Színházi Élet, 1918. december 22–29. (7. évfolyam, 51. szám)
1918-12-22 / 51. szám
VI. évfolyam 1918 december 22-től december 29-ig 51 szám. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR Hirdetések mm.sora 1 kor. 50 fil. ELŐFIZETÉSI ARAK kotta^melléklettel: Budapesten és vidéken Egész évre . 50.— K Félévre Negyedévre . 25.— K 12.50 K Egy számára Budapesten és vidéken .. . KA,N C'l^ÉN ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP Szerkesztőség Erzsébet körút 24 Telefon 34 - 97 Kiadóhivatal Erzsébet^körút 29 Telefon 9—'S A jegypénztár száma: 74-66 / ' ff Hiába faggatsz, nem tudom elmondani az élettörténetemet. Nem nagyon nézek vissza rája. Inkább a következő napot nézem és a többit, ami volt — pedig most már van jó egynéhány napom — csaknem elfeledtem. Fel kell ráznom magamat, bele kell ütköznöm valamibe, hogy emlékezzem, mi is volt, hogy is volt. Nem sajnálok semmit, ami buta vagy fájdalmas volt az életemben, nem vagyok büszke semmire, nem akarok megismételni semmit. Úgyis tudom, hogy nem lehet. Éjszaka néha, ha reggelig álmatlanul forgok az ágyban, egy-egy kellemetlen emlék fellázít magam ellen és szeretnék felfordítani a tehetetlenségtől, hogy jóvá nem tehetem. Asszonyok jutnak az eszembe, akikről ma tudom, hogy — akkor, amikor, de volt egy pillanat, mikor — a közelükbe, egész a közelükbe férkőzhettem volna. Abban pillanatban nem ismertem fel a szerencsét és tovább mentem. Érett volt a a szőlő és nem szüreteltem le. Nem tudtam, nem ismertem fel, hogy érett, megzavarodott a látásom, gyenge volt a kezem, és ma minden hiába. Mondák: a másvilágon ezért bűnhődésem leszen. De ez a bűnhődés se kellemetlen, azt mondják. A gyenge kezemmel, azzal, hogy nőies ujjam, keleti, asszonyos fogásom volt, azzal egész bizonyosan elrontottam az életemet. Nem fogtam meg erősen a dolgokat, megsimogattam, megpiszkáltam, elfáradtam, tovább mentem. Nem lettem semmi. De nem is tudom, akartam valami lenni. Élni bele az életbe, napról-napra, programm nélkül, cél nélkül, ez volt az egész. De nagyon jó volt. Borzasztóan szép az élet, és az enyém különösen az volt. rettenetes szenvedésekkel, igen nagy gyönyörűségekkel teli, most már megmondhatom, most már nem veszíthetek rajta: jelentősége van, súlya van, érdemes. Csak az a fontos, úgy látom, hogy játéknak kell venni azt, ami komoly és komolyan azt, ami játék, szóval nem fontoskodni, élni a vérünknek, kiélni a gyönyörűséget és nem elfutni a kíntól. Kérlek téged, barátom, nehogy kísértésbe hozzál és itten hamarjában biográfiát mondjak. Jobb tán, ha csak egyetlenegyet kiszedünk százezer vonzódásomból és arról elbeszélgetünk itten a szobádban, nagy bajban voltam mindig a színészettel. Hogy arról diskuráljunk, ami téged is, engem is ebben a pillanatban, ezen a helyen a legjobban érdekel. Olyan korán, hogy szinte szégyellem elmondani, egész kis gyerekkor romban izgatott az úgynevezett színművészet. Ugy nyolc vagy kilenc