Színházi Élet, 1922. március 26–április 1. (11. évfolyam, 13. szám)

1922-03-26 / 13. szám

27 SZÍNHÁZI élet Vadembereit a Vademberekben Törzs Jenő és dr. Bársony című darabja 31-én kerül színre a Vademberek Magyar Színházban. A darabnak már a címe is nél­külöz minden hétköznapiságot és önkéntele­nül eszünkbe juttat egy magától értetődő gon­dolatot. Hogy lehetséges háromfelvonásos da­rab főszereplőjévé kulturálatlan és bestiális népfajt tenni ? Hiszen, ha eddig vademberek kapcsolatba is kerültek a színpaddal, az job­bára kabarészínpadokon s a groteszk humor jegyét viselte. A gondolat valóban lehetet­lennnek látszik, csakhogy a Magyar Színház új műsordarabjának vademberei nem az ál­talunk elképzelt, vérszopó népfaj, talán nem is vademberek, hanem az évszázadokon át megnemesült kultúrát nélkülöző, emberfaj. Azonban pusztán a mi csökevény szemünk­ben csökevény, mert önmaguk társadalmának és világnézetének keretében épp olyan tökéle­tesek és fejlett kultúrájúak,­­ mint akár mi, vagy még minket is felülmúlnak. Minden­esetre távol állnak a kabaré-vademberektől és azoktól is, akik az utazók könyvéből lép­tek emlékezetünkbe. Vadakkal fogunk talál­kozni, akik nem esznek embert, akik sosem öltek még embert s nem tudják mi az : ha­zudni. Különösen az utolsó jellemzék termé­szetes. A hazugság a kultúra terméke és a vademberek bálványistene szűkebb keretek között fenyegetőbb, mint a mi gondolati isten­fogalmunk. A vademberek szelídek, jók és boldogok. Ezek a vadak nem járnak mezte­lenül, nem tesznek manzsettát a lábukra, nem védekeznek pajzzsal és még kevésbé támad­nak dárdával. Sohasem használták nyilaikat az emberek ellen. Tisztességes nyárspolgárok, akik úgy élnek, mint mi, csak a lelkük más. Az érzés, meg a gondolatviláguk. Most ezek közé a csöndes jóemberek közé bevetődik Európa. Hajótörés folytán kultúr­ember kerül közéjük. S mikor a vadak meg­ismerik a „kultúrembereket", már készek arra, hogy embertársaikat megtámadják. Az emberben ősidőktől fogva meglevő igazság­érzet, amelyet a fejlődés öl ki, ragadtatja őket a harcra. S mikor összehasonlításra kerül a sor, kiderül, hogy vademberek és kultúr-vad­emberekkel állunk szemben. S köztük a da­rab személyi hőse a félvad, aki tizennégy évig élt Európában és harminc évig a vadak szigetén. A darab cselekményével szorosan összeggően, abból kifolyólag ugyanúgy meg­ismerkedünk a vadak szokásaival, mint ahogy John, a félvad megismerkedett harminc köz­tük töltött év folyamán. Bizonyos, hogy első pillanatra furcsán hatnak, de az ő gondolat­körüknek a maguk primitívségében megfelel­nek és rövid elgondolás után mi is termé­szetesnek találjuk azokat Az alternatíva mintha nekünk is szólna. Két világnézet áll előttünk. A szerzők szinte minket állítanak válaszútra: jobbra a mai kultúra, balra a rousseaui visszatérés. És ha John, a mi képviselőnk, ha hajlana is a primitív vademberek felé, megszólalnak benne a gyermekkori emlékek, ami szép és kellemesben volt része tizennégy éves koráig a kultúra technikai kényelméből, rejtve ma­radt a szívében és az agyában. A kés, a villa, a hintaszék viszi őt vissza a kultur­vademberek közé. Még az sem tartja vissza, hogy a vadak között egy sincs, akit magával vihetne. Egyikük sem akarja otthagyni ottho­nát és nem cserélné el a szalmavackot a pi­hés párnával. De John elmegy. Az alterna­tíva eldőlt, győzött az emlék. Az apróságok a lappáliák, a kényelem apró jótéteményei az eszme fölött is úrrá tudnak lenni.­­ Ez a nagyon új téma, nagyon új eszmekör Törzs—Bársony-darab tartalma. Csiráját már emberöltő óta magában viseli minden ember, aki magányos órái egy részét gondol­kozással tölti ki. És pillanatnyilag is eszünkbe juthatott már sokszor, de sohasem jutott el a kifejezésre jutásig. Bátor és merész gondolat­motívum, erős kéz kell vezesse, hogy megha­joljon előtte az ezerfejű Caesar, amihez leg­jobb reménységeinket fűzzük. Amilyen szokatlan és szimpatikus vadem­bereknek ilyen formában való beállítása, olyan érdekes, vonzó az a keret is, amelyben a vademberek előttünk megjelennek. Végre újat kapunk emberekben is és miliőben is. Újat kap a lelkünk és a szemünk is. VASVÁRI ADOLF a régi Budapest egyik legkedveltebb komi­kusa, aki az Oszágos komikusversenyen Gyárfás Dezső mellett a második díjat nyerte, az elmúlt hét szombatján jubilálta harmincéves színházi működését a Fővárosi Orfeumban. Vasvári Adolf a Mandl-mulató­ban és a régi Foliban, ami még a Rostély­utcában volt, aratta első nagy sikereit. A kö­zönség nem feledkezett meg róla, a jubi­leumi előadáson nagy szeretettel tapsolt neki és melegen ünnepelte minden száma után

Next