Színházi Élet - 1920/44. szám

Földes Imre „lánya" A Belvárosi Színházban a jövő héten ke­rül sor az első, hogy úgy mondjuk „téli" premierre. Ekkor mutatják be Földe­s Imré­nek „A lányom" című három felvonásos víg­játékát. „A lányom" tulajdonképpen a csitri lány és a meglett ember szerelmének prob­lémája. Főalakja Éva, egy tizenhatéves fruska, aki kora gyermekségétől kezdve Jánosnak a ház barátjának közelségében nőtt föl. Ez a közelség olyan meleg vonzalmat ébreszt benne, hogy szíve sugalltára hallgatva azt hiszi : János az apja. Gyermeki örömében el is költözik a házibarát lakásába. Persze Já­nos tudja, hogy ez a helyzet hazug, ösztö­nösen menekülni akar a lánytól, amit úgy próbál elérni, hogy Évát unokaöccsével Dé­nessel igyekszik összehozni. A csitri eleinte védekezik a merénylet ellen, aztán mikor látja, hogy ez mástsem használ azt mondja, hogy a felesége lesz a fiúnak. Persze ez a fordulat, mindjárt megoldja a dolgokat. Úgy Éva, mint János ráeszmélnek az igazi ér­zésre, amely kettőjüket összefűzi és a csitri boldogan ugrik a nyakába. Megkapóan érdekes, amellett igen mélyen­szántó cselekménye van a „Lányom"-nak amely a legművészibb lélekanalízisnak ad helyet némely jelenetben. Valóban hatalmas méretű és komplikáltan sokrétű benne Éva szerepe, amelyben Ilosvay Rózsi fog — a próbák szerint — meglepőet produkálni. A negyvenéves festő érdekes szerepe Harsányi Rezsőnek nyújt kiváló alakításra alkalmat. Dénest, Malány Antal játsza. Gondosan megrajzoltak a darab többi alakjai is, akik kisérőrészét szolgáltatják az érdekes szerelmi történethez. Az újdonság színlapja külön­ben igy fest : A lányom Vígjáték 3 felvonásban. Irta : Földes Imre. Rendező : dr. Bánóczy Dezső. Személyek : Bella — — — — — Pázmánné Lívia — — — — — K. Harmos Ilona János — — — Harsányi Rezső Éva — — — — — Ilosvay Rózsi Demeter — — — — Szeghő Endre Dénes— — — — — Matány Antal Zsófi — — — — — Pappné Az újdonsághoz külömben, amelyet dr. Bánóczy Dezső rendez a színház Pán Jó­zseffel hét nagyszabású díszletet csináltatott. Különösen szenzációs lesz a második fel­vonás díszlete, amely a festő gellérthegyi műtermét ábrázolja. A világ egy nagy színház, melyben a gazdagok páholyt, karszéket kapnak, a középsorsúaknak zártszék vagy földszint jut, a szegény ember pedig kénytelen a keskeny meredek lépcsőn felkapasz­kodni a karzatra. Porzsolt Kálmán, Dukész Jolán, Bársony István, Titkos Ica Andrássy-úti Színház: „A dudormérő" (Angelo fotografia) RÁKOSI JENŐ az Otthon Rákos­i ünnepélyén (Szigethy rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék