Színházi Élet, 1921. október 2–8. (10. évfolyam, 40. szám)

1921-10-02 / 40. szám

lb' SZÍNHÁZI ÉLET INTIM PISTA, ir-e darabot erre a szezonra Heltai Jenő ? — Nem is! De ne ijedjenek meg azért nem is, mert már irt. Befejezte a „Cukrászda" című vígjátékát, me­lyet még ebben a szezonban fog bemutatni a Vigszinház. — Ha már a Vignél tartunk, mondja meg gyorsan, hogy piheni ki Csortos Gyula „A falu rossza" rendezésének fáradalmait . — Csortos nem pihen. Most nagy lázzal és lelkesen Don Juant tanul­mányozza. Ő fogja ugyanis Bataille „Don Juan" jának "címszerepét"ját­szani, s ezért i­s végigolvas minden könyvet, ami csak Don Juanról szól. ő lesz rövidesen a legnagyobb Don Juan-szakértő Budapesten. — Hozzá fogunk fordulni, ha tudni akarunk valamit Don Juanról. Ebben a pillanatban azonban az érdekel bennünket, igaz-e, hogy Fedák visszakészül Bécsbe? — Szó sem igaz! Sőt örömmel értesítem önöket, hogy Fedák itthon marad. Leszerződött egy évre régi szerelméhez — a Király Színházhoz. A Kék mazur századik előadása után János vitéz­ repriz lesz a Király­ban, a címszerepben Fedák Sárival. — Igazán örülünk neki . . . Azon a reprizen mi is ott leszünk. Most mondja meg, mit csinál a Magyar Színház legújabb tagja, Péchy Blanka? — Sok dolga van. Szép szerepet fog játszani a Molnár-újdonságban, azonkívül pedig — válik az urától. — Milyen­­ készülő újdonságokról tud ? — Vincze Zsigmond befejezte ope­rettjét, melynek szövegkönyve Pekár Gyula „Kölcsönkért kastély" című regénye. A „Kölcsönkért kastély" különben nagy sikerrel ment már, mint vígjáték a Nemzetiben is. Ez a Vincze-operett lesz a Városi Színház második operettújdonsága. — Még valami újdonság van ? — Van. Az is operett és szülő­helye a Vas-utca 15\a számú ház. — Ki lakik a Vas-utca 15\a-ban ? — Endrődy Béla, a „Társaság" szerkesztője. A hét egyik estéjén va­csorát adtak Endrődyék, a vacso­rán hivatalos volt Beöthy László, Péchy Erzsi, Somogyi Nusi — de minek is soroljam fel a jelenvoltakat. A tótocskák... Solymosi. Berky Lili, Pataki Renaissance Szinház : „4 tót leány" (Labori felvétele)

Next