Színházi Élet, 1921. november 6–12. (10. évfolyam, 45. szám)
1921-11-06 / 45. szám
.42 SZÍNHÁZI ÉLET Jaj, de jó is a színésznőnek. .. Írta : KÖKÉNY ILONA Ne csodálkozzon, kedves Szerkesztő úr, hogy ezt a furcsa címet adtam ennek a kis cikknek, mindennek ön az oka, aki azt a kérdést intézte hozzám, hogy mit gondolok, a színésznő csinál-e az utcán is divatot, vagy csupán a színpadról irányítja a női öltözködést? Hát, kedves Szerkesztő úr én erre a felszólításra csak egy megelégedett sóhajjal tudok felelni: „Jaj, de jó is a színésznőnek" — sóhajtom én hogy miért, azt mindjárt megmagyarázom. Igen, bizony, nemcsak a színpadon csináljuk a divatot, hanem az utcán is Sőt talán ott még jobban. Ha a színésznő kilép az utcára, vagy elmegy a Girbsandba, vagy részt vesz egy estélyen, mindjárt közbeszéd tárgya. Száz vizsga szem nézi, figyeli, kritizálja ; — elsősorban a toalettjét. Tetőtől-talpig és retour néznek minket — és amit rajtunk látnak, arra azt mondják, hogy az a „divat". És itt már helyben is vagyunk, Szerkesztő úr. Épp ez az, amit mondani akartam. Jaj, de jó is a színésznőnek ! Ha felveszi a nyolc évvel ezelőtti kalapját, azt mondják „divat", ha dühében magára ölti a legrosszabbulját, azt mondják „divat", nem élló ruhajelenhet meg olyan lehetetlen toalett-termékben, hogy az ne keltene azonnal feltűnést, ne válna azonnal divatossá. Divatosak vagyunk mindenben és mindenhogyan. A színpadi kosztümünkben, a legmodernebb és a legrégibb ruhánkban, sőt ha otthon összetákolnánk csekély varrási tudományunkkal egy lehetetlen pongyolát, a civilek talán azt is Angelo-kreációnak néznék. Divatot csinálunk, ha akarjuk, de akkor is, ha nem akarjuk. Csakhogy van köztünk, kedves Szerkesztő úr, olyan, aki nem akarna? Ami a nőket érdekli Mi érdekelheti a nőket egy lét közeledtével? Semmi más, mint egy szép bunda. Mer a bölcs rabbi Akiba megmorda, hogy a nő akkor a legszebb ha nyúlánk hinyetét simun szőrmediz öleli körül. Rabbi Akiba bölcs arany mondásához hozzátehetjük, hogy a 87Őrm bunda - pláne a legújabb szabá u s/őrmebunda — nemcsak a nyúlánk hölgyek szépségét emeli ki, hanem mert a molett, sőt kövér hölgyeknek is jól áll, alakjukat feltűnően tárcsává teszi. Mindezeket összevéve soványnak, követnek a szőrmebunda a legszebb téli viselet. Méghozzá a legdivatosabb viselet, amit a Parisban dúló szőrmibunda- láz is eklatánsan bizonyít. Mindez pedig abból az alkalomból jutott eszünkbe, hogy egy délután bevetődtünk Breitfeld szűcsmester vác-utcai szalonjába. Gyönyörült a szalon, aki meg akarja tapasztalni a legújabb szörnydivatot, az ne felejtsen elmenni Breitfeld mesterhez, ebben az Eldorédóban mindent megtalálhat, ami szemnek, szájnak és felesége őnagyságának sikere.