Színházi Élet, 1918. január 13–20. (7. évfolyam, 3. szám)

1918-01-13 / 3. szám

2. oldal SZÍNHÁZI FILET halványan emlékszik a színházi kri­­tikáira, a cikkeire és a novelláira és sejtelme sincs róla, hogy az Inkoge­nito mögött, amit a Vígszínház fő­­rendezőjének maszkja alatt el se tudna képzelni, egy brilliáns magyar újságíró s mindenesetre egyik legfino­­mabb tollú, legválasztékosabb hangú és páratlanul originális író rejtőzik. Ez tudniillik Jób Dániel, egy nagy­­szerű újságíró, egy egészen egyéni és senkihez nem hasonló és nem hason­­lítható, eredeti tehetségű író. Nem is tudhatják azt itt Pesten, hogy az író, amikor szüksége volt rá, mit adott el, mit árult el s mit vesztett el, amikor a Vígszínház főrendezőjének egyébként fényes állását elfoglalta. A talentum­már csalta meg, amikor cserbenhagyta a tollát, az egyetlen szerszámot a vilá­­gon, amihez a szívnek is köze van. Ennek Jób Dániel most már nyolc éve, hogy egy szép napon a Víg­­színház főrendezője lett és nyolc hosszú éve fájdalmasan és a hiány érzésével nélkülözzük az ő gondos és értékes írásait. Azokat a legmagasabb mértékkel bátran mérhető novellákat, amiknek egy gyűjteménye, az Ifjúkor című kötet szűkmarkú, szerény, de monumentális dokumentuma egy igazi író-művésznek. Nyolc éve, hogy nem olvashatjuk a színházi kritiká« kat, amelyeket esztendőkön át írt Jób Dániel a Magyar Hirlap tárcarova­­tába. A kritikának abban a sivár sze­­génységében, ami nálunk mintha csak most kezdene valahogy megtolla­­sodni, ezeknek a­ kritikáknak az el­­maradásáért a legnagyobb vétek. Újságírónak is az elsők között levő volt Jób Dániel. Emlékszem a riport«­jaira, nevezetesebb akcióira, fonto­­sabb cikkeire. Egy professzor precíz óvatosságával és megfontolásával, egy költő gazdag és pazarló könnyelmű­­ségével írt egyszerre és mindig és minden írásában volt valami Jób Dá­­niel, valami, amit más nem tud, ami ő maga. Egy riportot írt egyszer egy méregkeverő gróf bűnperének főtár­­gyalásáról. Remekmű volt az egyszerű törvényszéki tudósítás. Egyszer, egyéb híjján elutazott Ischlbe és leírta az öreg Ferenc Józsefet. Láttam egyné­­hányszor a meghalt királyt, láttam egy sereg portréját, fotográfiáját és olvastam róla tudományos monogra­­fiákat. Jób Dániel könnyű és egyszerű hangú riportjában — egy helyütt, ahol leírta Ferenc Józsefnek a tábor­­noki gallér fölött vörös és kopasz tar­­kóját — ebben jobban benne volt az öreg császár és király, mint minden portrén, fotográfiában, essayben, mo­­nográfiában és biográfiában. A Vígszínház — úgy látszik — a nyolc év alatt megismerte főrendező­­jét, legalább a megbecsülés, ahogyan az őszi vihar­t színre hozzák, ezt mu­­tatja. A lehető legkitűnőbb előadás­­ban, a lgjobb szereposztásban és a legpazarlóbb kiállítással kerül színre Jób Dániel darabja, januárban, a leg­­jobb színházi időben. A legelső mű ̋­vészek játsszák a legkisebb szerepe­­ket is. A díszleteket a nagyszerű Fa­­lus Elek tervezi s az ő művészetének Tiszkos konkurrencia. Autogramms délelőtt a „Színházi Élet" boltjában.

Next