Színházi Élet, 1917. november 4–11. (6. évfolyam, 45. szám)
1917-11-04 / 45. szám
vi. évfolyam TZÏT november 4-től november 11-ig SZÍNHÁZI ÉLET 45. szám Hirdetések díjszabás szerint Szerkesztőség és kiadóhivatali ELŐFIZETÉSI ÁRAK kotta-melléklettel: Budapesten és vidéken Egész évre . 70.— K Félévre . . 10.— K Negyedévre . 5.— K Egy számára : Budapesten CZC és vidéken JJ fillér ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR ERZSÉBETKÖRÚT 24. Telefon: 34—97 Szerető" ^fj^fcródy Sándor az évad hőse. ffUffm Bárhová megyünk, bármelyik M Í AW budapesti színházba látogat •MitiínBl· tunk el, az ő érdekes, külön* álló egyéniségével találjuk magunkat szembe, a szinlapokról az ő neve kö* szönt bennünket, a moziplakátok Bródy*darabok előadását hirdetik. Bródy Sándor uralkodik és vezet ma az egész vonalon. A Nemzeti Szinház* ban „A dada" sorozatos előadásai vonzanak telt házakat, a Vígszinház* ban „A tanítónő" és a „Timár Liza" keltek új, diadalmas életre, az Opera* házban nagy érdeklődéssel várják .„Vitéz László" című pantomimjének szövegét, amelyet Bartók Béla fog megzenésíteni, a Magyar Színházban pedig most került előadásra legújabb műve — „A szerető". Bródy Sándor írói fantáziáját eddig is, minden darabjában, egy női típus megrajzolása izgatta. A falusi pap be teges, érzelgős, szerelmes kislánya, Hófehérke, az okos, józan kis tanító nő, a modern hiszterika, pesti Timár Liza, a faluból városba szakadt cseléd és most a jó családból való, okos, szép leány, aki egy nagy úr kedvese hogy az a nagy úr elveszi őt feleségül. Bródy Sándor legifjabb hősnőjének, Petrov Annának, az a tragikuma, hogy lelkének feltörekvése, akaratá* nak bilincsekből való kiszabadítása * mellett sem tudja magáról lerázni a nyárspolgári morál béklyóit, elveket. FUDAK SARI — Anna Magyar Színház: „A szerető". Strelisky felv.