Színházi Élet, 1922. április 23–29. (11. évfolyam, 17. szám)
1922-04-23 / 17. szám
II. évfolyam 1922 április 23-tól április 29-ig 17. szám Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon József 129-35 ELŐFIZETÉSI ÁRA Budapesten és vidéken Negyedévre 150.— KEGYES SZÁM ÁRA Budapesten, vidéken és pályaudvarokon K 7l -Amerikában „ 15 cent Hirdetések műsora 15 korona SZÍNHÁZI ÉLET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR Kiadóhivatal Erzsébet-körút 29 Telefon József 121-73 jegypénztár telefonszáma : József 121-72 GYEREKEK Irta : KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Gyerekek játszottak színházat, hét nyolcévesek. Nem csodagyerekek, kik a gyerekeket játsszák, hanem közönséges gyerekek, kik a nagyokat akarják utánozni. Az előbbiek műkedvelő gyerekek. Ezek azonban gyerek-műkedvelők. Sietek beszámolni erről az előadásról, mely egész napomat megédesített s komoly gondolatokat ébresztett bennem és sokkal tisztább, művészibb, nyugtalanítóbb meglepetéssel szolgált, mint bármely más nagy színház. Ők maguk voltak színészek, rendezők, világosítók, kellékesek, ügyelők, színházi szabók, szolgák. Till Eulenspiegelt hozták színre, a középkori kópét, kivándorlásában megtréfálja a papot, asztalost, péket, szűcsöt s a vásáron ellop a vargától egy cipőt, majd a szemöldökfára szénnel fölrajzolja a baglyot meg a tükröt, a csirkefogók nemesi címerét. Pompásan illeti a gyerekeknek a zöld kötény, a kék munkássapka. Minden fiúban, ki fur-farag, szunnyad egy kis iparos, meg egy kis csirkefogó. Aztán ez a selypiben kedves, furfangos, kalandos, csínyekben gazdag, jókedvű história az emberiséget azon a lelki szinten mutatja, amelyen ma a gyerekek vannak: a középkori műveltség hívő, humora a mai hét-nyolc évesek derűje. Semmi módon se lehet fölényeskednem. Kitűnően mulattam, a cselekmény lekötött, az együttes pergett s a színjátékot utolsó jelenetig nem tudtam otthagyni. Igaz, hébe-hóba a végszóra nem jött meg a válasz. A kis színészek néztek a rendezőre, az élet igazi izgalmával. Máskor meg a gazda előbb szidta össze inasát s az inasnak csak később, pár másodperc múlva ötlött eszébe, hogy a tuskót tulajdonképen földre kell vágnia. Ez növelte együttérzésem. Izgolódtam a szereplőkkel, a siker érdekében. Éreztem, hogy nem gépek, hanem emberek. Egy kicsit félrelebbente a diszlet és sejttette, hogy van valóság is, játék is. Mi, kik annyi remekbe készült előadást, óraműszerűen kattogó játékot láttunk, mely az egyhangúságig tökéletes, unalomig sima, örültünk ennek az őszinteségnek, ennek az önkénytelen változatos-