Színházi Élet - 1922/39. szám
14 így bíttok is be egy előadást A Faun premierje szombatra, szeptember 16-ikára volt kitűzve, de ember tervez, hatóság végez s a hatósági végzés ezúttal— mint mostanában annyiszor — mostohának bizonyult a művészelőadások igazgatóságával s igy természetesen a színészekkel szemben. Miután a tűzrendészeti bizottság semmi lényeges kifogásolnivalótnem talált a csodaszép és hangulatos helyiségen, a városnál előkapartak egyik régi rendelkezést, amely szerint, ha valamely helyiség — ez esetben vendéglő — megváltoztatja jellegét, az engedély megadása, vagy megtagadása nem a kerülettől, hanem a központtól függ. A központ pedig, — nem lehet tudni miért— nem adta meg az engedélyt és a nagyi szimpátiával várt bemutató egyenlőre párnapos halasztást szenvedett. A Faun igazgatósága és tagjai természetesen a legnagyobb izgalmak óráit élték és élik át. Hiszen már maga egy premier is fokozott izgalmat jelent,hát még egy új vállalkozás elsőbemutatkozása. S most még a bemutatkozás felé is akadályok gördültek. A színészek lelkében persze még öt perccel a meghirdetett kezdés előtt is erősen élt a hit, hogy a hatóság szíve meg fog enyhülni. Hiszen nem lehet egy hatóságnak sem célja, hogy akadályokat gördítsenegy olyan vállalkozás útjába, amely több, mint harminc színészembernek ad kenyeret. A mai, igazán szomorú helyzet mellettcsak örülnünk kellene, hogy van még vállalkozási kedv és van még lehetőségea tisztességes munkával való pénzkeresésnek. Szilárdan hisszük, hogy mire e sorok megjelennek. Kiderül, hogy nyitottkapun döngettünk, mert a városnak isel kell ismernie, hogy nem a paragrafus a lényeges, hanem a színészek érdekei. S hogy az új vállalkozásnak a főváros nem vallja kárát, arra vonatkozólag legyen elég annyi, hogy a Faun csak a jegyek után napi huszonkétezer korona vigalmi adót fizet a főváros pénztárába. A kétségbeesés természetesen még az izgalmak perceiben sem hagyta nyugodnia tréfás szellemeket. " , — Hogy faun? — kérdezték Lénárd direktort, aki ezerágú elfoglaltsága mellett is lelkesen vezette tovább a próbákat. Egy sarokban Petress Juci, Gerőffy Böske és Fazekas Erzsi, a Faun szépségei diskuráltak. Virágh Jenő odaintette Kőváry Gyulát és igy szólt: — Látod, ahol ilyen nimfák vannak, itt érdemes faunnak lenni. Közben elérkezett a nyitás ideje, a hatóság szíve még mindig nem enyhült, ellenben a közönség, amely már négynapra előre elkapkodta a jegyeket, tódult le a remek helyiségbe. Hiába hirdette a pénztár fölé kitett tábla, hogy az előadás elmarad, a közönség elfoglalta az elegánsan fölterített asztalokat s minthogy ia Faun tulajdonképen vendéglői helyiség, a megnyitó közönsége legalább varcsorázni akart, ha már a műélvezettől elesett. Az igazgatóság is hamarjában kedélyes oldaláról kezdte nézni a dolgot. Hiszen azzal a ténnyel, hogy a vacsorázó közönségnek joga volt a vendéglőben maradni, újabb bizonyságot kapott a fenálló hatósági rendelkezések abszurditásáról. Hiszen legalább is mulatságos, hogy abban a pillanatban, amikor a Faun helyisége csak vendéglő, a vendéglősnek jogában áll a közönséget korlátlan számban bebocsájtani és semmiféle hatóságnak sem jut eszébe a helyiség iránt érdeklődni. De mihelyt művészelőadásokkal teszik változatossá a közönség óráit, már négyféle hatóság is ott lábatlankodik. A színészek tehát elkeseredésükben szintén helyet foglaltak a terített asztalok mellett, Székely Aladár karmester pedig leült a zongora mellé, mert a zongorázást viszont nem tiltja meg semmiféle hatósági intézkedés. Sőt azt sem, hogy valaki, aki zongoraszó mellett mulat, a saját asztalánál el ne énekelje a kedvenc nótáit. Így történt, hogy Sándor Stefi vacsorázás közben, a vendéglős közönség tomboló tetszésétől kísérve, leénekelte slágerszámait, köztük Kálmán Jenő és Grósz Alfréd nagy népszerűségre számot tartó kupléját, a Zoro Wa Huru-t, majd Pázmán elénekeltea Tatárjárás negyedik felvonásának ugyancsak Kálmán Jenő és Grósz Alfrédtől származó pompás mulató nótáját, a Rececé t,amelynek refrénjét az egész közönség együtt énekelte Pázmánnal: Recece, ma szörnyen megjárom, Recece, a hajnalt megvárom, Recece, busulni lehet-e, Sötétben ez minden gond, és bánat fekete! Éjféltájban az Újságíró-napról hazatérő közönség olyan tömegben lepte el a helyiséget, hogy a Faun-kagsztóban is izsúfolva volt minden hely. Gilliemot mesternek, a Drechsler vendéglősének elegáns, frakkos pincérei villámgyorsan dolgoztak. A kuglizóban maga Grósz Alfréd ült a zongoránál és bravúros játékával megújuló tapsra ragadta a közönséget. Sándor Stefitől már talán tizedszer követelték a Zorowa hurut és így esett, hogy a Faun két slágerszámát már széltében-hosszában dúdolják Pesten, holott a bemutató még le sem zajlott. Ugyanez az élet zajlott le a Faunban vasárnap este is s az előjelekből ítélve, a közönség még a bemutató előtt kedvencévé avatja a főváros legjobb helyén létesült új vállalkozást. SZÍNHÁZI ÉLET 14