Színházi Élet, 1920. május 23–29. (9. évfolyam, 21. szám)
1920-05-23 / 21. szám
IX. évfolyam 1920 május 23-tól május 29-ig 21. szám ELŐFIZETÉSI ÁRA: n H|H| m ^ —mm jm mJmm ••• Szerkesztőség Budapesten IvlilllAvi C|.|2<P Erzsébet-körút 24 «ja. KifiUinnai BUBI Egyes szém óra: SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS XÎkT't 29 és W_ékenK 5. MŰVÉSZETI HETILAP "telefon/ H d t'sek MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL A^plItirs L.: mm.sora 5 kor. Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR. NYÁRI DARABOK Írta: SZOMAHÁZY ISTVÁN Évtizedeken át külön műfaj volt a nyári darab és külön egyéniség a nyári szerző, aki a szalmaözvegyek, a kis barátnők s a többi itthonrekedt korhely irodalmi igényeit kielégítette. Nagy igénye ennek a vidám népségnek nem igen volt. Néhány fülbemászó dal, egy-két csoportjelenet, melyben trikóba bújt szép leányok sürgölődtek a színpadon, pár szójáték, melyért télen, tisztességes társaságból kidobták volna az embert: ennyi volt tartalma és vonzóereje a nyári darabnak, melynek szerzője sohase pályázott arra, hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai közé megválasszák. A nyári szerző az irodalmi értékelésben nem igen képviselt magasabb klasszist a cirkuszi bohócnál, aki szívesen felpofoztatja magát, hogy a közönségnek mulatságos perceket szerezzen. Régebben, mikor a kánikulához kötött műfajnak még külön írói voltak, akiknek egyébként semmi közük se volt az irodalomhoz, maga a kritika is alkalmazkodott a júliusi nívóhoz : a műbírálatot nem az akkreditált téli kritikus írta, hanem egy-egy dilettáns ifjú, aki egyébként a lósport vagy a báli referádók rovatában szerzett babérokat magának, vagy aki egyikmásik munkatárssal való rokonsága révén hozzá tudott jutni a színkörök szabadjegyéhez. Az újságok nem nagyképűsködtek a nyári bohózatok szerzőivel, nem vártak többet tőlük, mint a varieték íróitól, akik maguk sem hitték, hogy az irodalommal közösségük van. Az ilyen színházi darab, egy merész kánkánlépéssel, felrúgta az összes dramaturgiai szabályokat, felrúgta a logikát, sőt a józan emberi észt is, s csupán előjátéka, hangulatkeltője volt a zöldben elköltött idei libának, a fejes salátának, a bowie-nak és a budai trombitás-zenekarnak, mely a nyári éjszakákon a pesti kiránduló dobhártyáját átlyukasztotta. Volt egy idő, mikor a szalmaözvegyek csak azért jártak a színkörökbe, hogy a színpadon izgató kis nők közül vacsorázó társat válasszanak, hogy a liget fái közt vagy a Horváth-kertben egy lengén öltözött tündérrel eszméket cseréljenek. Mit bántak ők, hogy az első felvonás nincs semmi összefüggésben a másodikkal, s hogy a harmadikért, normális viszonyok közt, nyugodtan a bolondok házába csukhatnák a költőt? A logika, a drámai megokolás, a jellemrajz, a miliő-festés csak a zord évszakban érdekelte az irodalom barátait, huszonnyolc fok Beaumurnél az ember nemcsak a mellényét hagyta otthon, hanem az irodalmi igényeit is. A csók, mely a lombos fák árnyékában elcsattant, az ingujjas pincér, aki sült libát hozott a Három ropogósra nyolcas-ban, a kucséber, akitől gyomorémelyitő cukorkákat lehetett nyerni a kedves számára , elriasztotta a Plautus és Arisztofánesz szellemét. A Girardi-Jcalap alatt elhallgatott a kritika s a műítész, aki januárban összevont szemöldökkel ült zsöllyé-