Színházi Élet, 1918. november 3–10. (7. évfolyam, 44. szám)
1918-11-03 / 44. szám
12. oldal SZÍNHÁZI ÉLET is. Ha tehát azt nem is merném mondani, hogy Jászai Írónak is olyan nagy, mint színésznőnek, az ő írói és gondolkodói értékét is a mindennapi dilettáns tizmuson magasan felülemelkedőnek tartom. Most egy egész kötetnyi tanulmánya, elmélkedése, feljegyzése s más efféle irása jelent meg könyvbe gyüjtve, ki le*«het élvezni tehát alaposan az ő irásművészetének jelességeit. „Szinész és kö* zönség" a könyv címe s felvonul benne a szinészi élet és szinészi alkotás tömér* dek érdekes problémája. Legelsősorban azon a kérdésen tépelődik, vivődik és gyötrődik a művésznő, hogy művészet*e egyáltalában a színészet. Aztán a szerep* alkotást, a szerep megjátszásának kiala* kulását taglalja, egy cikkben a színészet átalakulásáról panaszkodik, később a szí* nész társadalmi helyzetét mérlegelgeti s általában majdnem mindent, ami ezen a pályán égető, sorra veszi. De nem szoro*san szinészi kérdésekről ir csupán: bőven s vissza*visszatérőleg ir a divatról, a hir* lapirásról, a kritikáról s a feminizmusról is. Persze mindezt át és átszőve egyéni élményekkel s szinészi vonatkozásokkal. Mert írjon és szóljon Jászai bármiről, sohse feledkezik el arról s sohse hagyja, hogy az olvasó elfeledje azt, hogy ő színész. Túlzás volna olyasmit mondani, hogy ez a nagy színésznő nagy gondolkodó. Sőt, olykor mosolyogni lehet azon, hogy egy-egy nagy kérdést milyen naiv kezdetlegességgel ragad meg. A szíve nagy ügyét, azt, hogy: művészet*e a színészet, például. Itt, mint valami dogma előtt bo* rul le az előtt az iskolakönyvi tétel előtt, hogy a színészet nem igazi művészet, mert nem produkál, hanem csak repro*dukál. Mintha az ilyen megkülönböztetések matematikai tételek volnának, amelyek csalhatatlan kiindulási pontul szolgálhatnak. A műfordítás is másodlagos dolog s előfeltételül megköveteli egy költői mű létezését s mégis nem lehet vitás, hogy művészet. Fontos különben is az, hogy a színészet nagy és szép do*log, ha esetleg nem is egyenrangú az iro*dalommal. Ha azonban nem is mély és erős elmélkedő Jászai, megvan írásainak az az előnyük, hogy mindannyi magán viseli az átéltség, a szivből*szakadtság eleven melegét és szinét. S az nagy va* rázs! Mert ha azt a sok érzést és meg* figyelést, amit ő szinészi működésének köszönhet, nem is tudja mindig egy iskolázott elme biztosságával helyesen érté* kelni, az, hogy ő elmondja és ahogyan elmondja, emberi és szinészi dokumen*tum rangjára emeli ezeket az érzéseket és megfigyeléseket. S ezért aztán sohse unalmas, amit i s főleg azok számára, akik a színészetről gondolkodnak, becses adattárul szolgálhat. Mi tagadás, a művésznőben van egy jó adag elégedetlenség a mai világgal, a pályájával, a közéleti és művészeti fejlődés irányaival. Ez olykor igazságtalanságokra s naivitásokra is ragadtatja. Egy cikkében, melyben a szegény Desprésről szedi le a keresztvizet úgyis mint testi jelenségről, úgyis mint mű* vészrtőről, kijelenti, hogy ilyesmi, már* mint egy*egy ilyen — szerinte — abszo* lut tehetségtelen egyén felmagasztalása és nagysággá emelése csak a szinészet terén lehetséges. Megnyugtathatom vagy még jobban elszomorithatom a művész* nőt — bár az ügy lehet vagy tizenkét éves s igy ma már aligha érinti kedélyét — azzal a megállapítással, hogy minden művészet s az irodalom terén is nem csak lehetséges, de gyakori is az ilyesmi. A silány, az üres, sőt a torz is minden BÁTHORY GIZA Magyar Színház: „Majd a Vica!" Angelo felv.