Színházi Élet, 1918. április 7–14. (7. évfolyam, 15. szám)
1918-04-07 / 15. szám
9. oldal jó ötlettel és áldozatkészséggel segíteni, ez azt hiszem, sokat használna a magyar filmek külföldi sikerének is. NÉ** É1 H tt >« nHj^Kt^hl* ¥» > HM SZÍNHÁZI ÉLET Hogyan öltözködjék a mozi színésznő? Irta: Lenkeffy Ica " Ha igaz az, hogy a ruha teszi az embert, úgy a filmen kétszeresen igaz. Hiszen a filmen elsősorban a megjelenésével, az exteriőrjével hat a színész. Akárhányszor láttunk régebbi filmeket, ahol a divatjamúlt toalett nevetségessé tette a legkomolyabb filmdrámát is. A filmszínjátszás haladásával együtt fejlődött az öltözködés technikája. Nem igaz, hogy minden jó ruha jól hat a filben, mert eltekintve a fotográfiai hatás követelte színkorlátozásoktól, vannak oly szabású ruhák, amelyek az alakot a képen előnyössé vagy előnytelenné tudják tenni. Az ügyes és munkáját értő film* rendezőnek nagy gondot kell fordítania a szereplők öltözködésére, mert egy toalett nemcsak az illető szereplőnek a darabbeli egyéniségét, hanem a miliőt, a napszakot, a jelenetnek bizonyos alkalmi jellegét is aláfestheti, kifejezheti. Különösen az olasz és amerikai filmeken bámulhattuk meg az öltözködés nagy*szerű bravúrját és ami a legfontosabb: az eleganciáját. A szépen fejlődő és izmosodó magyar filmgyártás sajnálatos betegsége: a tö* megjelenetek szegénysége, ruházatlan* sága. A magánszereplők, akik többnyire jónevű és jól öltözködő művészek, feltünően elütnek attól a kerettől, amelyet a gyárak számára a hazai viszonyok produkálni tudnak. Ezen kellene még valami Hogyan festi magát a moziszínésznő? Amikor ö moziszínésznő festi magát, tulajdonképpen ugyanazt a műveletet végzi, mint a fényképész a retussal: eltüntet bizonyos apró szépséghibákat, melyeket a fényképezőgép lencséje , túlzottan erősítve mutatna meg. Egészen más a mozifelvételhez való festés, mint a színpadi festés. Nem szabad elfelejteni mindenekelőtt, hogy a film nem ad vissza színeket, ellenben a fénykép szokásos rossz tulajdonságával elrajzóan reprodukálja azt, amit a felvevőgép a filmre rajzolt. Nagyon óvatosan kell tehát bánni a színekkel, mert számolni kell azzal, hogy a végeredményben csak a tónusérzékek, a fehér és fekete árnyékfokozatai jutnak érvényre. Az ajkat hiába pirosítjuk karminnal, a moziban csak egy fokkal feketébb vonal fogja jelezni a szájat és a szemek alatt hiába teszünk kékes és feketés árnyakat, a film csak maszatos foltokban fogja azokat visszaadni. A moziszínésznőnek tehát egészen máskép kell festenie magát, mint a színpadi színésznőnek. Más festés kell, ha a felvétel szabadban történik, és más, ha szobában, vagy színpadon. A színpadra kilépő színésznő körülbelül mindig ugyanazt a kaliberű világosságot kapja, arfcának festése tehát mindig egyforma lehet, a moziszínésznő azonban kénytelen annyiféleképpen festeni magát, ahányféle a felvétel. A mozizásnál tulajdonképpen nem is lehet a szó szoros értelmében vett festésről beszélni. Inkább kis kozmetikai javításról van csak szó, amelynél a legfontosabb az, hogy az árnyékok eloszlása arányos, egyenletes legyen arcon és közei-felvételeknél ne legyenek túlságosan láthatók a pórusok. A festést nem lehet tanulni, csak a gyakorlat hozhatja meg a kellő eredményt. Anynyi azonban bizonyos, hogy a színészet egyik ágában sem érvényesül jobban az alábbi megállapítás mint a mozizásnál, hogy t. i. ahhoz, hogy a színésznő jól fessen a filmen, kell, hogy jól is tudjon festeni. Corthy Mira: Az első ballett bemutató (ismeretlen címmel) 1811. okt. 20-án volt Pesten.