Színházi Élet - 1919/41-42. szám

SZÍNHÁZI ÉLET «­. ~ Direktoraikat nem interjúvolják meg fürge riporterek, bemutatóikról nem cikkeznek hasá­bokat a lapok, primadonnák és derék sokat dolgozó színészeik nevét nem kapja szárnyára a világhír. Egyszerű, lelkes közönségnek köz­vetítik a „művészetet". A művészet szót, ezt a szent fogalmat talán nem is kéne macska­körmök közé iktatni, mert e kis csarnokok áhitatos közönségének bizonnyal művészet az, amely a bonyolult gépezetek nélkül dolgozó, becsületes kis színpadról a szívükig zenél. Ez a közönség oly feszültséggel és odaadással lesi a színes játékok hol kacagtató, hol könny­csordító akcióját, hogy ezért a, mesterkéletlen és receptív élvezni tudásért, akár a nagy kő­szinházak estélyiruhás, frakkos publikuma is megirigyelheti. Írni kell egyszer ezekről a szerény kis színházacskákról, amelyek — félre minden­­ cinizmussal — a komolyabb mulatságokhoz melegítik az egyszerű, pallérozatlan szíveket. Körutazásunkat a Kis Színkörben, a feledhe­tetlen Kornél színházában kezdtük meg. Ez a kommün alatt csendben elköltözött szere­­­tetreméltó művész sok-sok derűs délutánt szerzett az ő hűséges közönségének. Ki ne emlékeznék a hintáslegények, pesztonkák, ro­konszenves csibészek atmoszférájában játszó ligeti mókáira, amelyeknek szövegét, verseit, sőt nem ritkán zenéjét is ő maga írta, ő ren­dezte őket és ő maga játszotta bennük a fő­szerepet. Mert, hogy mulatságos arca, őszülő haja, lobogó nyakkendője örökre eltűnt a szín­ház környékéről, egy kedves, megszokott szín­nel lett szegényebb a liget palettája. Jegyet váltottunk és beültünk a nézőtérre. Hét bizony, ne hímezzünk-hémozzunk, nem volt táblás ház. Pedig a kalendárium vasárnap­ról beszélt és a nap meggondolatlan bőkezű­séggel tékozolta a meleget, ahelyett, hogy eltett volna belőle decemberre, amikor is na­gyobb szükség lesz rá. A jegyszedőnő levette a pápaszemét, hogy jobban láthasson bennün­ket és azt mondta : „Ja bizony, szivem, nincsen pénze a népeknek, az van benne, kevés a pénzük nekiük !" .De azért a mezítlábas élő büffék rendületlenül kínálták a kristályvizet, cukorkát, finom svájci tejcsokoládét, de nem igen volt keletje, öt koronát volt szívük el­kérni egy darabka vajaskenyérért, igaz, hogy a vajba beleragasztottak egy harapós zöld­paprikát, de ez igazán nem enyhítő körülmény. Alig csengettek tízszer-húszszor máris meg­kezdődött az előadás. A Pillangó kisasszonyt játszották, Belasco egyfelvonásosát. A zenekar nyitányul Puccini muzsikájából szemelgetett, durrogtak a csodás melódiák a gyatra kis orkeszterből és megillették a szíveket. Egész elérzékenyültem, hogy Puccinit hallhattam a ligetben. A prológust Lónyai Ferike mondta, vagy inkább szavalta el. Kicsit selypített a mű­vésznő, de az nem baj, a Törzs is selypít. A ligeti Buttel­flyt Cs. Barna Manci, a ligeti Pinkertont Skultéty Béla játszották, mit mond­jak, egész kedvesek voltak. A többi szere­peket Som­ossy Benée és Gárdosi Lajos szavalták. A közönség osztatlan unalommal figyelte a Kotányi-féle legyezőkkel gazdagon felviszített színpadot. „Na, ijen hüjeséget se pipáltam még !" nyilatkoztatta ki a hátam mö­gött egy szakácsné, így mondta : „pipáltam". Hátranéztem. Elhiszem neki, hogy pipált. Bár nekem lenne olyan bajuszom, mint neki van. Hogy a darab élénkebb­­legyen, a kis Pil­­langó egy csodaszép betétet énekelt bele, kár, hogy Puccini nem volt jelen, talán beszőhette volna valahogy az operája partitúrájába. Az örökszép refrént fel is jegyeztük, így hangzik : Csókolj, csókolj kis babám Csókod nékem édes üdvöt ád Csókolj, csókolj igazén Ez a földi boldogság. Ezt a dalt a közönség helyeselte. Második állomásunk a Magyar Műszinkör volt, a pesti háztartási alkalmazottak kedvenc találkozóhelye.­A nézőtér oly zsúfolt volt, mint egy újpesti villamos. És micsoda tropikus ég­hajlat ! Az ember önkéntelenül is kókuszpálmá­kat, beduinokat és struccokat keresett. A vé­kony deszkafal úgy ontotta a meleget, mint egy tüzes vasaló. Mit nem adnánk a télen egy ilyen jól fűtött lakásért ! Az eltikkadt szakács­nék és pihegő mindenesek mohón nekiestek a friss melegvíznek, amit rövidnadrágos őr­angyalok tálcán hordoztak elébük. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék