-31. szám)
1990-07-29 / 16. szám
Csönd az Operában Fedett zenekari árok, tokba zárt hárfák és nagybőgők, egymásra rakott kottatartók, üres színpad (most látszik csak, milyen szédítően magas és tágas ez a tér) — elhalt dallamok, kizengett hangtömbök, kihunyt varázslatok eszköztára. A falhoz támasztott díszletek láttán némi csalódottságérzet: Velence mediterrán pompája és a fáraók büszke Egyiptoma egyaránt fénytelen pasztellszínekbe vont, törékeny fa, szakadozott vászon. Radames diadalmas bevonulásának útja s a Grál-templom márványkövezetet kopott, szögszaggatta deszka. Ahol tíz hónapon át ének, muzsika, tánc telített élettel minden szegletet, ott most nyugalom, csönd honol. A nyári Operaházban lepel borítja a nézőtér széksorait, s csak egyetlen lámpa gyér fénye világítja meg a leeresztett vasfüggönyt. Puha szőnyeg, sötétlő páholyok gyűrűje. Az ember akaratlanul is halkabbra fogja szavát. Már leszerelték és éppen fóliába csomagolják a többmázsás bársonyfüggönyt, a büféből elvitték a presszógépeket, kulcsra zárták az öltözőket meg a próbatermeket. Visszhangosan kopog a cipősarok a folyosókon. Bejárva az épület zegét-zugát aztán kiderül: nem mindenhol állt le a színház élete. A színpadon az állandóan megújításra szoruló padlózatot javítják, a varrodában új kosztümök szabásmintái fölé hajolnak az arcok, a díszletkészítőknél pedig szorgos kezek már össze is illesztették a jövőre felújításra kerülő Gioconda díszleteinek kereteit. Sokan dolgoznak máris a következő szezon előadásainak előkészületein a látszólag elárvult falak között. Mondják: javítottak a produkciókat kiszolgáló színpadi gépezeten is, amelyre az utóbbi időben annyi panasz volt. S amely talán már hibátlanul működik majd. Meglátjuk. Vezérlőpultja mellett egyelőre üres a szék... Diósi Imre és Szomory György riportja Lepel borítja a nézőtéri széksorokat 18