Színházi Élet, 1919. november 9–15. (8. évfolyam, 47. szám)
1919-11-09 / 47. szám
VII. évfolyam 1919 november 9-től november 15-ig el ÓFIZETÉS! ÁRA: suanfrueten us vidékei Censurat: Dr. Muresian 47. szám Venvedévr © . . 36. C Egyes szem ara : Budapesten és I. vidéken . . Kietések sza.-sortj 4 korona Ti. > • 1 r Igazán ugy esne jól, hogy egy ilyen levelet, aki lent van a platán alatt, egy ilyet emeljek fel és elküldjem postán Hozzád, hiszen ennél többet és ennél szebbet és inni valóbbat nem is lehet soha de soha levélpapiroson inni. Igen, mikor az ifjúság frontján szenvedtem, akkor emlékszem, egy ősszel az volt az én tervem, hogy bizonyos dámának minden nap egy sárga tölgylevelet küldök majd ban, ez lesz az én levelem minden borítékáldott nap Őhozzá s ez lesz majd az én szerelmi levelezésem. Az ember elunja a maga mániáit, hát aztán az őszökön, amelyek sárga díszkapuik előtt fogadtak, azóta minden őszön ilyen fajta ábránddal időzött a nézésem az esett sárga levelek közt, de persze soha nem kezdtem el a valóságban ezt az őszi levelezést, emlékszem, csak jó sokáig néztem mindig oda a levelek terítékére s esetleg sóhajtottam egyet, mint akinek eszébe jutott valami. Most meg eszembe jutottál Te, igen : Te, csak ne csodálkozz, hát olyan lehetetlennek kell annak itt a földön lenni, hogy eszembe juss így este ! Rád gondoljak, bár véletlenül nem ismerkedtünk meg szemtől szembe s szájtól szájba ? Hiszen az vagy, ami én vagyok, ugyanaz vagy. Te is azt érzed magadban, akit én, azt, aki úggy jelenti magát belülről, hogy: én. Ugye, hogy mindenki azt mondja magáról: én. Mindenkinek az a neve. Mi lehet az? Az az élet, úgy sejlik nékem. Az élet el van osztva a mi millió s millió külön járó testünkben, de az mind ugyanaz az élet. Mint hogy például a bodzavirág fehér gömbjeiben ugyanaz a bodzaillat van. Szivünk, édes mindnyájunk szive ugyanabból a tésztából van sütve, akárcsak egy pékgazda sok-sok zsemlyéje, mind ugyanaz a zsemlyetészta az, csak szétszaggatták annyi kicsi külön tésztára. Igen, hát eszembe jutott, hogy vajon jártál-e most az idén az ősznek az előadásaira ? A sárga jelmezeket élvezted-e, melyekben a fák fellépnek? Azt, amit a fák tudnak, azt a művészetet bámultad-e két szemedből, mint önfeledt színházi látcsövekből? Sem rendező, sem karmester nem látszik az ősz színházában, akik jelt adnának és a fák az éjszakákon suttogva betanult szerepüket egész nap csoda mód könnyeden, édesdeden játsszák és merengve, mintha maguk gyönyörködnének legmélyebben a produkció alatt és áhítatosan, mintha nézők volnának ők maguk is, az egymás nézői. Opera ez, a leveleknek lehullása, mert zenét a nesznek a nesztelen pizzicatoival, ballet ez, mert csupa chassé-croisés csupa entre-chat minden ilia lebbenete a leveleknek a lomb öltözőjéből a föld parketéig és tragédia az ősz, de ideális tragédia, melyben a fák nem halnak meg, hanem üdvözülnek. Szebbek önmaguknál, eszményiek a hervadásba beiratkozott levelek arcái, olyanok azok, mintha stilizált arcképek volnának, mintha volna az ősznek is egy Angeloja, ki varázsos könnyű kezével az arcokra azoknak legszebb reményét teszi rájuk. Nem tudom, volt-e módod elég az őszben, ittad-e mámorait a sárga dicsőségnek, az öröm sárgáját, a kellem sárgáját, a szerelem sárgáját, a bucsu s az álom sárgáját ? Nem tudom, megkapod-e mind a levelet, amelyeket az ősz küld Neked? Mind, mind a mosolyt ezeken a leveleken, mert egy se felejt el esés közben elmosolyodni, megkapod mindezt a kedvedért való mosolyt? Senki nem tud annyi szeretetet adni, mint az ősz. SZÍNHÁZI ÉLET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR Levél Irta : SZÉP ERNŐ Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 39 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma : Telefon: József 121-73 IN. * " f kCNWlARA I f- Jirjj