Színházi Élet, 1920. augusztus 29–szeptember 4. (9. évfolyam, 35. szám)

1920-08-29 / 35. szám

SZÍNHÁZI ÉLET 10 Hétfő délután öt óra felé járt. A szerkesz­tőség tagjain különösen nyomott hangulat vett erőt. Ilyenkor szokott jönni Zugligeti. És csakugyan. Pár perc múlva már itt volt. — Uraim! Ma elindultam! — mondotta. — Hová, hová, hová, hová ? — énekelte az „Ezüst sirály"-ból a szerkesztő. — A halhatatlanság felé ! Borzas haját végigsimogatta, aztán hirtelen zokogni kezdett : — Oh, hány évig vártam erre a nagy napra ! Mennyi álmatlan éjszakát áldoztam érte! Ön nem volt hiába. Pár nap múlva az egész világ ismerni fogja nevemet és naggyá teszem a „Színházi Élet"-et is. A szerkesztőség tagjai kezdtek kifelé som­fordálni. Zugligeti azonban egy merész ug­rással elállta az utat. — Szerencsétlenek ! Legyenek boldogok, hogy hallhatják, amit mondok! Megadtuk magunkat sorsunknak. Ő pedig így kezdte : — Steinach holnap reggel, amikor olvasni fogja az én találmányom hírét, öngyilkos lesz ! Tönkre tettem őt ! Feltaláltam a kormányoz­ható életkorszérumot. Ez­zel a szérummal bárki ön­magát olyan korúvá ala­kíthatja át, amilyen épen neki tetszik! Az öreg,­­ha akar, fiatal, a fiatal öreg lehet. De ez még semmi ! A sovány ember kövér lehet egy perc alatt, kövér sovány, az alacsony a magas, a magas alacsony. Hát mi ehhez képest Stei­nachnak az a vacak talál­mánya ! Jól tudom, hogy önök kétkednek, de nekem bizonyítékaim­ vannak. Ma reggel óta folytattam kísérleteimet. És az ered­­­mények igazolnak engem, íme, győződjenek meg róla. Kísérleteim eredményéről azonnal fényképfelvétele­ket készítettem. Még­pe­dig olyan emberekről, akikről tudtam, hogy ér­dekelni fogja önöket. A Ilosvay Rózsi és Szécsi Ferkó, akik meghíztak (Zugligeti felvétele)

Next