Színházi Élet, 1918. június 9–16. (7. évfolyam, 24. szám)

1918-06-09 / 24. szám

VII. évfolyam 1918 junius 9-től junius 164. Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR Hirdetések ELŐFIZETÉSI ARAK kotta­ melléklettel ; Budapesten és vidéken Egész évre . 32.— K Félévre Negyedévre . 16.50 K 8 50 K Oft Egy szám­ára Budapesten OA és vidéken OA fill. ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP MEGJ­ELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL mm. sora 1 korona Szerkesztőség: Erzsébet-körut 24 telefon 34 97 Kiadó H­ivatal Erzsébet-körut 29 Telefon 74-66 24. szám E­gy napon kezdenek játszani színházainkban a német szi* nészek, a berliniek és a bé* csiek. Úgy látszik, ez hozzá* tartozik a magyar tavaszhoz. Az or­­gonákkal és az akácvirágokkal kinyi* lik égaljunk alatt a német szó is. A szövetség „elmélyítése" idején egyesek aggódva kérdik: egységes lesz tehát a színházi front is, nemcsak a golyónak és a kenyérnek, de a ri* valdalámpának és a pirosítónak arc* vonala is? Mások egy művészi offen* zivatól, frontáttöréstől és felgöngyö* Htéstől tartanak. Ezeknek azt felel* hetem, hogy aggodalmuk sok tekin* tetben túlzott. A német színészek — vagy ahogy ujabban egy nagyon go* nosz baráton— nevezi őket: a török színészek — azok, kik a téli hónapok* ban német hazájukban a „magyar in* vázió"*t szolgálják, magyar írók da* rabjait játsszák németül és ezúttal nekünk is magyar darabokat hoznak tarsolyukban, sőt az egyik társulat* nak, a berlininek az igazgatója is ma* gyar. Szóval náluk már a magyar vezényszó alatt folyik a munka. Ró* bert Jenőt nem is ugy ismerem, mint aki szeretné elnémetesiteni a világot. Legkevésbé pedig ezt a várost, ame* lyen már különben se fogna a német szó bacillusa. Múltkor — mert a bécsi szinészek­­ már viziteltek egyszer nálunk — be* ültem a szinházba és egy német elő* adás alatt figyeltem a budapesti kö* zönség magatartását, örömmel ta* pasztaltam, hogy a nézőtér úgy te* kintett rájuk, mint idegenekre, kö­­rülbelül úgy viselkedett, mint valaha a boldog békében a francia, vagy olasz vendégjátékok idején, tapsolt, vagy meghatódott, de a német szó veszedelmes, majdnem családias va­­rázsa már megszűnt. Elmúltak azok az idők, mikor a felvonásközökben a páholyokban és a zsöllyékben csak óbudai arcokat, józsefvárosi szőke lányokat, öreg ferencvárosi polgáro­­kat láttunk, akiket a ,,Psatt*Karinka* turen", a „Muskete" és a „Fliegende Blätter" lapjairól ismertünk. A puha, gömbölyű, édes bécsi nyelvjárás, vagy a práteri kupié se csiklandja többé ismerősen a fülünket. „Ofen*Pesth"- et nem lehet feltámasztani. Aztán valljuk be, hogy a „der, die, das"-szal már majdnem mindnyájan hadilábon állunk. Az uj nemzedék könyvekből biflázza, keserves és verejtékes né* met órákon és a zúzmarás apáknak, vagy az ősz anyáknak sincs már né* met emléke, melyet a német sziné* szek, mint veszedelmes varázslók, fel* ébreszthetnének. Egy időben éppen az emlékezésnek ez az édessége tette jogosan és okosan tilossá a pesti né­­met szót. Ekkor mindenki ijesztően tudott még németül, azaz bécsiül. Aki DER DIE & DMS ima KOSZTOLfIJVYJ DEZSŐ

Next