Színházi Élet, 1922. december 3–9. (11. évfolyam, 49. szám)
1922-12-03 / 49. szám
26 SZÍNHÁZI ÉLET Egyik hét elmúlik a másik után, de bármily széleskörű is a közönség érdeklődése e pályázat iránt, még nem akadtunk egy szerkesztőre sem, aki előtt le kellene emelnünk a kalapot. Ha mégis megemeljük, azért tesszük, hogy búcsút intsünk a távozóknak . Alászolgája, nagyságos szerkesztő-gyakornok urak, önökből sem lesz egyhamar zsurnaliszta ! Mert elárulunk valamit, amit minden szerkesztő-gyakornoknak tudnia kell, mielőtt erre az úgynevezett tövises pályára lép : az, hogy valaki fotográfiával rendelkezik, még nem előfeltétele annak, hogy egy képes heti folyóirat szerkesztője legyen. A mi alkalmi szerkesztőink pedig nagyobbrészt erre bazírozták az üzletet. A fődolog, hogy a Színházi Élet közölje a beküldött fotográfiát, az ortográfia mellékes. Nem szívesen zsörtölődünk, de azért mégis haragudnunk kell, hogy némelyek a fotográfiát, ami viszont nem szükséges, összetévesztik az ortográfiával, ami viszont olyan szükséges, mint egy falat kenyér. Akadt e héten szerkesztő, aki ezt az egyszerű mondatot, hogy maradtam kiváló tisztelettel, így írta le : Marattam kiválló tiszteletel. Elismerjük, hogy egy szerkesztő általában több privilégiumot élvez, mint embertársainak nagy része.Az ő számára például nincsenek csukott ajtók, zárt kordonok, sőt hivatásának teljesítésén túl is adott neki a szokásjog bizonyos mások által nehezen megszerezhető előnyöket. Csak éppen azt az előnyt nem adta meg neki senki, hogy a helyesíráson szuverén módon túltegye magát, bár ez nem is tartozik ama dolgok közé, amit egy újságírótól megkövetelnek. Ez minden intelligens ember alapvető tudásához tartozik s ha valaki a helyesírással tisztában van, az még nem azt jelenti, hogy most már akceptábilis szerkesztő. Egy újságírónak azt kell tudnia, amit mások nem tudnak, vagy rosszabbul tudnak. S eláruljuk, hogy az is rosszul cselekszik, aki ötleteken töri a fejét. Az ötletnek meg kell lennie, vagy jönnie kell magától, természetesen, vagy mulatságosan. S ehelyütt még csak a szerkesztő-gyakornokok egy hétről-hétre megismétlődő típusáról akarunk megemlékezni, azoktól, akik a Színházi Élettől több kritikai komolyságot kívánnak. Engedelmet kérünk, de a lap irányát, programmját és célját mi tudjuk jobban. A komoly alapos esztétikai kritikának is bizonyára megvannak a maga orgánumai s a Színházi Élet sohasem törekedett arra, hogy az akadémiai kiadványok tudományszomjas közönségét a maga részére hódítsa. E lap könnyed, eleven, színes revü, amely a nép szeretetét a maga módján propagálja. Munkatársai nem öreg filológusok, hanem maguk is vidám színházrajongók, akik a színház-kultúra ébrentartását l'art pour l'art is művelik. S a Színházi Élet nem kritikát ír, hanem beszámolót, s nem gáncsol ott, ahol segíteni kell. Csak tudnák, hogy sok esetben mennyivel könnyebb kritikát gyakorolni, mint dicsérni ! Ennyit pro domo. S most hadd jöjjenek a szerkesztők. Kedves Szerkesztő Úr! Ha én lennék a Színházi Élet szerkesztője, csak egy percre kérném el a tollat, azután visszaadnám, de megörökíteném azt a pillanatot, melyet a debreceni diákok legszebb színházi emlékeik közé soroznak. Honthy Hanna Márvány menyasszonya felejthetetlen emlékekkel népesítette be a rajongó debreceni közönség szívét. A Márvány menyasszonynak, az élő szobornak, a legelső oldalt szentelném. Hálás tisztelettel Strompach Zoltán Hajdúnánás Tekintetes Szerkesztőség ! Ha én volnék a Színházi Élet szerkesztője, azonnal vezércikket írnék lapomban, amelyben határozottan tiltakoznék az ellen, hogy elsőrendű nagy művészeink bizonyos, vagy bizonytalan időre külföldre utazzanak. Mert, hogy példával is szolgáljak, aki a Bajadér előadását megnézi és Rátkai és Fedák ezernyi színben ragyogó pompás figuráiban gyönyörködhetik, rá fog jönni, hogy ilyen művészeket itthon nem szabad nélkülöznünk. Teljes tisztelettel Somló Károly V. Visegrádi u. 8. Az ötlet helyes, de elsőrendű művészeink és művésznőink bajosan élnek meg abból az erkölcsi dicsőségből, amely a Színházi Élet marasztaló cikkeiből reájuk fénylik! S mert termel ez a magyar föld sok, sok tehetséget, csak menjenek ki a magyar értékek és hirdessék, hogy a magyar tehetségnek Trianon sem szabhat határokat. Tisztelt Szerkesztőség ! Mivel én vagyok a Színházi Élet szerkesztője, elrendelem arcképem közlését a bájos Kondor Imrével a Színházi Élet címlapján. Kiváló tisztelettel ifj. Barabás István a Színházi Élet szerkesztője Minthogy e téren már a mult héten meghoztuk döntésünket,közöljük, hogy ifj. Barabás Istvánt már rég id. Barabás Istvánnak fogják hívni s a Színházi Élet még mindig mereven el fog zárkózni az ilyen zsánerű rendeletek teljesítése elől. T. Szerkesztőség ! Én mindent úgy hagynék, ahogy most van, mert Incze szerkesztő úr bizonyára ki fogja találni azt, ami ma még talán hiányzik. Ugyan nem volna utolsó dolog, ha minden hónapban megjelennék egy-egy direkt a Színházi Élet számára küldött cikk Anatole France-tól, H. H. Ewerstől, Anton Wildgans-tól, DAnnunzió-tól és Bernhard Shaw-tól. Kiváló tisztelettel „Ferkó" Ha a szerkesztő úr lesz szíves érintkezésbe lépni a fölsorolt nevezetességekkel és megalkuszik velük egy méltányos honoráriumban, mi a magunk részéről nem dobjuk a papírkosárba sem Anatole France-ot, sem Bernhard Shaw ül. Becsület szavunkra.