Színházi Élet, 1921. október 2–8. (10. évfolyam, 40. szám)

1921-10-02 / 40. szám

4 SZÍNHÁZI ÉLET Három délután kinyomoztuk a Magyar Színház titkát Első délután Előjáték a Lear királyhoz Csütörtök délután négy óra felé elvetődtem az Labella-térre. Ha már itt vagyok, gondol­tam, benézek a Magyar Színházba is, ahol ugyan nincsen ilyenkor semmi, de azért nem árthat meg, ha benézek. Benéztem. A színészbejáró előtt színészek á­ltak, ami nem is olyan szokatlan valami, ha története­sen nem tizenhat órát mutatott volna a kom­plikált közép európai időszáml­ás. — Tessék bejönni, már csengettem, — ha­lottam az ügyelő hangját, — kezdődik . . . — Kezdődik? Ugyan micsoda? — kérdez­tem eeé­g halkan, szinte önmagamtól. —­"Próbára, uram — próbára, — felelte az ügyelő. — Próbára, ilyenkor ? — csodálkoztam és megnéztem az órám. Négy óra volt. — Ügy van, próba van, — mondta az ügyelő. — Mit próbálnak ilyenkor? — Lear királyt. — ? ? ? A Magyar Színházban „Lear király" ? Nem rossz. Ezt megnézzük. S. Bent a színpadon tényleg próbáltak. — A „Lear király" ban ugyebár — ugy van, hogy ... — hallottam Molnár Ferenc magya­rázatát. Egészen titokzatosnak tűnt minden előttem. Délután négy órakor próba. A Magyar Szín­házban „Lear királyt" adják és Molnár Fe­renc rendezi. Töprengéseimtől azután Vajda László igaz­gató és főrendező szabadított meg. — Molnár Ferenc három egyfelvonásosát próbáljuk,— mondta Vajda direktor.— Törzs Jenő játssza a férfi főszerepet és mivel ő a legközelebbi újdonságban, a „Császár anyjá"­ban nincs fog­alkoztatva, délután nyugodtan próbálhatunk. Most csütörtökön, pénteken és szombaton rendelkező próbát tartunk. Min­dennap csak egy darabot veszünk elő és így három nap al­tt végzünk, akkor egy heti időt adok a szereplőknek tanulásra és igy körül­belül tíz nap múlva teljes gőzzel foghatunk hozzá a komoly munkához. Ma az első da­rab Előjáték a Lear királyhoz", megy.. . Ezeket mondta nagyhirtelen Vajda igazgató, aki egyúttal rendezője is a három egyfelvo­násosnak. Annak idején rendezte és a híres Molnár a „Farkas"-t is e darab álomjele­nete óta olyan specialista álom­rendezővé nőtte ki magát, hogy amikor a berlini Les­sing Theater nem boldogult a rendezéssel táviratilag őt hívták e nehéz feladatra, amit egy heti berlini tartózkodás alatt meg is oldott. Vajda igazgatói munkája elszólította meg­ „R­sszabb vagy kilenc tótnál.. Berky Lili, Gózon Gyula Renaissance : „A tót leány" (Labori felv.) Gózon Gyula Renaissance : „A tót leány" (Labori felv.)

Next