Színházi Élet, 1920. április 11–17. (9. évfolyam, 15. szám)

1920-04-11 / 15. szám

IX. évfolyam 1920 április 11-től április 17-ig ELŐFIZETÉSI ÁRA : Budapesten és vidéken: 15. szám Negyedévre 60.— K Egyes szám éra : Budapesten . Px és vidéken K Hirdetések mm.-sora 5 kor. SZÍNHÁZI ÉLET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon : József 129 35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 29 Telefon : József 121-73 A jegypénztár száma: Telefon : József 121-72 AZ OKOS VÁROS Irta : KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Szavalóestélyről jövök, melyet né­met színészek tartottak. Útközben hálásan gondolok rájuk. A léleknek — úgy látszik — szüksége van arra, hogy a versek megelevenedjenek előtte és olykor a lázas szavak szár­nyán a magasba emelkedjen, egész az önkívületig. Nálunk ebben nem lehet részem. Budapesten elképzelhetetlen egy színházi­ estély, melyen a színészek kifestetlenül, frakkban csak verseket mondanak, nem tréfás, vagy elmés kuplékat, zenekísérettel, hanem olyan költeményeket, melyeknek muzsikája magában a szövegben található. A szó, a beszéd nemes, önmagáért való művészete évtizedek óta par­lagon hever. Itt ismeretlen annak a muzsikának a varázsa, mely a fogak fehér billentyűzetén zendül föl. Nem szavalunk és nem is akarunk sza­valni. Néha hangversenyen, alkalomkor el-elmondanak egy ünnepi ver­set, szokásból és kénytelenségből, az ismertebb színészeink, akik mint­egy „leadják névjegyüket", néha öt­letszerűen bele is kapnak valamibe, de a meg nemlévő magyar szavaló­stílus megteremtésére eddig semmi komoly, öntudatos kísérlet nem tör­tént. A szavalat alárendelt melléf­oglalkozás. Keserű és félszeg emlé­keket hoz eszünkbe: az iskolái, az önképzőkört és a színiakadémiai vizsgát. De én Kainz­ ra gondolok, akit boldog, bécsi diákéveim alatt gyak­an hallottam szavalni. Micsoda is­teni hangszekrény volt a szájürege és micsoda termékenyítő lázak, mi­csoda hangrobbanások, micsoda tűz­játékok röppentek ki belőle. Hosszú idő multán minden hangsúlya, szem­rebbenése, taglejtése el nem törül­hető emlékként él bennem. Ma is hallom a hangja andante-ját és a zuhatagos szavai prestissimo-ját. Ahogy Goethe egy versét fölépítette és megalkotta, örökkévalót adott. Ő pedig nem áll egyedül. Elődjei és utódjai vannak. Goethe és­ Schiller verseinek nemcsak zeneszerzői akad­tak, de színészei is, akik a hangjuk­kal keltették életre, végérvényesen, a szó Schumann-jai és Schubert-]ei, akik a maguk lelkéből szereztek hozzá egyenértékű muzsikát. Ha megindí­tom az etafonomat, a szobám csönd­jében hallhatom A/o/ss/andalító, hold­fényes hangját. Blümner az expres­szionista színészet eszközeivel nyúl a költeményekhez. Minden évtized, minden német nemzedék új színészt küld a költők elé. Hasonlóan van ez a franciáknál,­angoloknál és olaszok­nál is. Pironkodva gondolom el, mivel dicsekedhet a magyar szavalómű­vészet. Se Petőfinek, se Aranynak nincs külön művésze. Még meg se kísérelték komolyan szavalni a ver­seiket, amint méltó lenne hozzájuk. Holott nemzedékeknek kellett volna versenyre kelni, hogy megszeressék Arany balladáit és egy sajátos elő­adóstílust teremtsenek hozzájuk, úgy, hogy a legismeretlenebb is átmen-

Next