Színházi Élet, 1920. október 24–30. (9. évfolyam, 43. szám)

1920-10-24 / 43. szám

38 SZÍNHÁZI ÉLET 38 MACCÓ, MI VISJÍG? MAGYAR MŰVÉSZEK IDEGENBEN.Balogh Ernő, a budapesti Operaház volt korrepeti­tora, később a Medgyaszay-színház karmes­tere, mint annak idején megírtuk, kivándo­rolt, hogy a messzi idegenben becsületet szerezzen a magyar névnek. A berlini lapok most csupa elismeréssel írnak Balogh Ernő berlini önálló zongorahangversenyéről, ame­lyet november 2-án fog megismételni. Könnyű hangszerelésű dalai a „Rakete" műsorán is szerepelnek. Valetti Róza a német főváros legkedvesebb sanzon-énekesnője énekli siker­rel Balogh Ernő szerzeményeivel. A „DÁMA" új szezonja az egyéni divat jegyében indul. A fővárosnak ez a legfino­mabb és legelőkelőbb szalonja épp úgy, mint Páris és New­ York, már régóta szakított az­zal a túlzottan kereskedelmi szokással, hogy tucatszámra tartsa raktáron a jövendő divat alkotásait. A „Dáma" beszerezte a legkivá­lóbb, legritkább anyagokat, de ruhát, kalapot csak akkor készít belőle, mikor azt a vevőn kipróbálva, meggyőződ­ik róla, hogy kreációja teljesen simul a vevő alakjához, arckifejezé­séhez, egész stílusához. Kis háziköntöstől a nagy estélyi toi­leteig, a kis himalája-sap­kától a luxus paence kompozícióig mindent készít a „Dáma", melynek állandó vevői Pé­chy Erzsi, Kökény Ilona, Magyar Erzsi, Bäcker Bébi. A „Dáma" szalonja Váci­ utca 11. b. számú házban van. MAGYAR OPERAÉNEKESNŐ SIKERE KÜL­FÖLDÖN. Heller Margit operaénekesnő, aki a Városi Szinház ösztöndíjas tagja volt és a Budai S­ínkörben is fellépett főbb szerepek­ben, nemrég külföldi hangverseny körútra indult. Eddig Berlinben Stettinben, és a kat­towitzi Apolló Szinházban lépett fel. Opera­áriákat és magyar műdalokat énekelt, igen nagy sikerrel, mint azt a külföldi lapok írják. A művésznő most Hollandiába készül, a m­űvész világ kedve­s rózsaszín körömlakja Cr Kapható minden drogériában és illatszertárban 00 C­EZARINA III. II Hui lirai Estélyi-Utcai-Tánc- és Színpadi-Cipő Művészi kivitelben jutányosan kapha­t himzett és összeállított, valód venszzel, filevel disil­ett csodaszép szo­reorok, függönyök ágyteritök, kisebb és na­gyobb, csinke-, tüll-, arany­, ezüst-, brokát­asztal és zongorateritök. II., ZARDA-U 45. TELEFO* 130—44. Francia d­pGúruöax Budapest, IV. ker. Uáazi-utca 35. «Ja PARISH­­»N Rouge jJBS Cocottei PESTEN IS — Fords­ín után nem tűnik el Naponta egyszeri használat Gyártja Sphinx művek részv.-társ telefon: 128—00 Kérfe mind­enOti $ eiyemitarisnyáit is megjavítja félcipőben hordhatóan a TERÉZVÁROSI HAROTAJAVITO iy Kírály-utca 80 (Királyszinházzal szemben ) «•«" i/Í. arrógepeket «Viadok ulaté használtat. Krautz Imr» va­sgépkereakedd Budapest, VIII., B8k« SzIárd­ u.6 Viszonteladóknak engedmény ! Hoisy tudraaz.it .induiacioval, hídjmusas, minikűr, sz p­s­ Rápolas és­­ agykezelés. Mérsékelt árban elsőrangú m­un­ka. Tanítványok teljes kiképzésre felvétetnek. Cím: Szántóné, VI., Horn Ede-in­a 12. sz. a ROYAL-APOLLOBAN rgy Sphinx Étkezés Szabni, varrni tanitok mak&ritdnulásra tankömy­vem kap ató varrónőknek B. GEIGER ETELNÉL, tanulóknak külstntanfolyani Károly-körut 10 szám különlegességek­ nagy v­álasztékban C­afayelle DON BONNER­IE FLORIS néhány előkelő Üzletben kaphatóki CSOKOLAOÉ­KOionuG'SSÉCEI

Next