Színházi Élet, 1922. március 26–április 1. (11. évfolyam, 13. szám)
1922-03-26 / 13. szám
27 SZÍNHÁZI élet Vadembereit a Vademberekben Törzs Jenő és dr. Bársony című darabja 31-én kerül színre a Vademberek Magyar Színházban. A darabnak már a címe is nélkülöz minden hétköznapiságot és önkéntelenül eszünkbe juttat egy magától értetődő gondolatot. Hogy lehetséges háromfelvonásos darab főszereplőjévé kulturálatlan és bestiális népfajt tenni ? Hiszen, ha eddig vademberek kapcsolatba is kerültek a színpaddal, az jobbára kabarészínpadokon s a groteszk humor jegyét viselte. A gondolat valóban lehetetlennnek látszik, csakhogy a Magyar Színház új műsordarabjának vademberei nem az általunk elképzelt, vérszopó népfaj, talán nem is vademberek, hanem az évszázadokon át megnemesült kultúrát nélkülöző, emberfaj. Azonban pusztán a mi csökevény szemünkben csökevény, mert önmaguk társadalmának és világnézetének keretében épp olyan tökéletesek és fejlett kultúrájúak, mint akár mi, vagy még minket is felülmúlnak. Mindenesetre távol állnak a kabaré-vademberektől és azoktól is, akik az utazók könyvéből léptek emlékezetünkbe. Vadakkal fogunk találkozni, akik nem esznek embert, akik sosem öltek még embert s nem tudják mi az : hazudni. Különösen az utolsó jellemzék természetes. A hazugság a kultúra terméke és a vademberek bálványistene szűkebb keretek között fenyegetőbb, mint a mi gondolati istenfogalmunk. A vademberek szelídek, jók és boldogok. Ezek a vadak nem járnak meztelenül, nem tesznek manzsettát a lábukra, nem védekeznek pajzzsal és még kevésbé támadnak dárdával. Sohasem használták nyilaikat az emberek ellen. Tisztességes nyárspolgárok, akik úgy élnek, mint mi, csak a lelkük más. Az érzés, meg a gondolatviláguk. Most ezek közé a csöndes jóemberek közé bevetődik Európa. Hajótörés folytán kultúrember kerül közéjük. S mikor a vadak megismerik a „kultúrembereket", már készek arra, hogy embertársaikat megtámadják. Az emberben ősidőktől fogva meglevő igazságérzet, amelyet a fejlődés öl ki, ragadtatja őket a harcra. S mikor összehasonlításra kerül a sor, kiderül, hogy vademberek és kultúr-vademberekkel állunk szemben. S köztük a darab személyi hőse a félvad, aki tizennégy évig élt Európában és harminc évig a vadak szigetén. A darab cselekményével szorosan összeggően, abból kifolyólag ugyanúgy megismerkedünk a vadak szokásaival, mint ahogy John, a félvad megismerkedett harminc köztük töltött év folyamán. Bizonyos, hogy első pillanatra furcsán hatnak, de az ő gondolatkörüknek a maguk primitívségében megfelelnek és rövid elgondolás után mi is természetesnek találjuk azokat Az alternatíva mintha nekünk is szólna. Két világnézet áll előttünk. A szerzők szinte minket állítanak válaszútra: jobbra a mai kultúra, balra a rousseaui visszatérés. És ha John, a mi képviselőnk, ha hajlana is a primitív vademberek felé, megszólalnak benne a gyermekkori emlékek, ami szép és kellemesben volt része tizennégy éves koráig a kultúra technikai kényelméből, rejtve maradt a szívében és az agyában. A kés, a villa, a hintaszék viszi őt vissza a kulturvademberek közé. Még az sem tartja vissza, hogy a vadak között egy sincs, akit magával vihetne. Egyikük sem akarja otthagyni otthonát és nem cserélné el a szalmavackot a pihés párnával. De John elmegy. Az alternatíva eldőlt, győzött az emlék. Az apróságok a lappáliák, a kényelem apró jótéteményei az eszme fölött is úrrá tudnak lenni. Ez a nagyon új téma, nagyon új eszmekör Törzs—Bársony-darab tartalma. Csiráját már emberöltő óta magában viseli minden ember, aki magányos órái egy részét gondolkozással tölti ki. És pillanatnyilag is eszünkbe juthatott már sokszor, de sohasem jutott el a kifejezésre jutásig. Bátor és merész gondolatmotívum, erős kéz kell vezesse, hogy meghajoljon előtte az ezerfejű Caesar, amihez legjobb reménységeinket fűzzük. Amilyen szokatlan és szimpatikus vadembereknek ilyen formában való beállítása, olyan érdekes, vonzó az a keret is, amelyben a vademberek előttünk megjelennek. Végre újat kapunk emberekben is és miliőben is. Újat kap a lelkünk és a szemünk is. VASVÁRI ADOLF a régi Budapest egyik legkedveltebb komikusa, aki az Oszágos komikusversenyen Gyárfás Dezső mellett a második díjat nyerte, az elmúlt hét szombatján jubilálta harmincéves színházi működését a Fővárosi Orfeumban. Vasvári Adolf a Mandl-mulatóban és a régi Foliban, ami még a Rostélyutcában volt, aratta első nagy sikereit. A közönség nem feledkezett meg róla, a jubileumi előadáson nagy szeretettel tapsolt neki és melegen ünnepelte minden száma után